fbpx

Sportolóként is részt venne a tokiói paralimpián a romániai sportminiszterré kinevezett kerékpáros Novák Eduárd

A jogi diplomával rendelkező 44 éves sportolóval, aki 2013 óta vezeti a Romániai Kerékpáros Szövetséget, a Maszol.ro portál közölt terjedelmes interjút miniszteri és személyes terveiről kedden.

Magyar anyanyelvű kerékpáros sportminisztere lett Romániának

Novák Eduárd úgy vélte: ha sikerül jól beosztania az idejét, megvalósulhat az a célja, hogy jó eredményt érjen el a tokiói paralimpián. Megjegyezte: amikor elvállalta a minisztérium vezetését, minden más tevékenységéről lemondott. “Csak az maradt a régi életemből, hogy hetente négyszer-ötször edzek. Úgy tervezem, hogy márciustól augusztusig aztán kicsit jobban megnyomom. Érzem, hogy még van bennem” – fogalmazott a sportoló, aki Románia mindeddig egyetlen paralimpiai aranyérmét szerezte 2012-ben Londonban.

Fotó: Román Ifjúsági- és Sportminisztérium

Miniszteri terveiről elmondta: azt szeretné, hogy Románia a legjobb 15 ország között legyen az olimpiai éremtáblázaton. “Ebből már lehet számolgatni, hány éremre van szükség, ezeket melyik sportágak tudják megszerezi, a szövetségeknek mennyi pénzre van szükségük a sportolók felkészítéséhez” – tette hozzá.

Elmondta: a nyári tokiói olimpiára való felkészülésről a hivatali elődje idején fogadták el a döntéseket, ezért ő most csak azt ellenőrizheti, hogy a támogatásokat valóban az olimpiai kvótát nyert sportolók felkészülésére fordítsák. “Azt szeretném, hogy a már kvalifikált 58 sportoló, valamint az a mintegy ötven további, aki reményeink szerint megszerzi a kvótát, mindent kapjon meg arra, hogy a legjobb formában utazhasson ki Tokióba” – fogalmazott. Hozzátette: Románia nagyon erős evezésben, ezért az evezősök kiemelt figyelmet kapnak a felkészülésben.

Novák Eduárd szerint a román sajtó kicsit félreértelmezte a kijelentését, amikor azt idézték tőle, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni és korcsolyázni. Ő voltaképpen nem sportágakat akart kiemelni, hanem azt a célt próbálta megfogalmazni, hogy minden gyerek sportoljon, mozogjon. “Fontos, hogy azok a gyerekek is, akik nem akarnak semmilyen sportot űzni, azoknak az életébe is épüljön be a mindennapi testgyakorlás. Ha sikerül megtanítanunk egy generációt arra, hogy a mozgás jó, egészséges, akkor ők majd hatással tudnak lenni a szüleikre és a saját gyerekeikre is” – fogalmazott.

Mandátuma legfontosabb feladatának tartotta, hogy a sportminisztérium 2021-ben megalkossa az ország sportstratégiáját. Hozzátette: ehhez előbb fel kell mérni a jelenlegi állapotokat, erőforrásokat. Gondnak nevezte, hogy a román sporttörvény jelenleg nem teszi kötelezővé, hogy az edzők képezzék, fejlesszék magukat. Azok a szakemberek, akik húsz, harminc évvel ezelőtt jók voltak, most kiöregedtek, elavult módszerekkel dolgoznak – jegyezte meg.

Novák Eduárd arra is kitért, hogy sokat tanulhat a magyar példából, hiszen Magyarország az utóbbi húsz évben rengeteget fektetett a sportba, és ez az eredményeken is meglátszik.
“Az, hogy magyarként a román sport élére kerültem, elejét veheti sok ellenségeskedésnek, diszkriminációnak” – jelentette ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo