fbpx

Szabó Boldizsár volt a leggyorsabb az ORBITREX DH Szezonindító Edzésnapon

Közel kétszáz nevezővel, kiváló minőségű pályán zajlott a magyar downhill történelem első edzésnapja. Az ORBITREX hagyományteremtő eseményébe egyedül az égiek tudtak beleszólni a szűnni nem akaró széllel. Az időjárás rapszodikussága azonban nem tudta kedvét szegni az indulóknak, akik jóízű kerékpározással ünnepelték a húsvétot.

Szabó Boldizsár
Fotó: Szász Norbert

Már az előnevezések száma alapján lehetett látni, hogy nem csak nagy létszám jöhet össze a Síaréna Vibe Parkban, Eplényben, hanem igazán nívós mezőny is. Magyar bajnokok egész sora adta le a nevezését a 2021-es U15-ös első Farkas Kornéltól egészen az Elite bajnok Palotai Gáborig. A Masters és Open kategóriát leszámítva az összes tavalyi győztes átvette a rajtszámát a Holle Anyó épületében kialakított versenyirodában.

Titkon reménykedtünk benne, hogy elcsábíthatjuk erre az eseményre is a Kellys Factory Team sztárjait, de egy korábban lefoglalt maribori túrájuk keresztül húzta számításainkat. Azonban nem kell aggódnunk, az idei fellépésüket az OB-n már tavaly megígérték Rastislav Baranekék, úgyhogy ismét várható sztárparádé Eplényben július 22-24. között.

Zámodics Trisztán
Fotó: Szász Norbert

A legjobb formában a LiMiT Racing Team futárcsillaga Szabó Boldizsár ébredt a felnőtt férfiak között, aki kezdeti remek körei után 12 óra környékén ment be először 2 perc alá és a következő két körben ki sem jött onnan. A legjobb idejét a hatodik körére tartogatta, amikor 1:56.173-as idejével eldöntötte, hogy a sonka felszeletelésére ő akar a leghamarabb hazaérni. Ehhez volt azért Palotai Gabinak is egy-két szava, ugyanis a délelőtt még mentorként tevékenykedő háromszoros Elite bajnok a délutánt már a pályán töltötte és a teljesített hét körében ő ment a legtöbbször két perc alatt, de mindenki Boldiját nem sikerült megcsípnie. Legjobb ideje a második helyre volt elég. Tőle mindössze 171 ezreddel lemaradva jött a harmadik helyen a szőke villám, azaz a kétszeres Elite bajnok, Ferenczi Marcell, a 2022-es szezonra erős megjelenést produkáló Rad Company Racing Team versenyzője. Az állandó 40-50 km/órás szél a legprofibbaknak is feladta a leckét, de legalább ezt is kipróbálhatták.

Cserjési Patrik
Fotó: Szász Norbert

A Junior kategória indulói is szép számmal megjelentek nagyszombaton a Bakonyban, ugyanis 34 név volt a nevezési listán. Érdekesség, hogy a legjobban a tavalyi U17-es bajnok Regényi Levente teljesített, aki időközben az FRO Racing csapatától átigazolt a Liszi Attila nevével fémjelzett Rad Company Racing Teambe. Másodikként a Superioros Scheithauer Dominik jött le a hegyről, aki Levi mögött az OB-n is második volt. Jó kis párharc lesz az övék nyáron. Ráadásul ott lesz a mezőnyben a rendkívül tehetséges Füzesi Dani is, aki most harmadik lett és nem volt maradéktalanul elégedett.

Vincze Erzsébet
Fotó: Szász Norbert

A Masters kategória versengését is Rad Companys fiatalember nyerte, mégpedig Nagy Dániel, akiről már tavaly mondta Liszi Attila, hogy rá érdemes lesz odafigyelni. A második helyen Pusztai Zsolt, a harmadikon Farkas Zsolt végzett. A hölgyek kategóriájában két versenyző is itt volt a tavalyi OB dobogójáról, mégpedig Vincze Erzsébet – többeknek csak Lizi -, aki esélyeshez méltóan a leggyorsabb volt most szombaton is. A második helyen végzett – akárcsak tavaly – a nem is elsősorban downhilles Tóth-Almási Bori, harmadikként pedig Halmai Abigél ért a SHIMANO által biztosított célkapuba. Borival kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy annyira tetszett neki az ORBITREX által előkészített pálya, hogy több, mint tíz alkalommal állt fel a rajtállványra a nap folyamán.

Az U15-ös kategóriát a szuper időt repesztő Hittman Tibor nyerte, aki a teljesítményével még két korosztállyal feljebb is top5-ös eredményt ért volna el. A legfiatalabbaknál a képzeletbeli ezüst Nemes Bencének jutott, míg a harmadik pozícióba Bíró Balázs érkezett meg. Az eggyel idősebbek között az a tavalyi U15-ös bajnok Farkas Kornél bizonyította, hogy nem ajándékba kapta a 2021-es bajnoki mezt, ráadásul az ideje is igen meggyőzőre sikerült, ugyanis ezzel a tempóval a Juniorok között második lehetett volna. A második helyen Serényi Mór, míg harmadikként Kürti István ért célba.

Összességében egy kiváló hangulatú downhill ünnep volt a Síaréna Vibe Parkban az ORBITREX Szezonindító Edzésnapon, ahol minden induló jól érezhette magát és végre ismét tudták ugratni egymást az időeredményeket látva. A Monster Energy, a Rad Company, a Rideshop és a WD40 felajánlásainak köszönhetően a dobogósok és a benevezettek nem csak az öröm bringázás és a bandázás élményével távoztak.

További információkat az esemény facebook oldalán vagy a www.dhracing.hu oldalon találtok.
A végeredmény pedig ezen a linken tekinthető meg.

Ráadásul már nem kell sokat aludni július 22-ig, amikor újra ellephetik a kerékpárosok a Síaréna Vibe Parkot és kiderülhet, hogy idén kik húzhatják majd fel a bajnoki mezeket vasárnap délután.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo