fbpx

Sok időfutam, kőkemény hajrá a 2013-as Giro d’Italia-n – a főszereplők véleménye

Az RCS Sport Milánóban tartotta a 2013-as Giro d’Italia prezentációját, részletesen bemutatva a május 4. és 26. között sorra kerülő háromhetes szakaszait.

Első ránézésre elmondható, hogy a hegyen erős versenyzők közül csak olyan nyerhet, aki jó időfutammenő, lévén a 17 kilométeres csapatidőfutammal együtt összesen 90 kilométert kell majd teljesíteni az óra ellen. A verseny második felében következik a négy magashegyi befutó két blokkban, a papíron legnehezebb szakaszra pedig az utolsó előtti napon kerül sor, Lavaredo „Hármashatárhegyével”.

A címvédő Ryder Hesjedal így értékelt a prezentáció után: „A starttól kezdve nehéz lesz, a csapatidőfutam, a hosszú időfutam, mindez az első pihenőnap előtt, utána a nagy hegyek a verseny második felében, szóval végig topon kell lenni…”.

A két hegyi blokk a 14. és 15. szakaszon következik, utóbbi végén a Tour de France-ról is ismert hegyóriást, a Galibier-t kell teljesíteni, majd a 18. szakaszon egy hegyi időfutammal melegítenek az esélyesek a következő két nap kőkemény megpróbáltatásaira, és a két hegyi befutóra a Dolomitokban. A 19. etapon két „laza mászás” a 2618 méter magas Gavia-hágóra, majd a 2758 méter magas Stelvióra, végül pedig hegyi befutó a 2051 méteres Val Martello-ra. A 20. etapon rövidebb, de meredekebb mászások következnek, a már említett tripla heggyel a Lavaredo csúcsig.

A jövőre az Asztana csapatát erősítő legjobb olasz GT-menő, Vincenzo Nibali komoly esélyekkel vág majd neki a versenynek, lévén a jó hegyimenők között ő az egyik legjobb időfutamversenyző.  Ennek ellenére mégis tart az 55 kilométeres hosszú egyenkéntitől:

„Nagyon sokat kell majd edzenem időfutamra, hiszen a Touron kiderült, hogy az olyan versenyzők, mint Wiggins vagy Froome sok időt nyerhetnek ott. Ez lehet számomra a legveszélyesebb szakasz.”

Ezután Brad Wiggins lehetséges részvételéről – amiről más vonatkozásban már a brit sajtóban is pletykáltak – kérdezték Nibalit, de kitérő választ adott:

„Nem ismerem a terveit, de hogy ismerhetném, hiszen még a saját szezonomat sem terveztük meg… Meg kell várni a Tour és a Vuelta prezentációját is, és azután derülhet majd ki, hogy a legjobb GT-menők melyik versenyt részesítik majd előnyben. De a csapatidőfutammal, a hosszú időfutammal és a hegyi időfutammal, biztos, hogy ez a Giro jó választás lehet Wigginsnek.”

A Nápolyból rajtoló és Bresciába befutó 3405 kilométeres háromhetes a klasszikus sprintereknek nem kedvez majd, a britek sztárja, Mark Cavendish el is volt keseredve kicsit a gálát követően, azt mondta, gyakorlatilag két szakasz van (Margherita di Savoia és Treviso befutója), aminek végén semmi nem zavarhatja meg a tömeghajrát. A többi etapon valami nehezítés mindig „közbejön”, vagy emelkedő befutó, vagy kemény mászás röviddel a cél előtt. Ez inkább az olyan versenyzőknek kedvezhet, mint a szlovák Peter Sagan, vagy a világbajnok Philippe Gilbert.

Természetesen a spanyolok legjobb GT menőjét, Alberto Contadort is megkérdezték a 2013-as olasz körversenyről: “Ez a Giro eléggé feküdne nekem, de még nem csináltuk meg a naptáramat, meg kell várni a többi háromhetes prezentációját. Az időfutamokon nagyon sok múlhat, és a harmadik hét a legnehezebb, igazán kemény hegyekkel. Érdekesség, hogy már a szakaszok elején is lesznek nagyon nehéz hegyek, melyeken akár támadni lehet.”

Egy biztosnak tűnik, Contador már nem szövöget álmokat mindhárom GT egy szezonon belüli megnyerésére: „Azt hiszem, nagyon nehéz lenne, nem elég a négy hét a regenerálódásra, ami a Giro, a Tour és a Vuelta között van. Régebben gondoltam erre a lelehetőségre, de már nem.”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo