fbpx

Szökevénysiker a Paris-Tours klasszikuson – videó

Az olasz Marco Marcato nyerte a francia szezonzáró klasszikus kerékpárversenyt, a Paris-Tours-t, lesprintelve a végén szökevénytársait, a belga Laurens De Vreese-t és a holland bajnokot, Niki Terpstrát.

A 235 kilométeres verseny nagy részében oldal-hátszél fújt, ami a végeredményt is befolyásolta, ugyanis haza tudott érni egy szökevénycsoport, amely látszólag kis előnnyel haladt a mezőny előtt. A Paris-Tours érdekes verseny, mert az őszi időpontban általában már fáradt a mezőny, valahogy ritkán állnak össze a sprinterek csapatai hatékonyan üldözni a szökevényeket, ma is ezt láthattuk.

A szökevények malmára hajtja a vizet az utolsó 15 kilométeren található két rövid emelkedő is, szűk utakkal, ahol nem tudnak lendületbe jönni a vonatok. A mai nap elmenéséből az utolsó előtti emelkedőn vált ki a Marcato-De Vreese. Terpstra hármas, és 20-30 másodperces előnyüket a célig tartották a mezőnnyel szemben.

A verseny egyik legfőbb esélyese, a német sprinter, John Degenkolb annyira feldühödött, hogy csapata és a BMC  nem tudta megfogni az oldal-hátszélben nagyon haladó élbolyt, hogy az utolsó kilométereken egyedül próbált felérni, de csak néhány másodpercre közelítette meg a triót, akik lemeccselték az elsőség sorsát az utolsó 200 méteren.

Videón az utolsó kilométer:

Eredmény:

1.     Marco Marcato (Ita) Vacansoleil-Dcm Pro Cycling Team     4:50:34
2.     Laurens De Vreese (Bel) Topsport Vlaanderen – Mercator
3.     Niki Terpstra (Ned) Omega Pharma-Quickstep
4.     John Degenkolb (Ger) Argos – Shimano     0:00:06
5.     Laurent Pichon (Fra) Bretagne – Schuller     0:00:12
6.     Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team
7.     Björn Leukemans (Bel) Vacansoleil-Dcm Pro Cycling Team
8.     Jonathan Hivert (Fra) Saur – Sojasun     0:00:19
9.     Jens Keukeleire (Bel) Orica GreenEdge Cycling Team
10.     Zdenek Stybar (Cze) Omega Pharma-Quickstep

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo