fbpx

Tom Boonen-é a Párizs Roubaix: „Én vagyok minden idők legjobbja a kockaköveken.”

Tom Boonen ma átírta a Párizs Roubaix történelemkönyvét, és ahogy nyilatkozatában említi, tulajdonképpen minden idők legjobbja lett, aki a kockaköves klasszikusokon valaha kerékpározott.

Az egész tavasszal bombaformában versenyző belga hihetetlen dolgot művelt ma. 56 kilométerrel a cél előtt támadott a kockaköves szektorairól híres 257 kilométeres klasszikuson, amikor utolérte az élmezőny az elmenés. A korábbi szökevénycsoportból csapattársa, Niki Terpstra próbálta segíteni, de az első pavén, amit együtt megkezdtek, leszakadt…

Boonen innentől magára maradt, és nem volt mese, brutális másfél óra várt rá a néha orkánerejű oldalszélben. Némi szerencséjére több nagy ellenfele is kiesett a játékból, Thor Hushovd, majd Filippo Pozzato is bukott, Fabian Cancellara pedig a Flandriai Körversenyen kulcscsontját törte, így nem is indult.

Az üldözőboly pedig úgy alakult, hogy a Sky-ból maradtak a legtöbben, így minden más csapatból Flecháékra vártak, hogy utolérjék Boonent. A Sky azonban ma gyenge volt ehhez, s mire ez kiderült, Tornado Tom már egy perc előnnyel tekert az élen, s körülbelül csak harminc kilométer volt hátra. Közben Terpstra nagyon jól zilálta az üldözést, mindig a Sky-osok közé ékelődve.

Mikor Boonen győzelme kezdett vészesen egyértelművé válni, kiderült, hogy Lars Boom és Alessandro Ballan volt a legerősebb az üldözők közül, a cél előtt 20-30 kilométerre lévő két nehéz kockaköves szektorban Juan Antonio Flecha társaságában lerázták a többieket, de a belga ellen már nem volt esélyük. Ráadásul a Roubaix Velodrómban Sebastien Turgot és Terpstra is felért rájuk, s Turgot hihetetlen kis különbséggel sprintelte le Ballant, csak a célfotó döntött.

Boonen honfitársa, Roger De Vlaeminck 35 éves rekordját állította be negyedik Párizs-Roubaix-sikerével, és ő lett az első kerékpáros, aki másodzsor csinálta meg a Flanders-Roubaix duplát. Ráadásul a Flanders-Roubaix dupla mellett soha senkinek nem sikerült még megnyerni ugyanabban a szezonban a Gent-Wevelgemet és az E3 Prijs Harelbeke-t is. A 31 éves belga így nyilatkozott sikeréről:

„Nem igazán gondolkoztam ezeken a rekordokon, hanem keményen dolgoztam, hogy csúcsformába kerüljek erre a két-három hétre. Nagyon örültem, hogy sikerült eljutni erre a szintre, és idén nem hátráltatott nagy bukás sem. Amikor megnyertem a Harelbekét, tudtam, hogy a többi versenyen is jó leszek.

Ha visszatekintek erre a két-három hétre, csodálatos volt. Másodszor sikerült dupláznom (Flanders, Roubaix), és csak most jövök rá, hogy én vagyok az egyetlen, akinek ez sikerült. Most jövök rá, hogy talán én vagyok a legjobb, aki valaha hajtott ezeken a kockaköveken, ezeken az utakon, és még mindig nem vagyok a pályafutásom alkonyán.

Nem így terveztem, de amikor az élen találtam magam Nikivel, majd ő leszakadt, arra gondoltam: OK, a Flanders már megvan. Miért ne próbálnám megnyerni a negyedik Roubaix-mat kivételesen emlékezetes módon? Megkezdtem a küzdelmet saját magammal. A szél nem igazán segített, de amikor 30 mp előnyöm, azt mondtam: OK, ez a többieknek is ugyanilyen nehéz.

Attól tartottam csak, hogy egy friss versenyző fog jönni, Pippo Pozzato vagy Ballan. Nagyon sokat gondoltam közben a barátnőmre, aki otthon dolgozik a házunkon. Sokat gondoltam rá a végjáték közben, és ezt a győzelmet neki ajánlom.”

Eredmény:

1. Tom Boonen (Bel) Omega Pharma-Quickstep     5:55:22
2. Sébastien Turgot (Fra) Team Europcar     0:01:39
3. Alessandro Ballan (Ita) BMC Racing Team
4. Juan Antonio Flecha Giannoni (Spa) Sky Procycling
5. Niki Terpstra (Ned) Omega Pharma-Quickstep
6. Lars Boom (Ned) Rabobank Cycling Team     0:01:43
7. Matteo Tosatto (Ita) Team Saxo Bank     0:03:31
8. Mathew Hayman (Aus) Sky Procycling
9. Johan Vansummeren (Bel) Garmin – Barracuda
10. Maarten Wynants (Bel) Rabobank Cycling Team

Boonen győzelmei a WorldTour-sorozatba tartozó négy kockaköves klasszikuson:

Párizs-Roubaix: 2005, 2008, 2009 és 2012
Flandriai Körverseny: 2000, 2006 és 2012
E3 Prijs Vlaanderen-Harelbeke: 2004, 2005, 2006, 2007 és 2012
Gent-Wevelgem: 2004, 2011 és 2012

Az UCI WorldTour-ranglista állása:

1. BOONEN Tom, OMEGA PHARMA-QUICKSTEP (OPQ) 366
2. GERRANS Simon, GREENEDGE CYCLING TEAM (GEC) 210
3. SANCHEZ GONZALEZ Samuel, EUSKALTEL – EUSKADI (EUS) 208
4. NIBALI Vincenzo, LIQUIGAS-CANNONDALE (LIQ) 182
5. SAGAN Peter, LIQUIGAS-CANNONDALE (LIQ) 179
6. VALVERDE BELMONTE Alejandro, MOVISTAR TEAM (MOV) 167
7. BALLAN Alessandro, BMC RACING TEAM (BMC) 166
8. RODRIGUEZ OLIVER Joaquin, KATUSHA TEAM (KAT) 142
9. FREIRE GOMEZ Oscar, KATUSHA TEAM (KAT) 140
10. ALBASINI Michael, GREENEDGE CYCLING TEAM (GEC) 112

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo