fbpx

Sima ügy lehet a WorldTour-licenc

Tegnap a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kihirdette mindazon csapatok névsorát, akik profi licencért regisztráltak 2014-re WorldTour- (nemzetközi elsőosztály) vagy Pro Continental (nemzetközi másodosztály) szinten.

uci

A csapatoknak október 1-jéig kellett regisztrálni, beleértve a futó, érvényes licenccel rendelkező WorldTour-istállókat, a licencüket meghosszabbítani kívánó WorldTour-gárdákat, valamint a felsőbb osztályba lépni kívánó profi csapatokat is.

A regisztrációhoz érvényes, aláírt szponzori szerződések, bankgaranciák szükségesek, valamint az új profi licencre pályázó csapatoknak a szervezeti struktúrát és a finanszírozásról, fizetésekről szóló dokumentumokat is be kell mutatni az UCI szabályai szerint.

Úgy tűnik, ezen a télen nem lesz versenyfutás a WorldTour licencekért, ugyanis az Euskaltel és a Vacansoleil nem regisztrált, a másodosztályból pedig egyedül a francia Europcar kíván feljebb lépni, így összesen 18 csapat kandidál a WorldTourban maximált 18 helyre.

A futó licenccel rendelkező csapatoknál – amennyiben az UCI nem talál semmilyen szabálytalanságot a dokumentációban – november 4-ével befejeződhet a regisztrációs eljárás. Az új licencért folyamodó csapatok sorsáról az UCI licencbizottsága dönt majd.

Az elsőosztályú csapatok, melyeknek futó licencük van 2014-re és regisztráltak:

  • AG2R LA MONDIALE
  • BELKIN-PRO CYCLING TEAM
  • BMC RACING TEAM
  • CANNONDALE
  • FDJ.FR
  • GARMIN SHARP
  • LOTTO BELISOL
  • OMEGA PHARMA – QUICK STEP CYCLING TEAM
  • TEAM ARGOS-SHIMANO
  • TEAM KATUSHA
  • TEAM SAXO BANK
  • TREK FACTORY RACING

WorldTour-licencük meghosszabbításáért vagy WorldTour licencért regisztráló csapatok:

  • ASTANA PRO TEAM
  • LAMPRE-MERIDA
  • MOVISTAR TEAM
  • ORICA GREENEDGE
  • TEAM EUROPCAR
  • TEAM SKY

Pro Continental – azaz másodosztályú csapatok:

  • ACCENT.JOBS – WANTY
  • ANDRONI GIOCATTOLI
  • BARDIANI – CSF
  • CAJA RURAL – SEGUROS RGA
  • CCP POLSAT POLKOWICE
  • COFIDIS, SOLUTIONS CRÉDITS
  • COLOMBIA
  • DRAPAC PROFESSIONAL CYCLING
  • IAM CYCLING
  • MTN – QHUBEKA
  • RUSVELO
  • TEAM NETAPP-ENDURA
  • TEAM NOVO NORDISK
  • TOPSPORT VLAANDEREN – BALOISE
  • UNITEDHEALTHCARE PROFESSIONAL CYCLING TEAM
  • YELLOW FLUO

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo