fbpx

TDF 2018 – Dan Martin nyerte a bretagne-i falmászást

A 181 kilométeres 6. szakasz Brest és Mûr de Bretagne Guerlédan között volt gyakorlatilag az első hegyi befutó a Tour de France-on. A szakaszt az ardenneki klasszikusok specialistái közül végül Dan Martin (UAE Team Emirates) nyerte.

A 2 kilométer hosszú, átlagban 6,9%-os meredekségű “falra”(mûr) kétszer mászott fel a mezőny.

Először Toms Skuijns (Trek-Segafredo) ért fel rá elsőként, a második körben már az ilyen típusú emelkedők specialistáié volt a fő szerep. Egészen pontosan Dan Martiné, aki az utolsó egy kilométeren indította támadását.  Martin teljesítménye a tavaszi egynapos szezonban messze elmaradt a tőle elvárttól, de egy hónappal ezelőtt a Critérium du Dauphiné-n is már egy hasonló akcióval nyert szakaszt. A második helyezett Pierre Latour (AG2R) fél kilométerrel a cél előtt indult az ír versenyző után, majd Alejandro Valverde (Movistar) és Julian Alaphilippe (Quick Step Floors) is oda tette magát, ahogyan egy ilyen szakaszon várható volt. Romain Bardet (Ag2R) viszont nagyon hamar lemorzsolódott, Tom Dumoulinnek (Team Sunweb) pedig technikai problémái akadtak, ezért vesztett időt az összetett tekintetében. Bár az első héten elvileg nincsenek komolyabb kihívást jelentő szakaszok a végső esélyesek számára, a sok bukás és egyéb pech miatt már most nagyon nagy a szórás közöttük.

A sárga trikót továbbra is Greg van Avermaet (BMC) viseli, Geraint Thomas (Team Sky) azonban másodpercről-másodpercre egyre közelebb kerül hozzá.

Utolsó kilométer a szakaszon:

 

Top 10 a szakaszon

# Rider Name (Country) Team Result
1 Daniel Martin (Irl) UAE Team Emirates 4:13:43
2 Pierre Latour (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:01
3 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:03
4 Julian Alaphilippe (Fra) Quick-Step Floors
5 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe
6 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott
7 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo
8 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
9 Geraint Thomas (GBr) Team Sky
10 Primoz Roglic (Slo) LottoNL-Jumbo

Összetett top 10

1 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 22:35:46
2 Geraint Thomas (GBr) Team Sky 0:00:03
3 Tejay van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:00:05
4 Julian Alaphilippe (Fra) Quick-Step Floors 0:00:06
5 Philippe Gilbert (Bel) Quick-Step Floors 0:00:12
6 Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors 0:00:18
7 Rigoberto Uran (Col) EF Education First-Drapac p/b Cannondale 0:00:45
8 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:51
9 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 0:00:52
10 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:00:53

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo