fbpx

Tízezerből egy – Beszámoló az első Kerékpáros Konferenciáról

Vasárnap került megrendezésre a Kusztor Péter ötlete alapján életre hívott első Kerékpáros Konferencia, amellyel kapcsolatban nem gondoltuk volna, hogy a legnagyobb hiányossága maga az idő lesz.

Több, mint száz érdeklődőt vonzott az esemény

Több, mint száz érdeklődőt vonzott az esemény

Már az első percekben kiderült, hogy az egész eseményre szánt bő 5 órás időintervallum akár egy-egy téma kimerítő boncolgatására is kevés lett volna.

Az előadók sorát Hazai György (haladó csoport edzője – KSI) nyitotta, aki legtöbbünk által jól ismert sajátos stílusában beszélt az utánpótlás korúak neveléséről, edzéséről. Prezentációjának fő témája a fokozatosság és a tudatosság elve volt: minél korábban, már akár 8 éves kortól el kell kezdeni a gyermekek oktatását, hisz később, felnőtt fejjel már szinte lehetetlen elsajátítani azt az ügyességet, kerékpárkezelést, amely a későbbi profi kerékpárost igazán profivá teszi – és amely jelző sok magas szinten versenyzőre nem jellemző. Gondolataival nem győzünk egyet érteni, sőt, ahogy maga „Gyurci bácsi” is mondta, szükség lenne a hétköznapokon hobbi célból kerékpározókat is hasonló jellegű oktatásban részesíteni, mint amilyenen a lurkók is átesnek a KSI-ben vagy akár Bikeexpressben.

Remek animációk színesítették az előadást

Remek animációk színesítették az előadást

Kis szünetet követően Dr. Medgyesy Gábor előadásával folytatódott a program. A sebész orvos eleinte saját baráti körét igyekezte rábírni a helyes táplálkozásra, ma pedig már többek között Kusztor Pétert és más sportolókat lát el dietetikai tanácsokkal. Világos és tényekkel alátámasztott érvrendszere rendkívül meggyőző és tanulságos volt, előadásából azonban – köszönhetően a rendkívül nagy érdeklődésnek – vajmi „keveset” láthattunk csak (ígéretet kaptunk a prezentációk közzétételére).

A sport-táplálkozás 19 alappillére

A sport-táplálkozás 19 alappillére

Tisza Zoltán távollétében Fülöp Tibor, a CSC kerékpáros és futólabor ügyvezető igazgatója beszélt a pulzus és a watt alapú edzés fontosságáról. Örömünkre szolgált, hogy – a többek között az Utensilnord gárdáját is kínzó kamra vezetője – az általános tudnivalókon felül kiemelte, hogy manapság már nem elég a tehetség és a szorgalom ahhoz, hogy valakiből profi kerékpáros legyen: a helyes táplálkozás, megfelelő mennyiségű és minőségű regeneráció, sportpszichológia mind-mind elengedhetetlenek a sikerhez. És akkor jönnek még csak a statisztikák, hogy minden tízezredik sportolóra jut egy világklasszis…

Utolsóként Stubán Ferenc (a magyar válogatott szövetségi kapitánya; az Utesilnord sportigazgatója) kapott szót (Kusztor Péter blokkjára már nem maradt idő), aki  őszintén beszélt a hazai szponzor keresés nehézségeiről.

“Nagyságrendileg 140 céggel léptünk kapcsolatba, de egyelőre semmi eredmény…Sajnos jelenleg a kerékpársport nem perspektíva a fiatalok számára, ezt elismerem, de ez egy, vagy akár több magyar szponzor belépésével változhatna.”

Összességében egy remek kezdeményezésen vehettünk részt, amelyet nyugodt szívvel ajánlhatunk az igazán kezdőktől egészen a komolyabb érdeklődőkig mindenkinek, és reméljük, hogy ez valóban csak a kezdőállomása volt egy jövőben folytatódó sorozatnak.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo