fbpx

Tour de France: az első szökevénysiker, új sárga trikós és egy szomorú Alberto…

A vegyes domborzatú 5. szakasz kimondottan kedvezett a szökevényeknek, az sem meglepetés, hogy “hazaért” az elmenés legjobbja, és az sem, hogy megszerezte az összetett éllovasnak járó sárga trikót…

jtzfj

A Limoges és Le Lioran közötti 216 kilométeres távon bebizonyosodott a régi mondás igazsága, hogy nem az emelkedő jellege, meredeksége, hanem a tempó tud igazán fájni kerékpárversenyen. A szakasz profilja szerint a táv utolsó harmadában egy hosszú, lankás (alig)emelkedő vezetett fel 1000 méter környékére, ami önmagában nem kihívás profi kerékpárosoknak. A verseny azonban úgy alakult, hogy már itt megkezdődött a fárasztás, így a szakasz végén teljesítendő három, egyenként 300 méter szintkülönbségű emelkedő a vártnál jobban szétrázta a pelotont.

De térjünk vissza előbb a szökevényekhez, a nap elmenéséből a belga Greg Van Avermaet (BMC) és honfitársa, Thomas De Gendt léptek meg 30 kilométerre a céltól, már a hegyek között. De Gendt többet dolgozott elöl az emelkedőkön, mégis Van Avermaet tudott elszakadni egyedül az utolsó előtti mászás során. Mivel nagy előnyük volt a szökevényeknek, bőven a mezőny előtt sikerült célba érnie (5 perccel), így a sárga trikót is átvette az emelkedőkön leszakadó Peter Sagantól.

A Tinkoffból azonban nem csak Sagan, sajnos Alberto Contador is leszakadt, az utolsó kilométereken Romain Bardet (Ag2R) támadásakor. A “sajnos” annak szól, hogy a spanyol GT-menő úgy tűnik nehezen heveri ki az első és második szakaszon elszenvedett bukásainak következményeit, már közel másfél perc hátrányt gyűjtött legfőbb ellenfeleivel szemben.

Tour de France 5. szakasz eredménye:

1 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 5:31:36
2 Thomas De Gendt (Bel) Lotto Soudal 0:02:34
3 Rafal Majka (Pol) Tinkoff Team 0:05:04
4 Joaquim Rodriguez (Spa) Team Katusha
5 Daniel Martin (Irl) Etixx – Quick-Step 0:05:07
6 Bartosz Huzarski (Pol) Bora-Argon 18
7 Julian Alaphilippe (Fra) Etixx – Quick-Step
8 Adam Yates (GBr) Orica-BikeExchange
9 Christopher Froome (GBr) Team Sky
10 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team

Összetett állás:

1 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 25:34:46
2 Julian Alaphilippe (Fra) Etixx – Quick-Step 0:05:11
3 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:05:13
4 Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha 0:05:14
5 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:05:17
6 Warren Barguil (Fra) Team Giant-Alpecin
7 Nairo Quintana (Col) Movistar Team
8 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team
9 Pierre Rolland (Fra) Cannondale-Drapac
10 Daniel Martin (Irl) Etixx – Quick-Step

Tour de France rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/tour-de-france-2015

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo