fbpx

Tour de Hongrie: Lovassy csapata vette át a sárga trikót a királyetapon

A Karcag és Kékestető közötti 145 kilométeres szakasszal folytatódott a Tour de Hongrie. A királyetapon a szlovén Bajc szerezte meg az első helyet, de még nála is jobban örült a negyedik helyen beérkező luxemburgi Tom Thill, aki átvette az összetett versenyben a vezetést. Lovassy Krisztián az ötödik, Vígh Zoltán a hatodik helyen ért célba Kékestetőn. Az Europe Tour sorozatba tartozó UCI 2.2 kategóriás kerékpárverseny nemzetközi mezőnye hat nap alatt 700 kilométert tesz meg az augusztus 9-i budapesti befutóig.

Marek Canecky nem volt feszült a rajt előtt sejtette, hogy lekerül róla a trikó a hegyi etapon

Marek Canecky nem volt feszült a rajt előtt sejtette, hogy lekerül róla a trikó a hegyi etapon

Szombaton késő délelőtt, 11:40-kor rajtolt Karcagról a Tour de Hongrie mezőnye, hogy teljesítse a királyetap 145 kilométeres távját. A körversenyek során királyetapnak hívják azt a szakaszt, amely meghatározhatja az összetett végeredményét. Az idei Tour de Hongrie során ez az etap az, amelynek során a mezőny megmássza a Kékestetőre vezető 8–9 százalékos emelkedőt.

Az első kilométereken kialakult négy fős szökés hiába gyűjtött össze három percnyi előnyt, már az Eger környéki dombokon megadta magát. A Kékesre vezető emelkedőn aztán megkezdődött az igazi harc, amelyben hamar alul maradt a sárga trikós szlovák Canecky, de az osztrák Amplatz-BMC nem búslakodott, hiszen előrelépett a csapat másik menője, a szlovén Andi Bajc, aki a legjobban bírta az utolsó métereket és megnyerte a Tour de Hongrie királyetapját. Az utolsó métereken a cseh Tyborral vívott nagy csatát, végül két másodperccel bizonyult gyorsabbnak.

A mezőny élén az Amplatz-BMC dolgozik

A mezőny élén az Amplatz-BMC dolgozik

A harmadik helyen a német Backofen futott be, aki ezzel az U23-asok versenyében vette át a vezetést, az utolsó etapon ő viseli majd a fehér trikót. A legjobban a negyedik helyezett, a luxemburgi Tom Thill örült, hiszen kitartásának köszönhetően alighanem ő lesz a 2015-ös Tour de Hongrie összetett győztese, csaknem egy perces előnnyel vette át a vezetést a sárga trikóért folyó harcban.

„Nagyon kemény volt a mai nap, de a csapatom, az Amplatz-BMC végig rengeteget dolgozott. Jó erőben éreztem magam, és az utolsó métereken sikerült megelőznöm az élen haladó ellenfelemet” – mondta a szakaszgyőztes, a szlovén Andi Bajc.

Andi Bajc nyert

Andi Bajc nyert

„Egész nap a sárga trikós csapata dolgozott, ők diktálták a tempót, jó erőben voltam, mindenképpen támadni akartam, bíztam benne, hogy esetleg a sárga trikót is meg tudom szerezni, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült!” – nyilatkozta az újdonsült sárga trikós.

A legjobb magyarra sem kellett várni, Thill mögött az ötödik helyen Lovassy Krisztián futott be, aki betartotta a szavát, sprinter létére a Kékesen is a főszereplők közé tartozott. „Megtekertem, mi!? – kiáltotta csapattársainak boldogan, majd kicsit bosszankodva tette hozzá: – Ha a második szakaszon nem kerülök hátrányba, most az összetettben is a legjobbak közé tartozhatnék… Vasárnap már védeni fogjuk a sárga trikót, de Budapesten azért szeretnék az elsők között célba érni.”

Lovassí Krisztián  (balról) ma remekül dolgozott

Lovassí Krisztián (balról) ma remekül dolgozott

A hatodik helyen is egy magyar kerekes ért célba, a remekül teljesítő Vígh Zoltán (Veloki Team), a 14. helyezett Filutás Viktor (Utensilnord) pedig alighanem nehezen alszik majd ezen az estén, hiszen immár ő a legjobb magyar a 23 évnél fiatalabbak között, ez pedig félmillió forintos különdíjat jelenthet az OTP Bank jóvoltából.

A szlovák Marek Canecky a sárga trikó elvesztéséért bosszankodhatott, de a gyorsasági pontversenyben megőrizte az első helyét, így továbbra is övé a zöld trikó. A hegyimenők pontgyűjtögetésében a nap során sokáig szökésben lévő norvég Marius Hafsaas is megőrizte a vezetést.

Vasárnap 10:30-kor rajtol a Gyöngyös és Budapest közötti 106 kilométeres szakasz, a befutó a Várkert Bazár előtti sétányon lesz…

Eredmények:

36. TOUR DE HONGRIE
4. szakasz, Karcag–Kékestető (145 km):
1. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 3:33:46
2. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) 2 másodperc hátrány
3. Moritz Backofen (német, Team Stölting) 7 mp h.
4. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) 11 mp h.
5. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 31 mp h.
6. Vígh Zoltán (magyar, Veloki Team) 38 mp h.
7. Marko Sztankovics (Szerbia) 45 mp h.
8. Axel Costa Soria (spanyol, Start-Massi) 51 mp h.
9. Marc Vilanova (spanyol, Start-Massi) 57 mp h.
10. Adne van Engelen (holland, West-Frisia) azonos idővel
14. Filutás Viktor (magyar, Utensilnord) 1:12 perc h.
16. Kusztor Péter (magyar, BMC-Amplatz) 1:30 p. h.
18. Móricz Dániel (magyar, Utensilnord) 1:42 perc h.
19. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) a. i.

Az állás az összetett versenyben a negyedik szakasz után:
1. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) 13:08:51
2. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 50 mp h.
3. James Early (új-zélandi, Team Stölting) 1:51 p h.
4. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) 2:02 p. h.
5. Folkert Oostra (holland, West-Frisia) 2:11 p h.
6. Moritz Backofen (német, Team Stölting) 3:19 p h.
7. Stefan Stefanovics (Szerbia) 3:27 p h.
8. Johan Coenen (belga, Differdange-Losch) 3:37 p h.
9. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 3:39 p h.
10. Kusztor Péter (magyar, BMC-Amplatz) 3:49 p. h.
13. Vígh Zoltán (magyar, Veloki Team) 3:58 p h.
20. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) 4:55 p h.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo