fbpx

Tour de Hongrie: Szalontay győzelemmel kezdett, Lovassy dobogón zárt

A legjobb magyar bringások keretbe foglalták a múlt héten zajló Tour de Hongrie-t, a pályakerékpáros sprinter, Szalontay Sándor a szombathelyi prológot nyerte, míg a korábbi magyar bajnok Lovassy Krisztián a budapesti befutón  tudott 3. lenni!

Tegnap az ötödik szakaszt a szlovén Rok Korosec nyerte a Várkert Bazár előtt, Lovassy Krisztián harmadik lett, a Tour de Hongrie összetett győzelmét pedig az észt bajnok Mihkel Raim szerezte meg – éppen a huszonharmadik születésnapján. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, 2.2-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 95 fős mezőnye hat nap alatt 740 kilométert tett meg a budapesti befutóig.

A versenyt kijelenthetjük, hogy uralta a Cycling Academy csapata, ami az első izraeli UCI-bejegyzésű gárda, egyben Peter Sagan csapatának is szokták nevezni, miután a világbajnok is támogatja a háttérből. Az észt Mihkel Raim is kiemelkedett a mezőnyből, ami már a szombathelyi prológon látszott. Már itt második tudott lenni a 200 méteren 9,841 másodperces országos csúccsal rendelkező Szalontay Sándor mögött, aki az 1000 méter körüli távon is topfavoritnak számított az országúti menőkkel szemben. A Dr. Bátorfi Agria KTK sprintere másnap feladta a Tour de Hongrie-t, de így is az egyetlen magyar győzelmet szolgáltatta.

És folytassuk is az összefoglalót a magyar szempontból fontos napokkal, Mihkel Raim és a Cycling Academy menetelésére még visszatérünk. Legközelebb az utolsó napon szurkolhattunk magyar győzelemért, tavalyhoz hasonlóan Lovassy Krisztián nyújtott nagyszerű teljesítményt. A nagy körversenyek utolsó szakasza többnyire arról szól, hogy a legjobbak ünnepelnek, fényképeztetik magukat, koccintanak egy kis pezsgővel, majd az etap végén a sprinterek döntenek egymás között a szakaszgyőzelemről, az összetettben pedig nem változik semmi lényeges.

Nos, az már a gyöngyösi rajtot követő első percekben kiderült, hogy a hatnapos Tour de Hongrie 99 kilométeres zárószakasza egyáltalán nem erről szól. Még szinte minden kérdés nyitott volt, óriási küzdelem zajlott a szakaszgyőzelemért és valamennyi megkülönböztető mezért.

mini-TDH5sz_001

Nem sokkal a rajt után sikerrel elszakadt egy nagyjából huszonöt fős szökevénycsapat, amelyben jelentős létszámmal képviseltette magát az ukrán Kolss-BDC együttese, amely az összetett versenyben ledolgozhatónak érezte az észt Raim és az ukrán Polivoda közötti 18 másodperces különbséget. A szökevénycsapatban helyet követelt magának két magyar versenyző is, Lovassy Krisztián és Rózsa Balázs személyében.

Elöl a Kolss-BDC diktálta a tempót, de legfeljebb három perccel sikerült elszakadni az üldözőktől. Az élboly húsz fősre fogyatkozott, mire átlépte a Budapest táblát. A budai körpályán megtett három és fél kör során aztán még jobban szétszakadt a boly, a legügyesebben a szlovén Rok Korosec taktikázott, aki néhány méteres előnnyel megnyerte a Tour de Hongrie utolsó szakaszát.

mini-TDH5sz_002

„Nem volt könnyű szakasz a mai, viszonylag nagy tempót diktáltunk, több csapattársammal együtt belekerültünk a nap szökésébe – nyilatkozta a befutót követően a szakaszgyőztes Rok Korosec. – A budai körpályára érve az első körben feltérképeztem a pályát, majd az utolsó körben az emelkedő végén támadtam. Mindent kiadtam magamból, szerencsére a többieknek nem sikerült utolérniük.”

Az őt követő boly sprintjét a zöld trikós marokkói Galdoune nyerte, így övé lett a második hely, míg Lovassy Krisztián ezúttal is kitűnően hajrázott, akárcsak tavaly, ezúttal is ő lett a harmadik.

mini-TDH5sz_003

„Ezen a szakaszon végig oldalszél volt, s mivel egészen Gödöllői elég nyitott a pálya, várható volt, hogy nagy szökést hoz ez a nap – vélekedett Lovassy Krisztián. – Az ukrán csapat támadott, akartunk mi is segíteni nekik, de nem kértek belőle, ők vezették végig a bolyt, s csak húszan maradtunk a végére. A finisben sajnos el tudott menni egy srác, a sprintben pedig most is második lettem. A végével elégedett vagyok, de az összetett eredményemmel nem. Egy évvel ezelőtt Kusztor Péter csapata végig irányította a versenyt, most viszont minden nap egymást érték a szökések, úgyhogy úgy érzem, az idei Tour de Hongrie nehezebb volt, mint a tavalyi…”

Visszatérve a hatnapos viadal összetett versenyére, itt már nem változott meg a sorrend, a 37. Tour de Hongrie győztese az észt Mihkel Raim lett, aki ragyogó hetet futott: június 26-án vasárnap megnyerte hazája nemzeti bajnokságát, egy héttel később pedig végleg elnyerte a Tour de Hongrie sárga mezét. Raim diadala teljes mértékben megérdemelt, minden nap remekelt: a szombathelyi prológon második lett, a keszthelyi befutót megnyerte, Siófokon hetedikként futott át a célvonalon, Karcagon ötödik volt. Kékestetőre a negyedik helyen ért fel, hiába támadta őt Lovassy Krisztián luxemburgi csapata, a Differdange-Losch.  Raim negyedik lett a végső, budapesti befutónál is. Ilyen kiegyensúlyozott teljesítménnyel nem is lehetett kérdés, hogy az övé lesz a sárga trikó!

mini-TDH5sz_009

„Öt évvel ezelőtt, még juniorként nyertem az utolsó szakaszversenyemet, ez nem tegnap volt – újságolta boldogan az észt Raim, aki éppen ezen a napon ünnepelte huszonharmadik születésnapját. – Nagyon örülök, hogy sikerült győznöm a Tour de Hongrie összetettjében, ez egy nagyszerű siker számomra és a csapatom számára is. Ez a siker egy remek születésnapi ajándék! Sohasem jártam még Magyarországon, bár a verseny előtt láttam fotókat Budapestről, gyönyörű ez a város, ez mai számomra be is bizonyosodott!”

Raim még csapattársa piros mezét is megvédte: a zárónap egyetlen hegyi hajráján elvitte a győzelmet a spanyol Corral elől, így az amerikai Butler megnyerte ezt a különversenyt.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem ezt a trikót, és azért is, mert mi nyertük a csapatversenyt is. Ez egy igazi csapatsiker volt, amit a királyetapon biztosítottunk be. A társaim azon a napon óriásit dolgoztak” – vélekedett a díjátadót követően a Cycling Academy csapatának amerikai kerékpárosa Chris Butler.

A zöld mez sorsa nem forgott veszélyben, a marokkói Galdoune ezen a napon is megnyerte a gyorsasági hajrákat, míg a legjobb 23 évnél fiatalabb versenyzőt illető fehér mez végül a szlovén Rugicaj vállára került.

„Nehéz szakasz volt a Budapestre vezető etap, egy számomra kemény emelkedő állt az utunkban, amit sikerült átvészelnem. Szerettem volna megnyerni a szakaszt, de a Radenska csapata komoly munkát végzett, így sajnos végül csak a második helyen zártam. Örülök, hogy a pontversenyben sikerült megőriznem a vezetést” – értékelt a marokkói Ahmed Amine Galdoune.

Az OTP Bank különdíjakat ajánlott fel a legjobb 23 évnél fiatalabb magyar versenyzők számára, Rózsa Balázs 300, Filutás Viktor 200, Móricz Dániel pedig 100 ezer forinttal lett gazdagabb. Mindhárman a Szuper Beton csapatának versenyzői, Stubán Ferenc együttese a csapatversenyben a tizedik helyen zárt, a magyar indulók között legjobbként.

mini-TDH5sz_008

„Igazából az volt a célunk, hogy az U23-as különversenyben az első három helyet elhozzuk, valamint az, hogy megszerezzük a legjobb magyar csapat címét – kezdte mondandóját az összetettben a legjobb helyen záró magyar kerékpáros, a 17. pozícióban végzett Rózsa Balázs. – Ezen kívül szerettünk volna egy-két szökésbe is belekerülni, ami sajnos nem sikerült, ennek ellenére nem lehetünk elégedetlenek. A királyszakaszon sikerült azt kiharcolnunk, hogy az U23-as összetettben az első három helyre kerüljünk, így ma csak annyi volt a feladatunk, hogy ezt megőrizzük.”

A 2016-os Tour de Hongrie versenyén 95 kerékpáros állt rajthoz, közülük 79 tudta sikerrel teljesíteni hat nap alatt a 740 kilométeres távot.

Eredmények

37. TOUR DE HONGRIE
5. szakasz, Gyöngyös–Budapest (99 km):
1. Rok Korosec (szlovén, Radenska Ljubljana) 2:01:01
2. Ahmed Amine Galdoune (marokkói, Delio Gallina Colosio) 2 másodperc hátrány
3. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) azonos idővel
4. Mihkel Raim (észt, Cycling Academy) a. i.
5. Filippo Tagliani (marokkói, Delio Gallina Colosio) a. i.
6. David Tintori (olasz, Differdange-Losch) a. i.
7. Asmund Lovik (norvég, Team FixIt.no) a. i.
8. Olekszandr Polivoda (ukrán, Kolss-BDC) a. i.
20. Rózsa Balázs (magyar, Szuper Beton)
27. Filutás Viktor (magyar, Szuper Beton)
30. Simon Péter (magyar, Epronex)
31. Lengyel Zoltán (magyar, Szuper Beton)
32. Holló Botond (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK)
34. Móricz Dániel (magyar, Szuper Beton)
39. Kiss Gergely (magyar, Epronex)
40. Ruttkay Zoltán (magyar, MugenRace)
43. Fejes Gábor (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK)
44. Hartmann József (magyar, MugenRace)
46. Varga Péter (magyar, MugenRace)
49. Lóki Bence (magyar, Szuper Beton)
50. Szeghalmi Bálint (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK)
59. Kovács Máté (magyar, DKSI-Kontent)
61. Kriván András (magyar, Epronex)
62. D. Kovács Dávid (magyar, DKSI-Kontent)
64. Pályi Csaba (magyar, DKSI-Kontent)
67. Bertalan Balázs (magyar, MugenRace)
68. Hajdu Barna (magyar, DKSI-Kontent)
73. Popovics Gergely (magyar, Epronex)

Az összetett végeredmény:

1. Mihkel Raim (észt, Cycling Academy) 16:34:50
2. Olekszandr Polivoda (ukrán, Kolss-BDC) 18 mp h.
3. Daniel Turek (cseh, Cycling Academy) 20 mp h.
4. Gabriel Reguero Corral (spanyol, Differdange-Losch) 1:21 p h.
5. Rok Korosec (szlovén, Radenska Ljubljana) 1:32 p h.
6. Ande van Engelen (holland, West-Frisia) 3:23 p h.
7. Daniel Crista (román, Tusnád Cycling Team) 3:25 p h.
8. Adrian Gjolberg (norvég, Team FixIt.no) 3:50 p h.
17. Rózsa Balázs (magyar, Szuper Beton) 5:42 p h.
22. Filutás Viktor (magyar, Szuper Beton) 6:53 p h.
26. Simon Péter (magyar, Epronex) 7:40 p h.
29. Holló Botond (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK) 7:51 p h.
32. Fejes Gábor (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK) 9:27 p h.
37. Móricz Dániel (magyar, Szuper Beton) 10:35 p h.
39. Kiss Gergely (magyar, Epronex) 11:12 p h.
40. Kriván András (magyar, Epronex) 12:01 p h.
42. Pályi Csaba (magyar, DKSI-Kontent) 12:24 p h.
44. Ruttkay Zoltán (magyar, MugenRace) 12:42 p h.
45. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 12:49 p h.
46. Lengyel Zoltán (magyar, Szuper Beton) 12:58 p h.
47. Lóki Bence (magyar, Szuper Beton) 13:23 p h.
50. D. Kovács Dávid (magyar, DKSI-Kontent) 14:06 p h.
54. Szeghalmi Bálint (magyar, Dr. Bátorfi-Agria KTK) 15:35 p h.
55. Bertalan Balázs (magyar, MugenRace) 17:32 p h.
60. Hajdu Barna (magyar, DKSI-Kontent) 18:37 p h.
66. Varga Péter (magyar, MugenRace) 26:57 p h.
67. Hartmann József (magyar, MugenRace) 27:01 p h.
73. Popovics Gergely (magyar, Epronex)

Összetett verseny a Rádió Rock FM95.8 Nagydíjért: 1. (sárga mezben) Mihkel Raim (észt, Cycling Academy)
Gyorsasági pontverseny a Bringasport Nagydíjért: 1. (zöld mezben) Ahmed Amine Galdoune (marokkói, Delio Gallina Colosio)
Hegyi pontverseny a FunIQ Nagydíjért: 1. (piros mezben) Chris Butler (amerikai, Cycling Academy)
A legjobb U23-as versenyző az OTP Bank Nagydíjért: 1. (fehér mezben) Ziga Rucigaj (szlovén, Radenska Ljubljana)

A csapatversenyben:
1. Cycling Academy (izraeli) 49:47:48
2. Kolss-BDC (ukrán) 49:53:37
3. Differdange-Losch (luxemburgi) 49:55:14
10. Szuper Beton (magyar) 50:07:49
11. Epronex (magyar) 50:15:13
12. Dr. Bátorfi-Agria KTK (magyar) 50:17:16
13. DKSI-Kontent (magyar) 50:25:43
15. MugenRace Team Prolog (magyar) 50:35:11

mini-TDH5sz_007

Fotók: Vanik Zoltán

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo