fbpx

Több magyar induló a Giro d’Italián és hosszútávú együttműködés a cél

Közel másfél héttel ezelőtt jelent meg nálunk egy cikk arról, hogy az Androni-Giocattoli és a Kométa Cycling Team együttműködést kínált a Magyar Kerékpáros Szövetségnek, és akár két magyar kerékpáros is indulhat az Androni csapatában a Giro d’Italián. Akkor még túl sok információval nem rendelkeztünk ebben az ügyben, csak az MKSZ elnökségi ülés jegyzőkönyve alapján született a cikk, azóta viszont minden részletet megtudtunk Szilasi Lászlótól a Giro Hungary 2020 szakmai vezetőjétől.

Mint ismeretes, 2019 áprilisában jelentették be, hogy hazánk ad otthont a 2020-as Giro d’Italia rajtjának, ami óriási lehetőség Magyarország számára. A háttérben azonnal elkezdődtek a rendezéssel kapcsolatos tevékenységek, és Szilasi Lászlót, a Giro Hungary 2020 projekt szakmai vezetőjét azzal a feladattal bízták meg, hogy utazzon ki a 2019-es Giro d’Italiára és vegye fel a kapcsolatot az ott részvevő csapatokkal bármiféle együttműködés reményében, hogy minél több magyar vehessen részt a 2020-as Girón. Ugyanis a magyar országúti kerékpársportnak az elmúlt időszakban semmilyen kapcsolata nem volt a profi csapatokkal, a hazai versenyzők nem dolgoznak együtt ügynökökkel, ezáltal egy “sötét folt” vagyunk a térképen. Szilasi László elmondta, hogy a csapatok mind gratuláltak ahhoz, hogy hazánk rendezi a Giro d’Italia rajtját, viszont csak egy pár csapat mutatott érdeklődést valamiféle együttműködéssel kapcsolatban.

Magyar versenyzők részvételére többféle lehetőség került szóba, az egyik, amiről több helyen lehetett olvasni, hogy ha a Kométa Cycling Teamből 2020-ra pro-kontinentális csapat lesz és szabad kártyát kapnak a szervezőktől a versenyre akkor lehet a keretben magyar versenyző is. A másik lehetőség, hogy a nyáron a Mitchelton-Scottba igazoló Peák Barnabást nevezi a csapata a Giróra. A beszélgetés során megerősítést nyert, hogy a Kométa jövőre nem lesz pro-kontinentális csapat, melynek financiális oka van, tehát ez a lehetőség elbukott. Viszont adódott egy újabb lehetőség, a pro-kontinentális Androni-Giocattoli egy hosszútávú együttműködési ajánlattal kereste meg a Magyar Kerékpáros Szövetséget, melynek részeként lehetőséget biztosítanának magyar versenyzőknek bekerülni a csapatba és akár részt venni a 2020-as Giro d’Italián ha szabad kártyát kapnak a szervezőktől.

Ehhez az ajánlathoz kapcsolódott a Kométa Cycling Team is, ugyanis tudni kell, hogy az Androni-Giocattoli vezetője és a Kométa Cycling Team sportigazgatója (Ivan Basso) jó kapcsolatot ápol egymással, ezért a Kométa felajánlotta, hogy ha kell, felbontja a már szerződéssel rendelkező magyar versenyzők, Dina Márton és Fetter Erik, szerződését, hogy az Androniba tudjanak igazolni, és helyettük két másik magyart felvesznek a csapatba. Az ajánlat szerint az MKSZ döntene arról, hogy melyik versenyzők kerüljenek be az Androni-Giocattoli csapatba, tehát nem biztos, hogy a fent említett két versenyző lenne az, ha találnak rajtuk kívül erre alkalmasabb magyar kerékpárosokat.

Szilasi László kihangsúlyozta, hogy ez a megállapodás nem csak a 2020-as Giro d’Italiára szólna, hanem egy hosszútávú együttműködésről lenne szó, ami az Androni-Giocattolitól nem idegen, például régebben a kolumbiai szövetséggel volt hasonló megállapodásuk (érdemes arra gondolni, hogy most hol tart a kolumbiai kerékpársport…).
Azt is megtudhattuk a beszélgetés során, hogy a szabad kártyára nincs hatása a magyar szervezőknek, tehát az Androni nem szabad kártyát szeretne venni ezzel a megállapodással, hanem valódi együttműködésről lenne szó. 2020-tól változnak a szabályok, és az Androni helye már nem lesz biztos a Girón, de ennek ellenére komoly esélyeik vannak a részvételre, bár ez csak akkor lesz biztos, amikor bejelentik, hogy kik kapták a szabad kártyákat. Egyébként az Androni rendszeres résztvevője a Tour de Hongrie-nak, ami valószínűleg szintén szerepet játszott abban, hogy ilyen ajánlatot tettek a Magyar Kerékpáros Szövetségnek.

Végezetül még fontos információ, hogy a megállapodás még nem jött létre az Androni-Giocattoli és az MKSZ között, egyelőre még folynak a tárgyalások, tehát még nem kezelhetjük tényként, hogy jövőre magyarok fognak versenyezni az Androniban és a csapat ott lesz a Giro d’Italián (bár reménykedünk benne, hogy így lesz – szerk.)

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo