fbpx

Tour de Hongrie: Nélkülük nincs Magyar Körverseny

A június 11-én rajtoló Magyar Körverseny csapatait bemutató sorozatunkat egy olyan együttessel folytatjuk, amely rendszeres résztvevője a „legújabb kori” Tour de Hongrie-nak. A luxemburgi Team Differdange-GeBa az egyetlen kontinentális profi klub a 2019-es indulók közül, amely 2015 óta minden alkalommal ott volt a rajtnál! Kis túlzással mondhatnánk azt is: nélkülük nincs Magyar Körverseny…

 

 

Ennek persze több oka is van. Az egyik, hogy a klubnál továbbra is igen erős a magyar kötődés, hiszen a luxemburgi egyesület versenyzői között szerepel a 2014-es magyar országúti bajnok Rózsa Balázs, amíg a kiszolgáló személyzetet egy honfitársunk, Haiszer Ákos erősíti. Ráadásul éveken át a luxemburgi csapat kötelékében szerepelt Lovassy Krisztián, aki 2015-ben és 2016-ban is harmadik lett a Tour de Hongrie budapesti befutójánál.

 

 

A másik ok, amiért a Differdange-GeBa nem maradhat ki a meghívottak közül: a hosszú szünet után 2015-ben újrainduló Tour de Hongrie első kiírásán a luxemburgi Tom Thill szerezte meg az összetett legjobbjának járó sárga trikót, beírva ezzel a nevét a nemzeti viadal történetébe.

 

 

A Differdange-GeBa meglehetősen komoly múltra visszatekintő egyesület, jogelődje, a CCI Differdange 1911-ben kezdte meg működését, a nyolcvanas években Gabriel Gatti „keze alatt” vált a régió egyik fontos profi csapatává, az akkori csapatfőnök ugyanis hazacsábította a külföldi csapatok színeiben tekerő luxemburgi bringásokat, akik szép sikereket értek el a Differdange színeiben.

 

 

A luxemburgi kontinentális klub immár a tizennegyedik szezonját kezdte meg februárban – alaposan felfrissített kerettel, hiszen kilenc helyen is változott a névsor. Ebben az évben is tizenhat versenyző szerepel a kék-fehér-fekete mezben, a magyar Rózsa Balázs mellett amerikai, belga, francia, német, holland és természetesen luxemburgi versenyzők kaptak szerződést erre a szezonra. A luxemburgi Kockelmann még csak tizennyolc éves, a csapat legrutinosabb tagja, a francia Gabriel Muller harminchárom esztendős. Eredményességet tekintve a huszonkilenc esztendős Tom Thill a klub legerősebb versenyzője, aki ebben az évben nem számíthat majd olyan rutinos támogatókra, mint korábban, de a „csikócsapat” alighanem le akarja tenni újra a névjegyét Magyarországon.

 

 

Az idei Tour de Hongrie 2019. június 11-én kezdődik, az első kategóriás nemzetközi verseny mezőnye június 16-án ér célba, húsz csapat 140 kerékpárosa a hat nap során összesen 890 kilométert teljesít majd.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.