fbpx

Szlovén győzelem a MAPEI Tour de Zalakaroson, Simon Péter volt a legjobb magyar

Résztvevői rekordot döntött június 21-én a MAPEI Tour de Zalakaros, amit ebben az évben új névadó támogatóval szervezett a Vuelta Sportiroda és a Teker Egyesület. Összesen 1329 résztvevő vágott neki a 127, 60 és 33 kilométeres távok valamelyikének. A bringás hétvégén a programot látványos triál bemutató, fergeteges hangulatú gyermekverseny és tészta party is színesítette.

Simon Péter

Simon Péter

A bringázás legkisebb híveit a szombati heves esőzések sem tántorították el a versenyzéstől: a gyerekek még nedves aszfalton indultak el a kijelölt körpályán, óriási hangulatot teremtve. Az U5, U7, U9 és U11 korosztályos fiúk és lányok szombaton 16 órától állhattak rajthoz, és a legügyesebbek nem sokkal később éremmel a nyakukban, vastaps kíséretében állhattak a dobogóra.

Vasárnap már igazi bringás idő várta a több mint 1300 résztvevőt, a korábbi zivataroknak nyoma sem volt a 10 órás rajtra. Először a Bianchi Zalakaros Maraton 358 fős mezőnye indult lassú rajttal Galambok felé. A tavaly debütáló, 750 méter hosszú, de átlagban 15-20% közötti meredekségű gelsei emelkedő most is megrostálta a mezőnyt, a hegyihajrát Sáska Zoltán nyerte. A mezőny egy jelentős részének tolnia kellett ezen a brutális meredeken a kerékpárt, de az indulók ezt láthatóan jókedvvel fogadták. Ekkor még nem tudták, hogy 10 km-re, a 15%-os meredekséggel kanyargó erdei úton, az első frissítő előtt igazi kuriózum várja majd őket. A Teker Egyesület néhány tagja ugyanis parádés hangulatot teremtett: jelmezben, ki dobbal, ki szobakerékpáron buzdította üvöltve, ugrálva a versenyzőket. A börzöncei hegyihajrában már Simon Péter haladt át elsőként a vonalon.

Obal Primoz

Obal Primoz

A Bianchi Zalakaros maratonon végül duplázott a szlovén Obal Primoz (Team Turbo Tropovci), aki a tavalyi győzelme után ismét elsőként teljesítette a MAPEI Tour de Zalakaros leghosszabb távját 03:11:37 alatt. Közel fél perccel maradt le tőle Simon Péter (Cube Csömör), aki a mezőny legjobb magyarjaként 03:12:06-os idővel, szoros hajrában, 4 másodperccel előzte meg Pályi Csabát.

A maraton után, 10:20-kor a 7 Vezér teljesítménytúra 372 indulója gurult ki szintén lassú rajttal Garabonc felé, majd az éles rajt a névadó 7 Vezér Kalandparktól indult. A 60 km-es távot a férfiak közül leggyorsabban Vastag Marcell (Teker Egyesület), nőknél pedig Szekeres Dorina (Teker Egyesület) teljesítette.

A legkésőbbi, de legnépesebb Karos Spa Kis-Balaton családi túra indulói 10:30-kor rajtoltak a Gyógyfürdő térről, összesen 599-en. A 33 kilométeres túrára indulók szintén Galambok felé indultak és kényelmes túratempóban kerülték meg a Kis-Balatont. A leggyorsabbak dél körül értek vissza Zalakarosra, a kisgyermekes családok pedig 4-5 órát szántak erre a kirándulása.

eredményhirdetés

eredményhirdetés

A hétvége fénypontja a díjátadó utáni sorsolás volt, ahol egy CTM mountain bike és egy karbon Bianchi Intenso országúti kerékpár talált gazdára, az új tulajdonosok nagy örömére.

A részletes eredmények a verseny honlapján, a www.tourdekaros.hu oldalon érhetők el, ahová az eseményről készült képek is hamarosan felkerülnek.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo