fbpx

Tour de Hongrie: Visszatér Contador csapata!

A 2020-as Tour de Hongrie csapatait bemutató sorozatunkban negyedikként egy olyan együttest mutathatunk be, amely meghatározó szerepet játszott az elmúlt két esztendőben, s több szempontból is fontossá vált a magyar kerékpársport rajongói számára. A Kometa-Xstra Cycling Teamről van szó.

2018-ban nagy érdeklődés övezte a spanyol bejegyzésű kontinentális csapat, a Kometa-Polartec érkezését, elsősorban azért, mert a klub két vezetője igazi nagyágyú a sportágban: a hétszeres Grand Tour-győztes Alberto Contador neve a világon mindenhol megmozgatja a sportág szerelmeseit, de a kétszeres Giro d’Italia-győztes Ivan Basso is a legismertebb egykori bringások közé tartozik.

Ráadásul a csapat főszponzora, a magyarországi székhelyű Kométa Zrt. gondoskodott róla, hogy mindez ne maradjon „titokban”, el is hozta hazánkba a két kerékpáros csillagot: a Tour de Hongrie rajtja előtt Ivan Bassóval tartott sajtótájékoztatót Budapesten, Alberto Contador pedig a verseny közben érkezett meg hazánkba.

 


Matteo Moschetti a dobogó tetején Székesfehérváron

A csapat eközben a versenyen gondoskodott róla, hogy fenntartsa a figyelmet: a székesfehérvári befutót a sokra hivatott olasz Matteo Moschetti nyerte meg, aki amúgy két másik befutónál, Keszthelyen és Kazincbarcikán második lett, tehetségéről pedig sokat elárul, hogy 2019-ben már a World Tourban szerepelt, a TREK-Segafredo színeiben, s egy negyedik és egy ötödik helyezést is behúzott a Giro d’Italián…

Ebben az évben sem a kertek alatt érkezett hozzánk a Kometa Cycling Team: a Magyar Körverseny előtt sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szerződtette a Pannon Cycling Teamből az egyik nagy magyar reménységet, Dina Mártont, aki éppen a Tour de Hongrie-n mutatkozott be új klubja színeiben.

 


Dina Márton a bemutatkozás előtt új csapatában

Méghozzá hogyan! Egykori csapattársával, jó barátjával, Valter Attilával együtt ragyogó teljesítményt nyújtott, a királyetapon, a kékestetői befutón második lett, s felállhatott az összetett verseny dobogójának második fokára is.

Az már csak hab a tortán, hogy Alberto Contador és Ivan Basso 2019-ben is eljött a Magyar Körversenyre, mi több, az olimpiai bajnok ökölvívó, Kovács István társaságában Ivan Basso futotta a nyitókört a siófoki prológon, majd másnap a Pilisben tekert együtt az AmaTour résztvevőivel.

 


Ivan Basso (balról) és Alberto Contador a velencei rajtnál

Az esztendő hozadéka még, hogy a Kometa szerződtetett még egy magyar bringást, az idei Touron fehér trikót is viselő Fetter Eriket, ugyancsak a Pannon Cycling Teamből, mi több, a Kométa támogatásával utánpótlás versenysorozat is indult Magyarországon.

A 2018-ban alapított, s jövőre már Kometa-Xstra Cycling Team néven szereplő klub rövid működése alatt már öt versenyzőt „adott fel” a World Tour-csapatoknak: az olasz Matteo Moschetti, a 2019-es Magyar Körversenyen összetettben hatodik spanyol Juan Pedro Lopez és a holland Michel Ries a TREK-Segafredóhoz került, a Tour de Hongrie összetettjében hetedik olasz Stefano Oldani a Lotto-Soudalnál folytatja, a mindössze tizennyolc esztendős spanyol Carlos Rodriguezt pedig egyenesen az ificsapatból szerződtette az Ineos, ez is jelzi, hogy jól működik a kiválasztás a spanyol együttesnél.

 


Fetter Erik a legjobb magyar versenyzőnek járó fehér trikót is felhúzhatta a 2019-es Tour de Hongrie során

 

Fran Contador, a minap a spanyol médiában nyilatkozott a tervekről is. Alberto Contador fivére nem kertelt, elmondta, természetesen az a céljuk, hogy a legfelső osztályba, a World Tour-csapatok közé kerüljenek, ezt azonban csak szisztematikus munkával, több év alatt lehet megvalósítani. Éppen ezért elérhetőbb célokat tűznek maguk elé, 2021-ben már Pro Team besorolása lesz a klubnak.

Ami számunkra nagy öröm: immár hivatalos, hogy a Kometa-Xstra 2020-ban is rajthoz áll a Tour de Hongrie-n, reményeink szerint soraiban a két magyar versenyzővel, Dina Mártonnal és Fetter Erikkel.

 

 

A 41. Tour de Hongrie versenyére 2020. május 13. és 17. között kerül sor, az UCI 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 140 versenyzője áll majd rajthoz.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo