fbpx

Technológia, funkcionalitás és olasz dinamika: Bicycle Line ruházati termékek a hazai üzletekben

bl_pr_13

A hazai bringások egy részének kevéssé csenghet ismerősen az olasz Bicycline Line név, Nyugat-Európában a „BL” az egyik legelismertebb bicajos márka, a ruházati kollekcióik széles palettája a rendkívül magas technikai színvonalat ötvözi a hagyományos olasz ruhamanufaktúrák pontos eljárásaival, a gyártásszériák rugalmas kezelésével, illetve a divatos mediterrán ízlésvilággal.

Az olasz Bicycle Line márkát 1987-ben Gastone Coghetto hozta létre, aki ezt megelőzően évtizedeken keresztül a kerékpáripar különböző ruházati részlegeinél dolgozott. A tapasztalat és tudás tehát hiánytalanul birtokába volt Coghetto úrnak, az új cég pedig lehetőséget adott számára, hogy elképzeléseit maradéktalanul megvalósítsa. Ma három fiával közösen vezeti a Bicycle Line-t, maguk mellé csalogatva a legjobb ruhaipari fejlesztőket, így rendkívül magas minőségi szinten, mindazonáltal elérhető áron kínálnak kerékpáros ruházati felszereléseket.

A dinamikus olasz ízlésvilág és magas szintű technológia és szakismeret sikeres ötvözete a már hazánkban is elérhető Bicycle Line paletta!

A dinamikus olasz ízlésvilág és magas szintű technológia és szakismeret sikeres ötvözete a már hazánkban is elérhető Bicycle Line paletta!

A jól bevált recept szerint a BL hivatásos és amatőr versenyzők segítségével teszteli a kerékpározás több szegmensét lefedő modellkollekcióit, majd a visszajelzések alapján végzik a végleges sorozatgyártást. Klubok és csapatok számára lehetőséget biztosítanak az egyedi dizájn kialakítására, a kisebb sorozatok legyártására, az apróbb grafikai változtatásokra. A ruházat színválasztéka ugyancsak meglepően széles: az internetes rendelés több tucat alap és kiegészítő szín és grafikai elem használatát teszi lehetővé. Természetesen a sorozatban gyártott modellek egyedi, ízléses dizájnnal kerülnek a boltokba, mindenképpen érdemes a széles választékot a félévente megjelenő katalógusukban áttanulmányozni.

Csaptoknak, klubboknak egyedi kisszériás kollekciók is rendelhetők!

Csaptoknak, klubboknak egyedi kisszériás kollekciók is rendelhetők!

A Bicycle Line márkanév alatt modern, divatos, hamisítatlan latinos kollekciókat találunk, a BL dinamikus viselet, de mégsem sablonos vagy egyhangú. A Bicycle Line kerékpáros ruházat számos szekcióra bontható felhasználás, időjárás, nem, kor és elhívatottság szerint. A felhasznált alapanyagok minden esetben magas technikai szintet képviselnek, különös tekintettel a hűvös időjárásra tervezett darabok hőszigetelő tulajdonságára, illetve a nyáriak nedvességelvezető képességére.

A legmodernebb géppark áll a BL rendelkezésére...

A legmodernebb géppark áll a BL rendelkezésére…

Meglepően széles a hölgyek számára tervezett kínálat!

Meglepően széles a hölgyek számára tervezett kínálat!

Az iparban a Bicycle Line az egyik első márka, amely kompressziós ruhadarabokat is kínál a kerékpárosok számára. Mind köztudott, ezek hatékonyan fokozzák a véráramlást, ezzel nagyobb teljesítményt, jobb regenerálódást biztosítva a nehéz edzések során, illetve utánuk. Emellett a BL előszeretettel alkalmaz szél- és vízálló, UV-sugárzást szűrő, illetve antibakteriális tulajdonságokkal rendelkező alapanyagokat a kényelem és a teljesítmény maximalizálása érdekében. A Bicycle Line kerékpáros ruházat kiváló ár-érték arányt képvisel, a magas minőségi szint így minden kerékpáros számára elérhető.

Mitől lehet jobb egy kerékpározáshoz tervezett ruhadarab? A BL erre a kissé naiv kérdésre egy átfogó “okosítóval” válaszol, amely felfogható akár egyfajta “kerékpár-ruházati szótárnak” is.

  • Hőszigetelés: hatékony hőgazdálkodás, amelynek fő célja a testhőmérséklet szinten tartása.
  • Izzadtságelvezetés: a fejlett technikai ruházati alapanyagok biztosítják a test által képzett hő és nedvesség kifele történő áramoltatását, így a testfelület szárazabb maradhat. Ez egyben megakadályozza az izzadtság által okozott irritációt, dörzsölést, gyulladásokat, és segít elkerülni a testhőmérséklet emelkedését. Hasonlóképpen hideg időjárásban a nedvesség elvezetése jobb hőszigetelést biztosít, megakadályozva a test kihűlését.
  • Izomkompresszió: az izomzatra ható külső nyomás hatására fokozódik a vérkeringés hatékonysága, több oxigénhez juttatva az izmokat, csökkentve a tejsav felhalmozódását, fokozva a regenerálódást, illetve megakadályozva a görcsök kialakulását.
  • Antibakteriális: a testtel érintkező speciális ruhaalapanyag megakadályozza a baktériumok terjedését, így csökkentve a kellemetlen szagok kialakulását, illetve a fertőzések és gyulladások képződését.
  • Szélálló: a speciális technikai szövetalapanyagok hatékonyan védik a testfelületet a szél hűtő hatásától, mindemellett fokozva a nedvesség elvezetését.
  • bl_pr_6Vízálló: az ruházati alapanyagok szerkezetében alkalmazott poliuretán membrán megakadályozza a kívülről a ruha felületét érő nedvesség áthatolását, a vízcseppek a felszívódás helyett egyben maradva leperegnek róla. Mindazonáltal a membrán lehetővé teszi a test felületén képződött nedvesség elvezetését.
  • Elasztikusság: a testmozgás dinamikus hatásaira a ruhaanyag-típusok eltérően reagálnak, különböző mértékű ellenállást fejtve ki. Ideális esetben a ruha pontosan úgy viselkedik, ahogy azt a tervezők megálmodták, tehát maximális mozgásszabadságot biztosít a sportolónak. Természetesen emellett az egyéb fontos tulajdonságok – főként a ruha funkcionalitása – sem szenvedhetnek csorbát. A Bicycle Line három elasztikussági szintet különböztet meg: az Elastic Energy+ minden irányba optimális nyúlást tesz lehetővé, amely az anyag teljes feszültségmenetességét feltételezi; az Elastic Energy a négy helyett két irányba biztosít tökéletes rugalmasságot; a Comfort Energy egy irányba rugalmas, olyan helyeken alkalmazható, ahol várhatóan más irányú nyúlásra nincs szükség, illetve ez a tulajdonság nem akadályozza a test szabad mozgását.
A kismanufaktúrák hagyományait sikerült ötvözni a modern technológiákkal és gépparkkal...

A kis manufaktúrák hagyományait sikerült ötvözni a modern technológiákkal és gépparkkal…

A ruházati kollekciókban minden kerékpáros szakág szerelmesei megtalálják az igényeiknek, stílusuknak és ízlésüknek megfefelő sorozatot!

A ruházati kollekciókban minden kerékpáros szakág szerelmesei megtalálják az igényeiknek, stílusuknak és ízlésüknek megfefelő sorozatot!

Most pedig vegyük sorra a Bicycle Line által alkalmazott magas szintű technológiákat, kezdve a funkcionalitással!

  • Ruhaanyagra nyomtatott fényvisszaverő elemek: egyértelműen a biztonságunkat szolgálják, nemcsak sötétben, hanem nappal kedvezőtlen látási viszonyok közt is feltűnőbbé teszik a kerékpárost a közutakon.
  • MP3-kompatibilitás: számos BL ruházati darab lehetővé teszi a praktikus zenehallgatást ehhez megfelelő zsebbel és fülhallgató-vezetéknyílással.
  • Az APC (Advanced Panel Construction) a ruhadarab szerkezete többféle tulajdonságú alapanyagot alkalmaz, amely növeli mind a teljesítményt, mind a funkcionalitást. A ruha minden része a test mozgását pontosan leköveti, úgy nyúlik, ahogy mozgunk, ennek függvényében egyéb technikai jellemzője (például mellkas/váll víz- és szélállósága), illetve tartóssága is javul.
  • Nemcsak az országúti kerékpársportban mozog otthonosan a BL!

    Nemcsak az országúti kerékpársportban mozog otthonosan a BL!

    A szublimációs nyomtatás: a hivatalos nevén hőszublimációs transzfernyomtatás hőérzékeny festékek használatán alapszik, amelyek kémiai tulajdonságuk szerint megfelelő hő és nyomás hatására a festék gőzének beszivárgásával és megtapadásával az alapanyag strukturális részévé válnak, kitapinthatatlanná és ellenállóvá téve azt, szemben más transzfer eljárásokkal, melyek csak a felületre viszik fel a festéket. A textilanyagoknál ez a fejlett technológia páratlan színmegjelenítést tesz lehetővé, tartós, az anyag által nyújtott  teljesítményt (nyúlás, nedvességelvezetés, vízállóság, stb.) nem befolyásolja.

  • YKK cipzár: a Bicycle Line tudatában van annak, hogy a rossz cipzárválasztás egy egyébként kitűnő ruházati terméket tönkretehet, illetve használatát nagyban megnehezítheti. Az YKK cipzárak használatával nincs többé félrevezetett fog, nehézkes záródás vagy nyitás, éppen ezért a BL kizárólag a világ legnagyobb és egyben legjobb minőségű cipzárakat kínáló japán cég termékeire hagyatkozik. Széles választékuk bármilyen felhasználásra, teljesítmény és árszintvonalhoz kínál ideális megoldást, a kerékpáros technikai ruházat számára pedig speciális modellek is rendelkezésre állnak.
    [divider scroll_text=”Bicycle Line”]

bl_pr_4A jelen márkabemutatónak terjedelmi korlátai vannak, habár a Bicycle Line fejlett technológiái látszólag kimeríthetetlenek. Így a mostani cikket tekintse az olvasó az „előételnek”, amely után nemsokára a „főfogás” következik, amelyben az olasz gyártó háromrétegű elvét, illetve a rendkívül magas szintű betéttechnológiát ismertetjük. Világosan kirajzolódik, hogy a Bicycle Line magas szintű szakismerete különleges ruházati termékeket eredményez, kollekciói emellett a dinamikus mediterrán ízlésvilágot is elhozzák a Kárpát-Medencébe. Örülünk, hogy ilyen kiváló termékekkel bővül idén a hazai kerékpárruházat-választék!

Itt megnézheted a Bicycle Line kerékpáros ruha választékot!

(X)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo