fbpx

Tényleg kész a Székesfehérvár-Balaton kerékpárút? Megnéztük!

Múlt pénteken sajtóközleményben olvashattuk, hogy  hivatalosan is átadták a Budapest-Balaton kerékpárút Székesfehérvár és Balatonakarattya közti szakaszát. Székesfehérvári bringásként azonnal felkeltette az érdeklődésemet ez a bejelentés és kíváncsi lettem, hogy végül milyen lett az új kerékpárút, mert az építése közben jártam már párszor arra és volt egy-két “hiányosság”, ami bíztam benne, hogy a jövőben megoldódik. Tehát bringára pattantam és közben fotóztam párat.

Országúti kerékpárosként kicsit másképpen értékelem a kerékpárutakat, mint az átlag bringás, sokszor előfordul, hogy számomra többnyire csak hátrányt jelent egy új kerékpárút megépítése, mivel beszorítanak egy folyamatos haladásra alkalmatlan, millió veszélyhelyzetet teremtő aszfaltcsíkra, ahelyett hogy továbbra is használhatnám az országutat az autók között biztonságban. Természetesen vannak kivételek, pl a kedvenc edzőköröm alatt kb 15 km-t töltök kerékpárúton, aminek legalább a fele olyan helyen visz, ahol meg sem fordul a fejemben, hogy elhagyjam a bringautat az országútért. Fontos kiemelni, hogy az újabb és a régebbi kerékpárutak között óriási különbségek vannak, és nem csak abban, hogy a régebbi a nulla karbantartás miatt már lepusztult állapotba került, hanem vonalvezetésben és szélességben is komoly fejlődés látható, bár lakott területeken még mindig a kusza, összevissza vezetett kerékpárutak az elterjedtek.

A rövid monológom után a kerékpárutakról után térjünk vissza a címben említett témához. Múlt pénteken, augusztus 26-án az MTI sajtóközlemények között bukkantam rá, hogy átadták a Budapest-Balaton kerékpárút Székesfehérvár-Balatonakarattya közti szakaszát. Sejtettem, hogy hamarosan eljön ennek az ideje, mert az út jelentős része az egyik edzőkörömön fekszik (amit idén többnyire mellőznöm kellett útépítés miatt) és nyáron jártam már kétszer errefelé és az új kerékpárútra is felmerészkedtem több-kevesebb sikerrel. Már akkor is voltak gyönyörű kerékpáros sztráda jellegű, aszfaltos szakaszok, de az elvesző kerékpárút mellett volt egy-két meredek megoldás lakott területen és olyan régi útszakasz ahová normális kerékpáros nem megy önszántából. Kíváncsian vártam, hogy milyen lett az átadás után.

Balatonfőkajár, itt kezdődött az ismerkedés a kerékpárúttal

Mivel Berhida felől érkeztem ezért Balatonfőkajárnál kanyarodtam fel a kerékpárútra és innentől mentem rajta egészen Székesfehérvárig. Balatonfőkajáron részben az úton vezet a kerékpáros nyom és a falu végén visz fel az új kerékpárútra, amit szép táblák jeleznek, eltéveszteni szinte képtelenség. Itt az út minősége hibátlan, lehet rajta rendesen haladni, mindössze néhány lehullott falevél és gally van rajta, de egyáltalán nem zavaróak. Viszont egy érdekes megoldással találkoztam, minden egyes mezőgazdasági út kereszteződésnél leszűkítik a kerékpárutat fém akadályokkal és kanyarodásra kényszerítik a kerékpárost. Így fényes nappal nem volt annyira zavaró, de sötétben lehet nem lenne maximális az önbizalmam haladós tempó mellett. Egyébként jó ezek az akadályok, mert legalább az autók és a mezőgazdasági járművek nem teszik tönkre a bringautat.

Kerékpársztráda

Érdekes lassítók

Egy újabb lassító

A következő település Füle volt, itt a faluba beérve a lejtő alján elfogy a kerékpárút egy jó kis visszafordító kanyar kíséretében, ahol szinte állóra kell fékezni a bringát, még szerencse, hogy a kanyart ki lehet kerülni azzal, ha időben leugratunk a kerékpárútról a rendes útra, pár méterrel később úgyis ott folytatódik a kerékpáros nyom és így legalább nem veszítünk lendületet az emelkedő előtt. Érdekesség, hogy az emelkedőn a kerékpáros nyom jelzésen már óriási kavicshalom van, ami optikailag nem igazán néz ki jól. A domb tetején letér a főútról a kerékpáros nyom és bevisz a kis utcákba, ezt pont az a hely, ahol nem javaslom követni a táblákat, mert az út maga eleve alacsony forgalmú és sokkal egyszerűbb követni, mint a kerékpáros nyomot. A falu vége felé újra indul a kerékpárút egy szép kereszteződés társaságában, ahol úgy érzi az ember, hogy tényleg komolyan vették az építéskor a bringásokat. Néhány kisebb kereszteződés mellett, de nagyjából biztonságosan repülhetünk át Füléről Polgárdiba a tökéletes minőségű aszfalton és megcsodálhatjuk a gyönyörű parlagfűmezőt az út szélén (de ezt itthon sajnos túl sok helyre igaz).

Itt menj le az útra amíg normális ívben tudsz

Kicsit koszos a nyom

Ha nem kanyarodsz be, időt spórolsz

Egy profi bringás kereszteződés

Polgárdiban az első kereszteződésnél elfogy a kerékpárút, itt balra visz a nyom egy nagyon rossz minőségű úton (míg az autóknak tervezett útvonal egyenesen megy), ahol alig látszik a felfestés a rossz aszfalton, ezután a vasútnál jobbra kell fordulni és kb 50 méter megtétele után rávisz egy új építésű kerékpárútra, ami egész jóra sikerült, éjszaka végig kivilágított, szóval tényleg szuper. Mondjuk a másfél méteres parlagfű látványát itt is szívesen kihagytam volna. Az új út egyszer csak bevisz a kis utcákba, ahol nem igazán jó minőségű úton követhetjük a kerékpáros nyomot. Nem árt figyelni, mert könnyű eltévedni, nekem sikerült is, de fogalmam sincs, hogy hol vesztettem el a nyomot. Az a véleményem, hogy a kicsi zöld táblák pont nem alkalmasak arra, hogy mutassák az irányokat egy normális sebességgel haladó kerékpárosnak. Egyébként százszor egyszerűbb végigmenni Polgárdin a rendes úton, sok kanyart, távolságot és tájékozódást megspórolunk vele (soha többet nem fogok a településen belül a kerékpáros nyomon menni…)

Polgárdi végén újra elkezdődik az új kerékpárút, ami pár száz méter múlva véget ér és rávisz a legendás Polgárdi-Kőszárhegy alsó útra. Itt a pár hónappal ezelőtti állapothoz képest nem történt változás, a szétrepedezett, rázós, számomra kerékpározásra alkalmatlan útra felfújták a kerékpáros nyomot és ennyi. A vele párhuzamosan futó 7-es főút ennél jóval biztonságosabb a maga 2 autó széles sávjaival és jó aszfaltjával. Kőszárhegyre beérve kicsit megtechnikáztatják az embert a kanyarokkal, aztán igazi kerékpársáv rendszeren haladhatunk tovább, ahol nem biztos, hogy a szabályokat betartva a legegyszerűbb a haladás. Végül elfogy a kerékpárút és a már évtizedek óta ott lévő kerékpársávon haladhatunk az út szélén, amin bőven található, kavics, kosz, csatornafedő és időnként parkoló autó.

Ezt tényleg komolyan gondolták?

Biztos?

Általában csak dísznek használjuk ezt a sávot országútival

Kőszárhegy végén ismét az új, széles kerékpárúton száguldhatunk lefelé, talán ez a legjobb szakasza a kerékpárútnak eddig. Szabadbattyánban egy idő után megszűnik a kerékpárút és az úton átvezetés mellett egy rossz minőségű utcában folytatódik, itt kifejezetten tetszett az úton átvezetés, ahol ha tempósan megyünk akkor vigyázni kell, hogy ne repüljünk be a szembelévő boltba. 🙂 Szerencsére gyorsan túl lehet élni a kis utcákat és táci kereszteződés után már újra az kerékpárúton roboghatunk Székesfehérvár felé.

Kerékpársztráda

Fehérvár előtt Emmarózánál, a hobbi telkeknél azért megint elfog az az érzés, hogy hiába van itt az új kerékpárút, én inkább pár méterrel arrébb mennek a 7-esen, ami bár rossz minőségű, de jóval nagyobb biztonságban érzem magam rajta, ugyanis az nem hullámzik összevissza és nincsen rajta millió kis utca, ahonnan a kerítés mögül bármikor kihajthat elénk egy autó…
A város elkerülő útja fölé építettek egy kerékpáros hidat (soha nem hittem, hogy ilyen fog történni), bár itt is megjegyezném, hogy a 7-es hídján is bőven el lehetett férni, és ezután már csak be kell gurulni Székesfehérvárra, ahol hirtelen elfogy a kerékpárút és semmi nem jelzi, hogy merre kellene továbbmenni. A fotón látszik, hogy a kerékpárosok már kijártak a fűben egy nyomot és után próbálnak bejutni valahogy a körforgalomba. Azt azért hozzátenném, hogy a helyi parlamenti képviselő is elismerte, hogy Fehérváron van még mit dolgozni a kerékpárúton.

Székesfehérvár elején itt a vége a kerékpárútnak. De merre tovább?

A bringások már kitapostak magunka egy ösvényt…

Sokaknak biztos feltűnik, hogy elég sok negatív dolgot soroltam fel a cikkben, de mint írtam az én szemszögemből nézve általában másképp néznek ki ezek a fejlesztések, én eddig is nagyon jól elvoltam a kerékpárút nélkül és most is örülnék, ha bizonyos helyeken nem lenne, mert ki vagyok miatta tiltva egyes útszakaszokról.

Összességében jó-e ez a kerékpárút? Igen (de nem nekem), azoknak, akik túráznak, szeretnének lejutni Budapestről, Székesfehérvárról vagy a világ másik pontjáról a Balatonra 1-2-3 nap alatt nekik jó, nagyjából rendesen ki van táblázva, általánosságban nézve jó a minősége és alacsony tempónál biztonságos. Biztos vagyok benne, hogy sokkal többen fognak így nekivágni a Balatonnak a fővárosból, mint ezelőtt, és nem lesz annyi merre menjek le a Balatonra kérdés a közösségi médiában. 🙂

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo