fbpx

Trendelő: gyerek kerékpárok a futóbringától a 12″-osig

Pár napja szót ejtettünk a gyerekbringa vásárlás nehézségeiről, buktatóiról és trükkjeiről. Most pedig következzenek konkrét kerékpárok abból a kategóriából amit először tudnak a gyerekek használni. Ez pedig nem más mint a futóbringák és a 12″-os kerekű bicajok.

gyerek_kerekpar_gyerekbringa_valasztas6-620x350

A futóbringa bevezetését a családba akár kötelezővé is tehetnénk, már ha szeretnénk, hogy a gyerekünk minél hamarabb, minél könnyebben, és minél biztosabban megtanuljon egyensúlyozni, és két keréken haladni. A futóbringák nagy előnye, hogy akár lakáson belül is használhatóak, sőt egyes gyártók még arra is figyeltek, hogy a gumi olyan alapanyagból készüljön ami nem hagy nyomot a padlón.

A futóbringák után a 12″-os kerekű kerékpárok következnek (bár a legtöbb futóbringa is 12″-os). Ezeken már rendes lánchajtást találunk, de akár 3 éves kortól fel tudnak rá ülni a kicsik. Nagy a szórás a gyártók között abban, hogy mennyire lehet leengedni a nyerget, vagy milyen hosszú a felsőcső. Mind a két tulajdonság befolyásolhatja, hogy a gyerekünk már biztonságosan tud-e rajta ülni, vagy esetleg túl nagy még neki. Éppen ezért nagyon lényeges, hogy a gyerkőc ott legyen a kerékpárboltban a vásárláskor, és nem csak azért, hogy kiderüljön a pókemberes festésű tetszik-e neki vagy a piros rajtszámos, hanem főleg azért, hogy lássuk neki való méretű a gép, vagy sem. Persze váltókat nem kell még keresni rajtuk, de értelme sem lenne, mert a gyerekeknek elég magával a két keréken haladással foglalkozniuk. Mindegyikhez szériában jár a kitámasztókerék, amire sokáig nem lesz szükség ha előtte futibringázott a gyerek. Lássuk hát a hazai ízelítőt! A valós választék természetesen ennek a többszöröse a bringaboltokban, itt azok a gyártók szerepelnek, amelyeknek a forgalmazója be szerette volna mutatni a termékeit nektek.

FUTÓBICIKLIK

Alpina Tornado

alpina_tornado_futobicikli2

Nem mindenki engedheti meg magának a felső kategóriás futóbringát, de szerencsére nekik sem kell a nagyáruházi “szemetekre” támaszkodniuk. Az Alpina Tornado egy minimalista gép, ellenben nagyon kedvező árával megkönnyíti a döntést, ha az a kérdés, hogy legyen-e futóbringája a gyereknek vagy ne.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

Gepida Auha

Gepida_auha_futobringa1

A Gepida Auha klasszikus futóbringa könnyű alumínium vázzal, tetszetős színekben, lábtartóval. Csapágyazott küllős kerekek, hátsó fék, és A-head Set kormánycsapágy szerepel az extralistán.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

Kellys Kite

kellys_kite_12_race_futobringa14

Rövid felsőcsőhosszal és átlépési magassággal rendelkező futóbringa, melynek nyerge nagyon alacsonyra állítható, így már egészen kis kortól használható. Itt is ballonos gumit találunk, ami jól csillapítja az úthibákat.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

Puky LR1BR

puky_lr1br_futobicikli_3_eves_kortol3

A futóbringák Mercedes-e olyan megoldásokkal, melyeket csak a felső kategóriában lehet megtalálni. A nyereg valóban nyereg, nem rajta, hanem benne ül a gyerek, a kerekek csapágyazottak, és mindössze 5 kilót nyom, pedig fém vázra épül.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

12″-os gyerekkerékpárok

Kross Kido és Maya
kross_kido_maya_Gyerekkerekpar1

A fiú és lány színekben egyaránt kapható Kross gyerekbringa nem csak mutatós, de kedvező árfekvésű is. Ez már nem futóbringa, hanem teljes értékű gyerekkerékpár, mindennel felszerelve amire szükség lehet.

A teljes bemutatót ITT találod.

Specialized Riprock Coaster

Specialized_riprock_coaster_gyerekkerekpar1

Brutálisan jó kinézetű gyerekbringa a világhírű kerékpárgyártó palettájáról. Mindenből csak egy kicsivel tud többet mint a hagyományos gyerekbringák. No de pont ezért választják sokan a legjobbat!

A teljes bemutatót ITT találod.

Reméljük ezzel a kis bemutatóval sikerült pár ötletet adni a legkisebbek bringáinak kiválasztásához. Pár nap és jövünk a nagyobbaknak szánt 16″-18″-os kategóriával, amiben szintén szép számmal lesznek kerékpárok!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo