fbpx

Tisza Zoltán: a cyclocross világbajnokság elemzése

Tisza Zoltán, a cyclocross világbajnokság magyar indulója tanulságos történetet mesél el a vb-ről és a megelőző napokból, például milyen hatással volt az egy nappal előrehozott rajt egy olyan versenyző programjára, aki szerényebb háttérrel érkezett, mint a belga sztárok…

Először is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik végig támogattak és hónapokon át drukkoltak, hogy elindulhassak és jól szerepeljek életem utolsó vb-jén. A több hónapos felkészülésem nagyon jól haladt, és hónapról-hónapra fejlődtem. Nagyon sokat készültem erre a versenyre, és ami belőlem „kicsavarható volt” – fizikálisan és mentálisan is – öreg edzőm, Takács Bandi bácsi szavaival élve „beletettem a perselybe”.

Sajnos ami minden versenyző rémálma, nehogy lebetegedjen a célverseny előtt – bekövetkezett. Hét nappal a verseny előtti éjszakán arra ébredtem, hogy a szervezetem küzd valamivel, és próbálja kiizzadni magából. Próbáltam szokásos dolgokat, hogy minél előbb túl legyek rajta, de a probléma később is előjött. Annyira gyenge lettem, hogy a csoportos edzésen, aminek előzőleg húzóembere voltam, még hátul, utasként lobogni is nehezemre esett! Csütörtökön utaztam a verseny helyszínére, ahol Hamvas Bálint kapott fel a reptérről. A hotelben már várt a Stubán Ferenc által intézett csapatfelszerelés, minden tiptop volt, nagy köszönet érte.

Összeszereltem a kerékpárt, és másnap terveztem az UCI nevezési lépéseit végigcsinálni és menni pár kört a pályán, majd irány haza, enni és pihenni. Ez nem egészen így sikerült. Beállva a sorba a nevezést intézve tudtam meg, hogy 24 órával előbbre hozták a versenyt. Itt volt az a pont, ahol tudtam, hogy ez csúnya lesz! Nem csak azért, meg megbetegedtem és még nagyon kellett volna az az extra 24 óra. Mivel ismertem az UCI kötelező vb-regisztrációs és team menedzser meeting lépéseit, és nem voltak még ott a segítőim, akik csak szombaton érkeztek, így egyedül kellett mindent intéznem, amit egy csapatvezető, egy szerelő és egy versenyző csinál 48 óra alatt.

Az első gond abból adódott, hogy nem vettem észre, hogy az új versenyengedélyemen a kategória megnevezésnél nem „elite”, hanem „masters” szerepelt (Zoli 45 évesen master korú – a szerk.). Ez annál a lépésnél derült ki, amikor a verseny elnöke, Philleppe Marien kérte a licencemet. Látta, hogy csak elírás, mert nálam volt a 2012-es engedély, és indultam versenyen decemberben.

Ez az én hibám, hogy nem néztem meg, de engedte, hogy tovább csináljam a kötelező nevezési lépéseket, mert másnapra hozták elő a versenyt. Közben megjött az email a szövetségtől, hogy ez csak egy véletlen hiba volt (nagyon nagy köszönet Törzsök Zsoltnak és Varga Orsolyának a szupergyors segítségért). Marien azonban kikötötte, hogy amíg a szövetség nem küld másolatot egy újragyártott kártyáról a délutáni team menedzser meeting előtt,  ahol a rajtszámot kapnám meg, nem enged indulni.

Irány le az UCI főhadiszállásán lévő hotel recepciójára, ami közelebb volt a versenypályához, kivenni itt egy szobát, hogy ne kelljen ingáznom a távolabb lévő eredeti hotelemhez. Irány ki a pálya, hogy elcsípjem a szabadedzés végét, és felvegyem a kerékpáromat a Specialized-tól. 1,5 kör után lezavartak a pályáról, mert még nem volt teljesen kész a versenyre! Felvettem a kerékpárt, és irány mindkét bringával vissza a hotelbe.

Mivel nem volt még működő mosási lehetőség a pályán, a hotelszoba zuhany-kádkombinációja nyújtotta a legjobb lehetőséget erre. Hál’Istennek volt velem pár extra ruha a táskámban, de a felszerelésem nagy része a másik hotelben volt. Zuhany, és irány le enni és inni valamit. Majd irány vissza a pályára, hogy a második szabadedzésen tudjak többet gyakorolni. Végre volt lehetőség kerékpár mosásra a pályán, egyetlen mosónál álltunk sorba, minden két kör után.

Úgy hat kört mehettem, amikor a hátsó fék teljesen lefagyott. Irány a Shimano sátor, és két szerelő kicserélte mindkét fékem kábelrendszerét egy olyan zsírt használva, ami a hidegben is szuperül funkcionál. Hihetetlen jól működött, és 40 perc múlva már száguldottam is vissza az 5-kor kezdődő UCI-meetingre.

Gyors zuhany és két perc késéssel, de ott voltam a meetingen, amit még nem kezdtek el. A szövetségtől megjött az új versenyengedély, és megkaptam a rajtszámot. Bejelentettem a hotelváltoztatást a doppingellenőrzést intéző UCI-illetékesnek, majd irány újra átmosni a kerékpárt, hogy teljesen tiszta legyen, kimosni a magyar egyenruha hosszúnadrágját, mert nem volt mosoda a hotelben és menni vacsizni.

Ennél a pontnál már olyan fáradt voltam, hogy csak a felét tudtam megenni a vacsorámnak, azt is nagy nehézségek árán. Hogy előrehozták a versenyt – természetesen a várható időjárás miatt teljesen jogosan – nekem nagyon rossz hír volt…

Másnep reggel nyolckor megérkeztek a segítőim. Reggeli, ahol az UCI elnöke, Pat McQuaid mellett kaptunk helyet. 11-kor kimentünk a pályára az összes felszereléssel. 2:30-kor kezdődött a verseny, de volt lehetőség a női futam után újra bejárni a pályát. Még viszonylag gyors és a legtöbb helyen fagyos volt, itt-ott kis sáros részekkel. Bill már javában dolgozott azon a kerékpáron, amivel versenyeztem, én a cserekerékpárral mentem. Majd elkezdtem a melegítést, és itt már a számok is mutatták, hogy nem leszek OK.

Az első óra 160-180 Watt között könnyedén ment, de amikor feljebb akartam menni 220-260 Watt közé (amit normál eseten tudok tartani 3-5 órás edzéseken), abszolút nem bírtam. Kis rövid intervallok a melegítés végén, hogy legyen egy kis versenytempó, majd irány a beszólítás.

A rajtnál eljöttem rendesen, de a normál 1000-1100 Watt, amiken meg szoktam indulni, 600-700 Watta sikeredett. Semmi erő nem volt a lábaimban, de amit tudtam, kiadtam magamból. A pálya brutális sáros lett és nagyon csúszott, teljesen megváltozott az utolsó két órában azáltal, hogy 1-2 fokra felmelegedett az idő és ráesett a havaseső. A technikai részeket nagyon élveztem és egyszer sem estem el. Egyszer csúszott meg a kerékpárom egy visszaugrásnál,ahol kicsit csúsztam, de egyébként jól mentek ezek a részek. A cél előtt szólítottak ki 4 körrel a vége előtt úgy, hogy egy japán és egy ausztrál versenyző mögött jöttem, akiket folyamatosan láttam magam előtt, a 80%-os szabály miatt nem mehettünk már ki.

Sajnálom, hogy így alakult az utolsó vb, de ha ma kellene nekivágnom, akkor is belefognék teljes lelkesedéssel és erővel. A pályán nagyon drukkolt mindenki és sokan megköszönték, hogy eljöttünk a vb-re! Az amerikai cycloross kerékpáros közösség évről-évre nő és egyre népszerűbb. Jó ennek része lenni és ltni, hogy minden évben egyre több versenyző és edző kezdi ezt a szakágat kipróbálni és részévé tenni a felkészülésüknek vagy versenyprogramjuknak.

A verseny után még elsiettem a sajtóirodába, hogy meghallgassam Sven Nys nyilatkozatát. Megkérdezték, mi lehet az oka, hogy ilyen sok idő telt el, mire második vb-címét be tudta gyűjteni? Elmondta, hogy egy jó versenyhez mindennek tökéletesen össze kell jönnie, és ha nem sikerül, akkor is készülni kell tovább a következő versenyre, mert akkor is csak egy verseny. Innen irány ki a reptér, felvenni a barátnőmet, ai szombat este érkezett, hogy „megnézze” a vb-t. Sven szavai voltak útközben a fejemben, és már tudtam, hogy jövőre is megyek elite cyclocross versenyeken!

Itt szeretném megköszönni Törzsök Zsoltnak, Stubán Ferencnek, Varga Orsolyának, hogy segítettek és az ő részükről mindent megtettek, hogy elindulhassak ezen a vb-n. Szintén itt köszönném meg annak a több száz, rengeteg kerékpárosnak, barátnak, ismerősnek és ismeretlenek, akik végig támogattak és szurkoltak nekem, hogy része lehessek a versenynek és minden percét élvezzem!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo