fbpx

Tour de Romandie 2018: Egan Bernal nyerte a hegyi időfutamot

Nagyobb meglepetések nélkül zajlott a 9,9 kilométeres hegyi egyéni időfutam a Tour de Romandie 3. szakaszán. Az etapot a Team Sky fiatal kolumbiai versenyzője, Egan Bernal nyerte, összetettben továbbra is Primoz Roglic (LottoNL-Jumbo) az élen.

Az 1997-es születésű Egan Bernal első évét tölti a Team Sky-nál, ugyanakkor már ez a harmadik szezonja profi versenyzőként. Az Androni Giocattoli-Sidermec (következő évben Andron-Sidermec-Bottecchia) csapatánál eltöltött időszakban már több komoly top 10-es, top20-as eredménye is volt.  Például tavaly összetett 9. volt a Tirreno-Adriaticón, 13. az Il Lombardián), idén pedig a Santos Tour Down Underen lett 6. (miközben a fehér trikót is begyűjtötte).

A Tour de Romandie rajta előtt több helyütt is a verseny egyik nagy esélyeseként emlegették Primoz Roglic mellett.  A pénteki 9,9 kilométeres hegyi időfutamon Ollon és Villars között bebizonyította, hogy nem véletlenül. 4 másodperccel volt jobb a szlovén időfutammenőnél, Richie Porte-ra (BMC) 18, míg Steven Kruijswijkre (LottoNL-Jumbo) 48 másodpercet vert. Ezzel összetettben feljött a második helyre, Roglicnak csupán hat másodperc előnye maradt, ezt kell a következő két napban megőriznie.

Bár a prológon a vártnál némiképp gyengébben szerepelt a címvédő Richie Porte (BMC), a pénteki egyéni időfutamon mutatott teljesítménye alapján újfent egyértelműen az végső győzelemre is esélyesek közé tartozik. Mivel az összetett 4. helyezett Kruijswijk már egy percen kívül van, ráadásul ő az aktuális első segítője, így minden bizonnyal a Roglic-Bernal-Porte trió között fog eldőlni a verseny.

A szombati szakasz lesz a verseny királyetapja, ugyanakkor nem hegyi befutóval ér majd véget,  az 1. kategóriás Les Collons után még 27 kilométernyi száguldás lesz lefelé a célig.

Összefoglaló videó:

 

Top 10 a szakaszon:

1 Egan Bernal (Col) Team Sky 0:25:10
2 Primoz Roglic (Slo) LottoNL-Jumbo 0:00:04
3 Richie Porte (Aus) BMC Racing Team 0:00:18
4 Steven Kruijswijk (Ned) LottoNL-Jumbo 0:00:48
5 Rui Costa (Por) UAE Team Emirates 0:01:06
6 Pierre Latour (Fra) AG2R La Mondiale 0:01:21
7 Rohan Dennis (Aus) BMC Racing Team 0:01:26
8 Daniel Martin (Irl) UAE Team Emirates 0:01:28
9 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe 0:01:30
10 Simon Spilak (Slo) Katusha-Alpecin 0:01:43

Összetett top 10:

1 Primoz Roglic (Slo) LottoNL-Jumbo 8:39:39
2 Egan Bernal (Col) Team Sky 0:00:06
3 Richie Porte (Aus) BMC Racing Team 0:00:27
4 Steven Kruijswijk (Ned) LottoNL-Jumbo 0:01:02
5 Rui Costa (Por) UAE Team Emirates 0:01:17
6 Rohan Dennis (Aus) BMC Racing Team 0:01:22
7 Pierre Latour (Fra) AG2R La Mondiale
8 Daniel Martin (Irl) UAE Team Emirates 0:01:42
9 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe
10 Ion Izagirre (Spa) Bahrain-Merida 0:01:55

(kkép forrása)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo