fbpx

Tour de Hongrie: Damien Howsoné a királyetap!

Szombaton került sor a Tour de Hongrie királyetapjára, a viadal negyedik etapja döntést ígért az összetett győztes személyéről. A Kékestetőre vezető emelkedőn hatalmas csatát vívtak a versenyzők, az ausztrál Damien Howson viszont tavaly „megtanulta” ezt az emelkedőt, a Valter-kanyarban indította támadását, s végül megnyerte a sorsdöntő etapot. A Team BikeExchange menője az összetettben is az élre állt. A szakaszon három magyar bringás is hősiesen teljesített, Peák Barna a hajrában kilométereken át az élen dolgozott Howson sikeréért, Fetter Erik lett a nap legjobbja, tizenegyedik lett a legnehezebb szakaszon, de nem sokkal maradt el tőle, és a fehér mezt is megőrizte Pelikán János.

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

Balassagyarmaton készültek a résztvevők a Tour de Hongrie idei legnehezebb szakaszára, amely nemcsak a hosszával (Gyöngyös-Kékestetőig 202 kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek), hanem a szintemelkedésével (az etap során 3221 méternyi szintemelkedést kellett leküzdeni) is kiemelkedett az öt szakasz közül.Kaptunk jó és rossz híreket egyaránt a rajt előtt, nagyon örültünk annak, hogy a pénteken Tatán bukásba keveredett Fetter Erik – akit kórházban is vizsgáltak – végül tudta vállalni az indulást. Nem lehetett ott viszont a rajtnál Szarka Gergely (Giotti Victoria-Savini Due) – aki ugyancsak elszenvedője volt egy bukásnak –, illetve a norvég Uno-X Pro Cycling Team teljes sora. Nekik a koronavírus parancsolt megálljt, bár valamennyi bringás tesztje negatív eredményt hozott, de az egyik kísérő tesztje pozitív lett, a protokoll szerint kontaktszemélyként ki kellett szállniuk a további küzdelmekből.

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

A szervezők több száz tesztet végeztettek el eddig a Tour de Hongrie során a közreműködőket, a szállások személyzetét vagy éppen az eseményről tudósító médiumok képviselőit egyaránt naponta tesztelik, hogy biztonságos körülmények között versenyezhessen a rangos nemzetközi mezőny.

Balassagyarmatról végül 121 kerékpáros indult el a királyetapra, s a szécsényi gyorsasági részhajránál még a sárga trikós Phil Bauhaus gyűjtötte be a pontokat, nagy lépést téve a zöld mez megszerzéséhez. Ettől kezdve szökési kísérletek érték egymást, amíg a harmincadik kilométer környékén ki nem alakult a nap szökése, benne négy kerekessel: a lengyel Adrian Kurek (Mazowsze Serce Polski), az orosz Pjotr Rikunov (Gazprom-RusVelo), a piros mezes lengyel Maciej Paterski (Voster ATS) és a belga Gilles De Wilde (Sport Vlaanderen-Baloise) vett ebben részt.

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

A legjobb hegyi menőt illető piros mezben tekerő Maciej Paterski jól taktikázott, a szökevények előnye kitartott az első hegyi hajráig, Mátraháza első érintéséig, ahol meg is szerezte mind a hat pontot, ezzel gyakorlatilag bebiztosította magának a megkülönböztető mez végleges megszerzését.

Az első hegymászás, Mátraháza érintése után a mezőny egy szép nagy kört tett meg a Mátrában, hatvan kilométernyi tekerés után tértek vissza újra Mátraházára, ahonnan felkanyarodtak az utolsó kilométerekre, Kékestető felé. A szökevények előnye a nap során egyszer sem nőtt három és fél perc fölé, s ahogyan az várható volt, az utolsó kilométerekre teljesen elolvadt, a második hegymászásra már egy másik verseny kezdődött.

 

Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

Tizenhárom kilométerre a céltól rázódott össze teljesen az élmezőny, aztán kilométereken át Peák Barnabás (Team BikeExchange) diktált hatalmas tempót, mindent megtett csapattársa, Damien Howson sikeréért. Az élbolyban rajta kívül két magyar bringás tudta tartani magát, a fehér mezes Pelikán János (Androni Giocattoli Sidermec) és Fetter Erik (EOLO-Kometa).

Az utolsó két kilométeren a Caja Rural-Segrus RGA kolumbiai hegyi menője, Orlando Garcia Sosa indított támadást, már-már úgy látszott, be is húzza a szakaszt, de Howson – aki tavaly hasonló „hibába” esett, s Valter Attila remek kontrája után végül be kellett érnie a harmadik hellyel – nagyon „megtanulta a hegyet”, éppen a Valter Attilának dedikált kanyarnál indította meg a saját támadását. Faképnél hagyta az erejével elkészülő kolumbiait, s megnyerte a királyetapot! Ezzel együtt az összetettben is átvette a vezetést, s vasárnap alighanem meg is őrzi majd a sárga mezt a budapesti körpályán.

Érdemes szólni a mieinkről, Peák Barnabás erőfeszítéseit Howson győzelmél egyértelműen siker koronázta, Fetter Erik a pénteki bukás okozta megpróbáltatások ellenére a végéig remekül tartotta magát, s a tizenegyedik helyet szerezte meg a szakaszon, de Pelikán János is nagyot futott, bár a szakasz előtt arról beszélt, aligha tudja megőrizni a neki nem fekvő terepen a legjobb magyarnak járó fehér trikót, végül minden erejét összeszedve a hajráig az élbollyal tudott tartani, s meg is őrizte a becses ruhadarabot.

 

Fotó: Pertorini Márió / tdh.hu

Vasárnap egy rövid és izgalmas szakasszal ér véget a 42. Tour de Hongrie: a Budapesten kijelölt 7,7 kilométeres körpályán 92 kilométert tesz majd meg a mezőny. A szakasz során három gyorsasági (a befutó vonalán áthaladva a harmadik, hatodik és kilencedik körben) részhajrára is sor kerül. A rajt a Hősök terén lesz 13:00 órakor, a befutó várható időpontja 14:46.

Az M4Sport minden szakaszról élőben közvetít, de az interneten, a mediaklikk.hu oldalán is élő képet láthatnak az érdeklődők A Tour de Hongrie kommunikációs partnere, az A. S. O. segítségével minden eddiginél több televíziós megjelenést tud biztosítani a magyar viadal számára, világszerte, valamennyi kontinensen látható lesz a Magyar Körverseny, csaknem 800 millió ember számára válik elérhetővé. Óriási áttörés, hogy 150 országban élőben közvetítik a verseny szakaszait!

Az élő közvetítéseket és összefoglalókat vasárnap az alábbi időpontokban láthatják hazánkban:
0:30–1:30: Eurosport2 (3. szakasz, összefoglaló)
0:35–1:35: M4Sport (3. szakasz, összefoglaló)
8:00–9:00: M4Sport (3. szakasz, összefoglaló)
8:30–9:30: Eurosport1 (3. szakasz, összefoglaló)
16:00–18:00: M4SPORT (4. SZAKASZ, ÉLŐ) – élőben a www.m4sport.hu oldalán is
21:00–22:00: Eurosport1 (4. szakasz, összefoglaló)

EREDMÉNYEK
42. Tour de Hongrie
4. szakasz, Balassagyarmat–Gyöngyös-Kékestető (202 km):
1. Damien Howson (ausztrál, Time BikeExchange) 4:55:50
2. Ben Hermans (belga, Israel Start-Up Nation) 9 mp h.
3. Antonio Tiberi (olasz, TREk-Segafredo) 15 mp h.
4. Orlando Garcia Sosa (kolumbiai, Caja Rural-Seguros RGA) 19 mp h.
5. Stefan De Bod (dél-afrikai, Astana-Premier Tech) 32 mp h.
6. Laurens Huys (belga, Bingoal Pauwels Sauces WB) 38 mp h.
11. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 56 mp h.
20. Pelikán János (Androni Giocattoli Sidermec) 1:26 p h.

Az összetett versenyben: 1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Damien Howson (ausztrál, Team BikeExchange)
A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)
A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben a Cofidis díjáért) Maciej Paterski (Voster ATS)
A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Pelikán János (Androni Giocattoli Sidermec)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo