fbpx

Tour de France: egy várva-várt siker a 4. szakaszon

Bár a harmadik “papíron” sík szakasz volt a mai, mégis először került sor klasszikus tömeghajrára, ahol minden sprinter küzdött a győzelemért. Az olasz Elia Viviani (Deceuninck-Quic Step) – megannyi sprint siker után – először nyert szakaszt a Tour de France-on.

Reims és Nancy között 213,5 kilométer volt a mai penzum, és kimondhatjuk: abszolút eseménytelenül telt a szakasz, a táv nagy részét a francia Yoann Offredo és csapattársa, a belga Frederik Backaert tekerte le szökésben a Wanty-Gobert csapatából, valamint a svájci Michael Schär képviselte a CCC Team színeit.

Az utolsó kilométerekre összeálltak a sprinterek vonatai és a széles utakon abszolút tiszta hajrát láthattunk, egyedül Caleb Ewan (Lotto-Soudal) szorult be kicsit Viviani mögé a kordonok mellett. A hajrát tökéletes felvezetés után Alexander Kristoff (UAE Team) nyitotta középen, de Viviani a bal oldalon gyorsabb volt, és Giro-, valamint Vuelta-sikeri után most már a legrangosabb körversenyen is jegyez szakaszt.

Az összetettben nem változott semmi, a sprint felvezetésben is jeleskedő francia Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick Step) vezet a belga Wout Van Aert (Jumbo-Visma) előtt 20 másodperccel.

Tour de France 4. szakasz eredménye:

1 Elia Viviani (Ita) Deceuninck-QuickStep 5:09:20
2 Alexander Kristoff (Nor) UAE Team Emirates
3 Caleb Ewan (Aus) Lotto Soudal
4 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
5 Dylan Groenewegen (Ned) Team Jumbo-Visma
6 Mike Teunissen (Ned) Team Jumbo-Visma
7 Giacomo Nizzolo (Ita) Dimension Data
8 Jasper Stuyven (Bel) Trek-Segafredo
9 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb
10 Christophe Laporte (Fra) Cofidis Solutions Credits

Összetett állás:

1 Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-QuickStep 14:41:39
2 Wout Van Aert (Bel) Team Jumbo-Visma 0:00:20
3 Steven Kruijswijk (Ned) Team Jumbo-Visma 0:00:25
4 George Bennett (NZl) Team Jumbo-Visma
5 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb 0:00:40
6 Egan Bernal (Col) Team Ineos
7 Geraint Thomas (GBr) Team Ineos 0:00:45
8 Enric Mas (Spa) Deceuninck-QuickStep 0:00:46
9 Greg Van Avermaet (Bel) CCC Team 0:00:51
10 Michael Woods (Can) EF Education First

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo