fbpx

Tour de France: újabb kétszázas szakasz, újabb célfotós befutó!

A 4. szakaszon is 200 fölött, egész pontosan 237 kilométert kellett teljesíteni a Tour de France mezőnyének, ami a verseny idei leghosszabb távja volt. Ehhez képest a befutón milliméterek döntöttek.

dfghd

Szerencsére ma is megúszta a mezőny a napot komolyabb bukások nélkül, minden a szokásos forgatókönyv szerint zajlott, a nap szökevénycsoportját az utolsó 10 kilométeren belül érte utol a mezőny. A sprinterek csapatainak dolgát nehezítette, hogy az utolsó 5 kilométeren belül emelkedő és lejtő is volt, ráadásul a befutó is emelkedett kicsit.

tzfj

Ezúttal is a Lotto-Soudal dominálta az utolsó kilométert Andre Greipelnek vezetve, de a Quick Step és a Kathusa is jó helyzetbe hozta Marcel Kittel-t, illetve Alexander Kristoff-ot. Greipel végül “elfogyott”, a zöld trikós Mark Cavendish-t (Dimension Data) pedig ezúttal bezárták, az utolsó 200 méteren nem volt esélye előre verekedni magát.

Sagan sárga trikóban az örök második Raymond Poulidor-ral a dobogón

Sagan sárga trikóban az örök második Raymond Poulidor-ral a dobogón

Az alacsonyabb termetűek közül előkerült viszont Bryan Coquard (Direct Energie), akinek lendületét megtörte, hogy összeértek Kittellel és ez a győzelmébe került (Kittel természetesen nem hibáztatható, nem sprintelt keresztbe). Végül célfotó döntött a német javára. Peter Sagan (Tinkoff) harmadikként futott be, amivel nem csak a sárga trikót őrizte meg, de visszavette Cavendishtől a zöld ponttrikót is.

Tour de France 4. szakasz eredménye:

1 Marcel Kittel (Ger) Etixx – Quick-Step 5:28:30
2 Bryan Coquard (Fra) Direct Energie
3 Peter Sagan (Svk) Tinkoff Team
4 Dylan Groenewegen (Ned) Team LottoNl-Jumbo
5 Alexander Kristoff (Nor) Team Katusha
6 Sondre Holst Enger (Nor) IAM Cycling
7 Daniel Mclay (GBr) Fortuneo – Vital Concept
8 Mark Cavendish (GBr) Dimension Data
9 Samuel Dumoulin (Fra) AG2R La Mondiale
10 Simon Gerrans (Aus) Orica-BikeExchange

Összetett állás:

1 Peter Sagan (Svk) Tinkoff Team 20:03:02
2 Julian Alaphilippe (Fra) Etixx – Quick-Step 0:00:12
3 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:14
4 Warren Barguil (Fra) Team Giant-Alpecin 0:00:18
5 Christopher Froome (GBr) Team Sky
6 Roman Kreuziger (Cze) Tinkoff Team
7 Nairo Quintana (Col) Movistar Team
8 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team
9 Michael Matthews (Aus) Orica-BikeExchange
10 Pierre Rolland (Fra) Cannondale-Drapac

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo