fbpx

Tour of Oman: Rodriguez után Froome is beköszönt, a brité lehet az összetett siker

A WorldTour-világelső katalán Joaquim Rodriguez (Katyusa) nyerte tegnap a szombatig tartó Tour of Oman hegyi befutóval végződő királyetapját, ma pedig a brit Chris Froome (Sky), immár piros trikóban győzött az ugyancsak hegyeken átvezető 5. szakaszon.

Az Ománi Körverseny negyedik, 143 kilométeres etapján Purito szép győzelmet aratott az iszonyú meredek Green Mountain hágóján kijelölt célban. A hegy lábánál még Alberto Contador (Saxo-Tinkoff) csapata rázta szét a mezőnyt, majd a spanyol támadása után összeállt Joaquim Rodriguez, Chris Froome, Vincenzo Nibali (Asztana) és a szülnapos Cadel Evans (BMC), akik többször is támadták egymást. Végül a legmeredekebb részen Rodriguez tudott elszakadni, egyedül célba érve a kegyetlen nehéz befutón, mögötte Froome érkezett Evans előtt, és a kenyai születésű brit ezzel átvette a vezetést az összetettben. Contador negyedik, Nibali ötödik lett.

A tegnapi siker elképzelhető, hogy Purito utolsó győzelme a Katyusa színeiben, ugyanis a Nemzetközi Sport Döntőbíróság ígérete szerint ma jelenti be, helyt ad-e az orosz csapat fellebbezésének a WorldTour-ból való kimaradásuk okán. Rodriguez ismét megerősített, hogy ha a CAS a Katyusára nézve negatív döntést hoz, elhagyja a csapatot, de nem hajlandó elárulni, hová igazol. Döntésével kapcsolatban elmondta, nem anyagi okai vannak, és a Katyusában is nagyon jól érzi magát, sokat köszönhet a csapatnak, de egyszerűen benne van már a korban, és a karrierje, valamint a Tour de France-részvétel szempontjából fontos, hogy első osztályú csapatban tekerjen.

Frissítés: Időközben kiderült, hogy a CAS mégis a Katyusának adott igazat a WorldTour licenc kérdésében, bővebben hamarosan…

Ma, Al Alam Palace és Boshar között 144 kilométert kellett teljesíteni a mezőnynek, háromszor megmászva Bousher Almarat emelkedőjét. Ismét Alberto Contador csapata volt nagyon aktív, a spanyol a második mászás során felugrott a nap szökevénycsoportjára, de a harmadik mászás során utolérte őt az üldözők közül robbantó Cadel Evans, aki azonban mégsem tudta tartani Contador tempóját. A Froom-Rodriguez páros viszont elkapta még Contadort, és egy izgalmas lejtmenet végén Froome volt a leggyorsabb a hajrában Contador és Rodriguez előtt, tovább növelve az előnyét az összetettben. A Sky versenyzője ezzel már a zsebében érezheti a végső sikert.

Összetett állás az utolsó szakasz előtt:

1. Chris Froome (Sky)
2. Alberto Contador (Team Saxo-Tinkoff) +27 mp hátrány
3. Cadel Evans (BMC) +39 mp hátrány
4. Joaquim Rodríguez (Katusha) +50 mp hátrány
5. Rinaldo Nocentini (AG2R) +1:13 perc hátrány
6. Johann Tschopp (IAM) a. i.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.