fbpx

Szlovák DH Kupa #2 – első körök

Kívánni sem lehetne bringázáshoz optimálisabb időt, mint amilyen Mala Lucivnán fogadta a downhilleseket. A LiMiT Racing Team-es fiúk az elsők között érkeztek meg a Szlovák Kupa második futamának helyszínére, ahova a szervezők közel 300 indulót várnak.

A négyórás kiút is jó hangulatban telt, de mikor az autókkal elfoglalták a kijelölt helyüket, Zámbó Dávid zenefelelős gondoskodott az alapozásról, majd megkezdték az építést. Népesebb csapathoz nagyobb depó dukál, így mire a nagy jókedv és viccmesélés közepette felépült, már mehettek is a szabadedzésre.

Mala Lucivna, Szlovák Downhill Kupa 2013, második forduló

Mala Lucivna, Szlovák Downhill Kupa 2013, második forduló

A pálya nagyon változatos, fent technikás és tempós részek követik egymást, alul pedig a sípályás, erdősávos szakaszokon közel tíz ugrató található. A nyári időjárás becsapós volt és lentről nehéz volt megsaccolni, hogy a korábbi eső ennyire feláztatta a hegyoldalt, és hol tapadós, hol csúszós volt a talaj a sártól.

Az első kör után jött a – szinte kötelező – gumicsere, majd a pálya feltérképezése. Keresztes Peti, a mai mókamester így értékelte a napját: „Első körben száraz gumival mentem fel, amit azonnal le is kellett cserélnem, viszont az első kerekemre nagyon kemény összetételű külsőt raktam fel. Ez nem bizonyult túl jó döntésnek, de a pálya annyira tetszett, hogy inkább bringáztam és fent hagytam. Ebből némi problémám adódott, mert estem-keltem, de ennek ellenére élveztem a meredek, néhol rézsűs nyomvonalat.”

Szabó NF Bandi gurult le a hegyről talán a legtöbbször, megállás nélkül rótta a köröket. „A motocrossnak és edzéseknek köszönhetően nagyon jó most a kondim, teli köröket mentem végig, ráadásul jó sokat. Most gyakorlatilag nem a nyomokat és a pályákat nézegettem, hanem próbáltam annyi kört menni, amennyit csak tudtam, hogy begyakoroljam a pályát. Majd este még átnézzük a fejkamerás felvételeket és kielemezzük a srácokkal a pályát.”

Szabó NF Endre

Szabó NF Endre

A csapatvezető Gács Péternek viszont nem ismeretlen a pálya, de neki is fel kell frissítenie az emlékeit és elmondása szerint nagyon élvezte az első napot.

Szűcs Tomi a csapat egyetlen merev vázas versenyzője, küzdött az elemekkel rendesen, nem tudta teljesen kihasználni a délután adta lehetőséget. Összesen csak három kört tudott menni az edzés alatt, és egy kis plusz idő jól jött volna még neki. Hasonlóképp érzett Palotai Gábor is, aki idén lépett fel juniorból az elite kategóriába, azonban optimistán néz elébe a hétvégének. Ő is hiányolt még néhány edzőkört, hogy meglegyen a tempó is, de ami késik, nem múlik, itt van még a holnapi nap.

A szabadedzés legtöbb esését Zámbó Dávid produkálta, sajog az egész teste a csapódásoktól. Úgy néz ki, nagy baj nincs, így szombaton teljes erővel tud majd mindenki nekiindulni a gyakorlásnak.

Végezetül egy gyors videó a pénteki edzésnapról, valamint fotóalbum itt.

A versenyhétvégéről folyamatos szöveges, képes és videó beszámolók  a LiMiT Racing Team facebook oldalán követhetőek, valamint itt a Bikemag-en is.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo