fbpx

Tour de Hongrie: Fabio Jakobsen nyerte a második szakaszt

A holland Fabio Jakobsen szerezte meg a győzelmet a Tour de Hongrie második szakaszán. A Karcag és Hajdúszoboszló közötti 192 kilométeres etapot az erős szél izgalmassá tette, a befutó előtt közvetlenül pedig egy nagy bukás okozott riadalmat. Az összetettben a belga Jens Reynders vette át a vezetést.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

Verőfényes napsütésben, már-már nyári hőségben indult útjára Karcagról a Tour de Hongrie második etapja. A mezőnyben ott volt a magyar bajnok Filutás Viktor is, aki szerdán Székesfehérvár közelében bukásba keveredett, és alaposan megütötte magát.

Az Adria Mobil magyar légiósát a befutó után kórházba szállították. A kivizsgálás megállapította, hogy törés nem történt, de az orvosok nem javasolták, hogy folytassa a küzdelmet. Filutás Viktort azonban nem olyan fából faragták, csütörtökön is versenyre jelentkezett.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

A bringásoknak a hőség mellett egy másik természeti elemmel, a széllel is meg kellett küzdeniük a sík terepen. Az első szökési kísérletekre nem kellett sokáig várni, de a mezőny ezúttal nem volt olyan „engedékeny”, mint egy nappal korábban, csak a sokadik próbálkozás járt sikerrel:

Nyolc fős szökevénycsapat formálódott, amelyben helyet követelt magának a Team Novo Nordisk olimpikonja, a harminchét esztendős Kusztor Péter is. A rutinos magyar versenyző mellett négy olasz, egy szlovén, egy portugál és egy belga kerékpáros alkotta ezt a csoportot – utóbbi, az összetettben második helyen álló Jens Reynders a gyorsasági pontverseny legjobbját illető zöld mezt viselte. Nem alanyi jogon, hiszen ebben a versenyszámban ugyanúgy Olav Kooij vezetett, mint az összetettben, de a Jumbo-Visma hollandja nem húzhatott egyszerre két megkülönböztető mezt.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

Reynders élt a lehetőséggel, a tiszafüredi és a tiszaújvárosi gyorsasági hajrát is megnyerte, az ott szerzett időjóváírásokkal pedig virtuálisan átvette a vezetést az összetettben. Persze, sok volt még hátra…

A szökést ötven kilométerre a céltól befogták az üldözők, ezekben a percekben az erős oldalszél miatt sokan kerültek nehéz helyzetbe. A mezőny több részre szakadt, az első nagyobb boly élén pedig nagyon erős tempót diktáltak a nagycsapatok.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

Az első bolyban négy magyar versenyző tudott megkapaszkodni, Dina Márton, Karl Ádám, Solymosi Márton és D. Kovács Dávid, a nap első felében remeklő belga Reynders viszont a leszakadók közé került.

A balmazújvárosi részhajrát az olimpiai bajnok Viviani gyűjtötte be, aki a három másodperces időjóváírásnak köszönhetően egyetlen másodpercre megközelítette az összetettben a sárga mezes Olav Kooijt.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

Az utolsó kilométerekre vissza tudtak zárkózni a leszakadók, így szinte a teljes mezőny együtt indult harcba a hajdúszoboszlói szakaszgyőzelemért. A mezőny hatalmas tempóval érkezett a fürdővárosba, egy kilométerre a céltól az utolsó éles kanyart is biztonsággal vették, de az egyenesben egy összeakadás miatt óriási bukás történt.

Az élen a farkasok diktálták a tempót, és kitűnő sprinterük, a holland Fabio Jakobsen megszerezte a szakaszgyőzelmet a francia Rudy Barbier és a belga Sasha Weemaes előtt. „Néha nyersz, néha veszítesz… Az elmúlt hetekben nem igazán versenyeztem, meg kellett találnom a formámat. Ez a nap egy igazi csapatmunka volt, amelynek végére a csapattársaim nagyon jó helyzetbe hoztak” – összegezte Jakobsen, aki tavaly megnyerte a Vuelta a Espana gyorsasági pontversenyét, ebben az esztendőben pedig már a hetedik győzelmét aratta.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

Az összetett versenyben a nap szökésében remeklő belga Jens Reynders átvette a vezetést, de nem lesz könnyű dolga, hogy ezt pénteken meg tudja védeni. A Tour de Hongrie harmadik napján Sárospatakról rajtol a Magyar körverseny mezőnye, a bringások 154 kilométert tesznek majd meg a Nyíregyházán kijelölt befutóig.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

„Nehéz és stresszes nap” – foglalta össze a Tour de Hongrie Karcag és Hajdúszoboszló közötti 2. etapját Dina Márton, az EOLO-KOMETA Cycling Team kerékpárosa, aki tegnap szinte végig szökésben volt. Márton most az összetett verseny 9. helyén áll, a tegnap szerzett fehér mezt továbbra is őrzi. „50 km-rel a vége előtt egy óriási szelezésben az egész csapat leszakadt, a Team BikeExchange-Jayco és a mi csapatunk óriásit dolgozott, így az utolsó 4 km-en kaptuk el a mezőnyt. Sajnos nem jött össze a sprint, ugyan a csapatból többen ott voltak nagyon jó vonatokon, de kevesebb mint 1 km-rel a vége előtt elestek” – mondta az EOLO-KOMETA bringása.
Holnap kezdetben dombos, majd teljesen sík szakasz során két gyorsasági és egy hegyi hajrá vár a versenyzőkre a Sárospatak és Nyíregyháza közti 154 km-en.

Fotó: Tdh.hu/Vanik Zoltán

EREDMÉNYEK

43. Tour de Hongrie
2. szakasz, Karcag-Hajdúszoboszló (192 km):
1. Fabio Jakobsen (Quick-Step Alpha Vinyl) 3:59:20
2. Rudy Barbier (francia, Israel-Premier Tech) a. i.
3. Sasha Weemaes (belga, Sport Vlaanderen-Baloise) a. i.
4. Itamar Einhorn (izraeli, Israel-Premier Tech) a. i.
5. Max Kanter (Movistar Team) a. i.
6. Matteo Moschetti (olasz, Trek-Segafredo) a. i.
13. Karl Ádám (magyar válogatott) a. i.

Az összetett versenyben:
1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Jens Reynerds (belga, Sport Vlaanderen-Baloise) 8:33:52
2. Fabio Jakobsen (Quick-Step Alpha Vinyl) 4 mp h.
3. Olav Kooij (holland, Jumbo-Visma) a. i.
4. Elia Viviani (olasz, INEOS Grenadiers) 5 mp h.
5. Rudy Barbier (francia, Israel-Premier Tech) 10 mp h.
6. Sasha Weemaes (belga, Sport Vlaanderen-Baloise) a. i.
9. Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa) a. i.

A gyorsasági pontversenyben (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért):
1. Jens Reynerds (belga, Sport Vlaanderen-Baloise)
A hegyi pontversenyben (piros mezben a Cofidis díjáért):
1. Aaron Van Poucke (belga, Sport Vlaanderen-Baloise)
A legjobb magyar versenyző (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért)
1. Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa)

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo