fbpx

Tabló: TuttoBici-HungaroFondo

A Tablóban a TuttoBici-HungaroFondo csapata mutatkozik be, amely – bár ezen a néven idén debütáltak – alapítói régóta jelen vannak a hazai kerékpáros életben. Az egyesületet Garamszegi László vezetőedző és Steiner György csapatvezetők mutatják be a megszokott kérdésekre válaszolva.

A “Tabló” célja: A Bikemag.hu szerkesztősége lehetőséget biztosít a hazai egyesületeknek, hogy egy riport keretében bemutatkozhassanak az oldalunkon és nem utolsósorban kifejezzék céljaikat, elvárásaikat a hazai kerékpáros sportéletben. Ha úgy tetszik, megteremtve egy közös értékrend alapjait, fórumot adva a párbeszédnek, amibe bárki bekapcsolódhat, nem titkolt célunk megkönnyíteni az egyesületek számára egy közös irány kijelölését. Reméljük, hogy a tabló ezután is tovább bővül, nem szeretnénk kihagyni senkit, aki dolgozik a hazai kerékpársportért.

Csapatkep_2015

Bikemag: Kérlek mutassátok be néhány mondatban az egyesületeteket! 

Garamszegi László és Steiner György: Csapatunk 2015-ben új TuttoBici-HungaroFondo néven versenyez. A csapat vezetői Steiner György, Pécskövi Tibor, Török Dániel. A szakmai munkát Garamszegi László vezeti, aki 2014. novemberétől kezdett Törökbálinton edzéseket tartani és lelkes kezdő fiatalokat toborozni. Továbbá klubunk egy erős amatőr bázist kezdett el építeni. Az év elején az etyeki HungaroFondo, ahol már 2 éve folyik utánpótlásnevelés és a Tuttobici Kft. csapata egyesítette erőit. Jelenleg összesen 25 körül van a taglétszám, ebben az utánpótlás korú versenyzőkön kívül a Tuttobici bolt köré gyűlő lelkes amatőrök is benne vannak, de a létszám folyamatosan bővül. A tagdíj bevételen kívül Etyek és Törökbálint Önkormányzata is segíti a munkánkat, továbbá helyi cégek mindkét településről támogatják klubunkat. A versenyzői licenccel rendelkező eredményes versenyzők kapnak kerékpárt használatra ill. mindenki kedvezményeket kap az alkatrész, szerviz és a bolt által forgalmazott Bottecchia kerékpárokból és Spiuk kiegészítőkből. A versenyekre lejutást és nevezést, sokszor szállást és étkezést is az egyesület fizeti. A professzionális megjelenéshez hozzájárul a csapat színekre matricázott autó. Ezen felül a 2005. évi országúti magyar bajnok Garamszegi László heti hat edzést tart és lelkesen megosztja 24 éves kerékpáros rutinját a klub tagjaival.

Bikemag: Milyen sporteredményeitekre vagytok a legbüszkébbek? 2015-ben és a múltban?

G. L.; S. Gy.: 2015. évben tavalyi évek felnőtt magyar bajnoki címei és helyezései után az első utánpótlás bajnoki címünket az utánpótlás pályabajnokság U13-as Omnium számában Miksa Csobán szerezte. Ezen felül már rendelkezik egy ezüst és bronz éremmel is a kritérium és páros bajnokságról, amelyet Fischer Márk párjaként szerzett. Ezen felül több kisebb versenyen szereztek versenyzőink dobogós helyezéseket. Nováki Benedek, aki alig egy éve sportol rendszeresen tudott nyerni egy szlovák amatőr versenyen, de Tomor Máté is említésre méltó, aki még rövidebb idő alatt jutott el a dobogóig a klubunk által szervezett 2.Riczu Imre emlékversenyen hazai pályán. Az idei évben is folytatta klubunk az eredményes felnőtt bajnoki szereplést, hiszen Garamszegi László és Kurilla Bence bronzéremig jutottak a Páros Időfutam elit kategóriában.

Továbbá a tavalyi év után idén is megvédte magyar bajnoki címét Butu Arnold Csaba (pilótája Garamszegi László) a tandem B para-kerékpáros kategóriában.

Csobi_bajnoki_2015

Bikemag: Mivel foglalkozik még az egyesületetek?

G. L.; S. Gy.: A fent ismertetett utánpótlás, elite és amatőr versenyzőkön felül mégis a legfontosabb klubunk GoRio2016! programja, hiszen 2014-ben versenyzőnk Butu Arnold Csaba révén nemzetünknek szereztünk egy paralimpiai kvótát, amelyet 2015-ben párjával Garamszegi Lászlóval megvédtek Világ Kupa és a Világbajnokságon való indulással. Ezen felül 2016-ban mindent megteszünk, hogy klubunk adja a paralimpiai indulót nemzetünknek.

Továbbá edzőnk az elmúlt 4 évben kinevelt versenyzőket, akik nemzetközi és hazai szinten is eredményesek. Ezt a munkát kívánjuk folytatni, hogy klubunk adja a következő években az utánpótlás válogatottak gerincét!

A versenyszervezésben klubunk idén maradandót alkotott a 2. Riczu Imre emlékversennyel, ahol a profikon kívül amatőr és a parasportolók is indultak a magyar bajnokságukon. Ezt a rendezvényt minden évben hagyományosan meg szeretnénk rendezni, de ezen felül törjük a fejünket más, akár utánpótlás országúti vagy cyclocross versenyen is.

Bikemag: Mi jut eszetekbe először, amit megemlítenétek, hogy a ti nevetekhez fűződik a hazai klubéletben/versenyrendszerben?

Para_2015

G. L.; S. Gy.: A paralimpiai kvóta és a parasport felkarolása. 2.Riczu Imre emlékverseny, amelyeknek nagyon jó visszhangja volt mind a profik mind az amatőrök és a parasportolók körében. A versenyen több mint fél millió forint összdíjazás, ajándékcsomag, frissítés és Magyarországon kiemelkedő biztosítás, amelyet Törökbálint önkormányzatának, ill. a törökbálinti, diósdi, százhalombattai rendőröknek és a BKK-nak köszönhetünk. Riczu Imrével nagyon sokat beszélgettünk erről még, hogy kéne Törökbálint közelében egy rangos profi országúti versenyt rendezni, de ez sajnos életében nem jött össze.

Bikemag: Milyen versenyrendszerben versenyeztek/versenyeznétek(amennyiben jelenleg nincs ilyen) szívesen? Ha van ilyen, mi a legfőbb hiányossága a magyarországi versenyrendszereknek?

G. L.; S. Gy.: Egy koncepcionálisan átgondolt, folyamatos finanszírozással rendelkező, az egész országra kiterjedő versenyrendszerben szeretnénk működni, amelynek sajnos alapvető csírái sem lelhetők már fenn. Sem a távok, sem a versenyek mennyisége, sem a mezőnyök mérete, sem a tempó nincs itthon köszönő viszonyban pl. egy belga, olasz, spanyol, holland megmérettetéshez semmilyen kategóriában. Mindenféleképpen szükség lenne egy nagy reformra a versenyrendszereinkben, amit klubunk ehhez jelenleg hozzá tud tenni, hogy jelenleg azt a pár tehetséget, aki még nem kopott ki a sportágunkból, azt nemzetközi szinten nagyon komolyan menedzseljük, hogy más versenyrendszerekben készülhessenek, ahhoz hogy előbb utóbb nekünk is legyen WorldTour szinten jegyzett versenyzőnk.

Csapatkep2_2015

Bikemag: Milyen hosszú távú céljaitok vannak az egyesületben? 

G. L.; S. Gy.: Azt látjuk, hogy jelenleg az egész világ működése nem a hosszú távú célokra van berendezkedve, nagyon gyorsan változnak az események és gyorsan kell tudni alkalmazkodni, az marad fent, aki a megváltozott körülményeket hamarabb átlátja, reagál rá. A gyors változás képességét és ennek gazdasági alapjainak letétele a célunk, amelyhez a szakmai vízíónk, hogy 2025-ben egy magyar versenyző, vagy jó esetben egy magyar csapat indul a World Tour versenyen, aminek az egyik csapatautójának  a volánjánál mi fogunk ülni. Középtávon pedig a paralimpia a fő célunk és minél jobb felkészítése a versenyzőinknek, de eközben ha „csak” gyerekeknek és amatőröknek adunk élményt nap mint nap és terelhetjük őket a sport irányába és eközben normális felnőttekké válnak nekünk már az is siker!

Bikemag: Mi szükséges ahhoz, hogy ezeket a célokat elérhessétek?

G. L.; S. Gy.: Törökbálint és Etyek a mindennapi edzések megtartásához úgy gondoljuk ideális. Az edzőterepek megfelelőek, télen futni vagy mountain bike-ozni is tudunk, a Sportközpont és Iskolák is közel vannak és a bolt, illetve a helyi iskolák ideális találkozási pontok, de aktívan gondolkozunk egy független klubhelyiségben a jövőben. Ezen felül pedig terveink között szerepel a már meglévő csapatautónk mellé egy kisbusz vásárlása.

Bikemag: Milyen forrásokból működtetitek az egyesületet, milyen forrásokból tervezitek a jövőben működtetni?

G. L.; S. Gy.: A szponzorok TuttoBici Kerékpárbolt, Új Ház Centrum – Etyeki Tűzép, C-Vision Kft., továbbá Etyek és Törökbálint önkormányzata is támogat minket.

Edzésen_Törökbálint

Bikemag: Ha az egyesületek támogatóit nézzük, akár szponzor támogatókat, akár kerékpáros szövetséget, véleményed szerint miben kellene segítséget nyújtani számotokra, hogy az egyesület céljai könnyebben elérhetők legyenek nektek?

G. L.; S. Gy.: Nagyon szeretnénk, ha végre mind a paralimpiai programunk, mind az egyesületünk, amely az egyik legrangosabb nemzetközi versenyt rendezte idén, még több figyelmet és anyagi támogatást kaphatna a központi keretekből és végre a Szövetség működése kiszámítható és stabil lehetne, hogy a hasonló professzionális szemléletű, de még csak félprofesszionális működésű klubok tervezhető anyagi háttérrel rendelkezhessenek és a finanszírozást tekintve ne egy lábon álljunk csak szponzoraink révén, hanem fix állami támogatással és szerződéses állománnyal is.

Bikemag: Egyéb fontos közlendő, amit szeretnétek megosztani a nyilvánossággal?

G. L.; S. Gy.: Rendszeres edzéseink Etyeken hétfőn 17:00-kor és pénteken 16:00-kor zajlanak az aszfaltos pályán találkozunk a község központjában, a többi napon pedig Törökbálinton a Szabadságtér 22. alatt találkozunk a TuttoBici kerékpárboltban általában 16 órakor. Fontos hangsúlyt fektetünk a technikai képzésre, ami azt jelenti, hogy előbb forgalommentes körülmények között megtanítjuk a gyerekeket a kerékpár készségszintű kezelésére mielőtt forgalomba vinnénk őket. Téli időszakban a futás és a tornatermi kondicionálás is szerepet játszik edzéseinkben valamint mountain bike edzések és a cyclocross versenyek látogatása is részét képezi felkészülésünknek.  10-12 évés kortól várjuk a lányok fiúk jelentkezését az alábbi elérhetőségeken.

Vezetőedző: Garamszegi László +36204852013 otto@tuttobici.hu

Honlap: www.hungarofondo.hu

Facebook_ www.facebook.com/hungarofondo

A Bikemag.hu-n szeretnénk lehetőséget adni mindazoknak, akik aktívan dolgoznak, értéket teremtenek a kerékpársportban. Aki tehát minderről a munkáról be szeretne számolni weboldalunkon keresztül, nyitott kapukat dönget, bármikor megkereshet minket a tt@bikemag.hu címen.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo