fbpx

Shimano Rokko 16 All-Round kerékpáros hátizsák teszt

Hátizsákot tesztelni nem egy hálás feladat! Vannak objektíven meghatározható paraméterei (zsebek, vízállóság, stb), de a leglényegesebb pontja a kényelem, az bizony csak szubjektíven írható le. Persze ilyen „apróságoktól” nem riadunk vissza!

shimano_rokko_hatizsak_teszt 3 (1)

A Shimano-t régen „csak” mint alkatrész gyártót tartottuk számon. Aztán jött a cipő business, melyben ma az egyik legnagyobbak, később csatlakozott a bringás ruházat, két éve pedig a hátizsákok is. 2016-ra teljes lett a paletta, mely bármelyik „csak” hátizsák gyártó szortimentjével felveszi a harcot.

A hátizsák kínálat egyik „egynapos” modelljét a 16L-es Rokko-t kaptuk meg tesztelésre a nyáron. Először is tisztázzuk, hogy ez nem egy verseny zsák. Már amennyiben hazai viszonyokat nézünk. Ekkora tatyóval egy hazai maraton hosszútávon sem érdemes elindulni, hiszen nem cipelsz magaddal sok mindent. Persze egy Grand Raid Christalp hosszún, vagy a Transalpon már „túra” tempóhoz okés lesz, hiszen ott sokszor esőruhát, kaját, netán még fényképezőt is viszel magaddal. Versenyezni inkább a Rokko 6-ot célszerű választani.

shimano_rokko_hatizsak

Meg is érkeztünk, hiszen túrázáshoz ideális. Egy napra eltekeregni a Bükkben, vagy Alpokban, akár párod cuccát is belerakva. Elnyelni sok mindent tud, zsebek, rekeszek vannak benne bőven. Vegyük hát sorba ezeket. Kívülről haladva találunk két nagy oldalsó zsebet, ami akár fél literes kulacsot is fogadni tud, bár a hátizsákot hordó bringások többsége úgyis ivózsákot használ. Egyszerűbb műzliszeletet, multiszerszámot, vagy olyan dologot pakolni bele amit gyorsan akarsz elérni. Ugyan nem zárható, de elég mély ahhoz, hogy pl. a szerszámkészlet ne essen ki belőle durva terepen sem.

Van egy kívülről elérhető zseb, ami puha szövettel borított belülről. Ide be lehet rakni napszemüveget vagy telefont csupaszon is, persze érthetően vagy-vagy mert egymás már simán összekarcolják. Sajnos térképet nem nagyon lehet belecsúsztatni. Illetve papírtérképet be tudsz rakni félbe hajtva, de spirálosat nem (pedig én ezt jobban favorizálom). Sáros dolgot nem célszerű, mert kitakarítani nagyon nehéz lesz.

Shimano_Rokko_II_Backpack_16_L_lightning_blau_orange_02[1470x849]

Alul van egy kis méretű cipzárral zárható zseb, ami elkülönül a nagy fő rekesztől. Célszerű ide koszos dolgot tenni, mondjuk esőkabátot eső után stb. Száraz időben jó lehet a pótbelső, szerszám tárolására is.

Legalul pedig egy rejtett zsebet találsz, amiben a gyári esővédőt dugták el, mivel ez úgyis csak remélhetőleg ritkán van használatban. Jár a piros pont a műanyag védővel ellátott cipzár fogantyúkért. Aki próbált már kesztyűben hátizsákot kinyitni, az tudja miről beszélek!

Cube downhill bringa XTR-rel

Keményebb terepen sem lötyög a hátadon, stabilan tart!

Még mindig a táskán kívül vagyunk, a derékszíjon. Ez nem csak arra való, hogy terhet vegyen le a vállaidról, és egyenletesebben oszlassa el a testeden, hanem azon egy-egy zárható zsebet is elhelyeztek a japánok. 4.7”-ig belefér az okostelefon, jellemzően ott is hordtam, mert könnyű előszedni belőle, de pénz, plasztik kártyák tárolására is alkalmas. Extraként találunk még két kis fület, ami elsősorban az esővédő csatlakozó pontja, másodrészt pedig a bukósisakot tudod felrakni rá. Mászáskor, sétáláskor jól tud jönni.

A nagy belső rekeszben két „zsebet” és egy „izét” találunk. A legnagyobb zseb az ivózsák elhelyezésére szolgál, melynek csövét ki tudod vezetni mind a két oldali vállrészen. Sajnos itt át kell bújtatnod, nem tépőzáras „ráhajtós” mint más gyártónál, így macerásabb ki-be rakosgatni.

Shimano_Rokko_II_Backpack_16_L_lightning_blau_orange_03[1000x700]

Ezen felül van egy hálós zseb, amit főleg a térkép tárolására használtam, persze másra is jó. Mellette pedig a már említett „izé”, ami nem zseb csak egy bújtató. Ez nem másra szolgál mint hogy a pumpa kerüljön bele, mivel annál rosszabb nincsen amikor esésnél keresztben van a fém pumpa a hátizsákban!

Eddig a „felhasználói élményről” beszéltünk, de az igazi kényelmet a hátrész és a vállpántok nyújtják. El van látva szivacsozott résszel, és szellőző csatornákkal is, illetve a derék heveder veszi még át a terhelést a vállaidról. Sőt valamennyit a mellkason összekapcsolható szíj is csökkenti.

Többféle színben is kapható.

Többféle színben is kapható.

Ahogy már a leírás alapján is látható, nagyon könnyű sokféle cuccot elhelyezni a zsákban, ezt nagyon szerettem benne. Semmi nem lötyögött, meg volt mindennek a helye, és könnyen elérhető volt. A kényelmére sem volt panasz, bár tény, hogy megpakolva volt már kényelmesebb zsák is a hátamon.

Shimano_Rokko_II_Backpack_16_L_lightning_blau_orange_04[1470x849]Nehezen tudnám megítélni mennyire volt szellős a hátrész mivel izzadós vagyok, de abban biztos vagyok hogy a nagy átlagot hozza! Trendiségben ott van a szeren, főleg ebben a kék/narancs színben. Tényleg nagyon profi cucc, méltó a Shimano nevéhez, de ahhoz hogy „best of” legyen kell még egy kicsi!

A Shimano Rokko 16-ot keresd a forgalmazó partnerboltjaiban! Ajánlott fogyasztói ára: 22.990 Ft

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.