fbpx

Sprintszakasz hegyimenőknek – ismét Rodriguez a legrobbanékonyabb

A Vuelta a Espana 12. szakasza indigómásolata az első héten szereplő 6. szakasznak, amely lényegében eseménytelen volt, ellenben az utolsó 2 km egy jelentős kaptatót tartogatott a versenyzők számára. Ismét lehetőség nyílt az összetett győzelemért harcoló négyesfogat tagjainak, hogy kisebb előnyt harcoljanak ki a riválisokkal szemben.

Így nézett ki az utolsó 2 km!

Az Arousából rajtoló szakasz 190 km-es távja lényegében sík, ellenben a Mirador de Ézaroi befutó előtti 1,8 km átlag (!) 13,5%-os kaptatót vonultatott fel. Ilyen szoros összetett állás mellett – a tegnapi időfutam után Rodrigueznek mindössze 1 mp-es előnye van Contadorral szemben, illetve ennél alig van előrébb a másik nagy riválistól, a kenyai-angol Froome-tól – borítékolható volt az izgalmas finálé. Ráadásul a beérkezési sorrend sem mindegy, lévén a Vueltán a dobogós helyezésekért időjóváírások is vannak! Természetesen a nézők, kerékpárrajongók nem is csalódtak, de azért kezdjük a szakaszt az elején!

A galíciai utak nem éppen svájci minőségű aszfaltborítással bírnak, kicsit olyan a helyzet, mint a Giro d’Italián, amikor az délnek, a csizma lába felé veszi az irányt. A girbe-gurba tengerpart mellett haladva látványos bemelegítéssel vágott neki a mezőny a szakasz végén tornyosuló, Európa egyik legmeredekebb aszfaltos útszakaszának. A partról jobbról elkanyarodva az utolsó 2 km lényegében egy sziklára vezetett fel.

Négyfős szökevénycsoport próbált borsot törni a hegyimenő sprinterek orra alá, köztük egy-két nevesebb versenyző: Amael Moinard (BMC), Cameron Meyer (Orica-GreenEdge), Mikel Astarloza (Euskaltel-Euskadi), illetve Kevin De Weert (Omega Pharma-QuickStep). Természetesen sem a Sky, sem a Movistar, sem a “Katyusa” nem hagyta annyiban: mindenkinek kellett a jóváírás, és nem mellesleg a szakaszgyőzelem. Rodriguezt és Contadort tartották a legesélyesebbnek, Froome-nak ez a kaptató (mondhatni fal) nem igazán kedvez. Valverde pedig azért nincs már olyan bombaformában, mint ahogy az az első héten láttuk tőle.

Volt mit megbeszélni a csapatfőnökkel: a végén minden forgatókönyvre fel kellett készülni...

Nem egyforma áttétellel készültek a versenyzők: a nagyok közül Contador 36/28-as nagyiáttétellel, Rodriguez és Froome kicsit combosabbal próbálkozott. Egy egykori spanyol versenyző elmondása szerint ez az emelkedő már szerepelt kisebb versenyeken, és tisztán emlékszik arra, amikor 39/23-as áttételével szégyen szemre le kellett szállnia néhány 100 méterrel a cél előtt, és be kellett tolnia a gépet a célba.

A hegy lábánál a Sky biztosította, hogy a kanyarból kirobbanva senki ne tehessen szert nagyobb előnyre a mezőnyből, a kaptató harmadára már megvoltak a szökevények, majd a szebb napokat is megélt Igon Anton tett egy gyámoltalan kísérletet, akire Contador reagált. Ez természetesen jelzés volt a piros trikós Puritónak, hogy menni kell, és lényegében ketten le is meccselték a befutót. Rodriguez volt a gyorsabb, néhány másodperccel növelve a lehető legkisebb, azaz 1 mp-es fórját Contadorral szemben. Froome – mint várható volt – kissé lemaradt, közvetlenül Valverde nyomában haladt át a célon.

Tehát a szakasz a várnak megfelelően igencsak izgalmas volt, picit ismét módosult az esélyesek közti csata állása, tűkön ülve várjuk, hogy milyen meglepetéseket tartogat még a maradék nem kevés hegyi befutó.

A 12. szakasz végeredménye:
1. Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 4:24:32
2. Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank – Tinkoff Bank 0:00:08
3. Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:13
4. Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team 0:00:20
5. Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 0:00:23
6. Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha Team
7. Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel – Euskadi 0:00:27
8. Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale 0:00:31
9. Przemyslaw Niemiec (Pol) Lampre – ISD 0:00:33
10. Gorka Verdugo Marcotegui (Spa) Euskaltel – Euskadi 0:00:36

Purito nemcsak megőrizte a piros trikót, de néhány másodperccel növelni is tudta az előnyét a riválisokkal szemben...

Az összetett állása:

1. Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 44:50:35
2. Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank – Tinkoff Bank 0:00:13
3. Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 0:00:51
4. Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:20
5. Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team 0:02:59
6. Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha Team 0:03:29
7. Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale 0:04:22
8. Andrew Talansky (USA) Garmin – Sharp 0:05:17
9. Laurens Ten Dam (Ned) Rabobank Cycling Team 0:05:18
10. Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team 0:06:01

A 11. szakasz összefoglalója

A 10. szakasz összefoglalója

A 9. szakasz összefoglalója

A 8. szakasz összefoglalója

A 7. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

Ki nyerheti a 67. Vuelta a Espana-t?

A Vuelta a Espana rajtlistája, esélyesek

A 2012-es Vuelta a Espana útvonala

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo