fbpx

Tour de France: Rui Costa duplázott, Valverde feljött az összetettben

Remek formába lendült a Movistar a harmadik hétre, a 100. Tour de France második alpesi hegyi szakaszán a szakaszgyőzelmet is sikerült megszerezni a kékeknek és az összetettben is javítottak.

Rui Costa (Fotó: Stefano Sirotti)

Rui Costa (Fotó: Stefano Sirotti)

A Bourg d´Oisans és Le Grand Bornand közötti 204 kilométeres táv első felében kellett megmászni a két legnehezebb – kiemelt kategóriás – hegyet, az összetett éllovasok szempontjából így csak a fárasztásról szóltak az emelkedők, még a 2000 méteres Madeleine is, melynek csúcsa 83 kilométernél szerepelt az itinerben.

Akciókban azonban nem volt hiány, a Madeleine-t még Pierre Roland (Europcar) és Ryder Hesjedal abszolválta a spiccen, de a Sky vezette mezőnyből is megindultak az újabb támadások, és egy nagyobb szökevénycsoport szakadt el és vette üldözőbe az élen haladókat.

A hegyi pontokat vadászó francia Rolland tovább tartotta magát elöl, még a cél előtti utolsó, 1. kategóriás hegyet megkezdve is ő vezetett, azonban itt elfogyott a szufla. Üldözői közül a portugál Rui Costa (Movistar) másolta a keddi etapot, könnyedén ellépett az időközben szakadó esőben szökevénytársaitól, s már jóval a hegytető és a lejtmenet előtt lehetett látni, hogy ez a szakasz is az övé lesz.

Az összetettben érdekelt versenyzők közül az utolsó emelkedőn ugyancsak a Movistarból Alejandro Valverde rázta meg magát és rázta szét kicsit akciójával az élbolyt, leszakítva Ten Dam-ot és Kwiatkowski-t, akik a 13 kilométeres lejtmenetben nem tudtak visszazárkózni. Valverde így bejött a top10-be, de rajta kívül még a szökevények között hazaérő spanyol Dani Navarro is örülhetett, aki az összetett 8. helyre jött fel teljesítményének köszönhetően.

Tour de France 19. szakasz eredménye:

1 Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team 5:59:01
2 Andreas Klöden (Ger) RadioShack Leopard 0:00:48
3 Jan Bakelants (Bel) RadioShack Leopard 0:01:44
4 Alexandre Geniez (Fra) FDJ.fr 0:01:52
5 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:01:55
6 Bart De Clercq (Bel) Lotto Belisol 0:01:58
7 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:02:03
8 Alessandro De Marchi (Ita) Cannondale Pro Cycling 0:02:05
9 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:02:16
10 Ruben Plaza Molina (Spa) Movistar Team 0:02:44

Összetett állás:

1 Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 77:10:00
2 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff 0:05:11
3 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:05:32
4 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:05:44
5 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:05:58
6 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:08:58
7 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:09:33
8 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:12:33
9 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:14:56
10 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:16:08

Tour de France 1. szakasz

Tour de France 2. szakasz

Tour de France 3. szakasz

Tour de France 4. szakasz

Tour de France 5. szakasz

Tour de France 6. szakasz

Tour de France 7. szakasz

Tour de France 8. szakasz

Tour de France 9. szakasz

Tour de France 10. szakasz

Tour de France 11. szakasz

Tour de France 12. szakasz

Tour de France 13. szakasz

Tour de France 14. szakasz

Tour de France 15. szakasz

Tour de France 16. szakasz

Tour de France 17. szakasz

Tour de France 18. szakasz

100. Tour de France: Kikre érdemes figyelni? – a 22 csapat és az esélyesek bemutatása

A 100. Tour de France itinere: a szakaszok részletesen, hegyek, esélyek

A 100. Tour de France – számok, trikók, díjak, statisztikák, érdekességek

Tour de France híreink idén külön rovatban jelennek meg, amely a főoldalról a menüsorból és a jobb oldali képváltóból is elérhető!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.