fbpx

Selle SMP, avagy formabontó nyergek a komfort jegyében!

Mint ahogy a kiváló ruházati termékeiről méltán híres, ugyancsak olasz illetőségű Bicycle Line kínálata esetében már leírtuk, a Selle SMP gondolt a fiatal bringásokra, gyerekekre is: számukra is készülnek speciális nyeregmodellek. Miért különösen örömteli számunkra ez az elkötelezettség? A kerékpárversenyzést ajánlott minél korábban elkezdeni, ennek ellenére kevés alkatrészgyártó kínál a gyerekek számára készülő 20-26”-os kerékmérettel rendelkező versenybringákhoz ideális alkatrészeket. Pedig egy 7-13 éves gyerek számára garantáltan széles és méretes hajlítású lesz a felnőtt testméretekhez optimalizált kormány – vagy hogy témánál maradjunk – a felnőttek ülőgumó-távolságához tervezett nyereg. Szeretett sportunk utánpótlása hazánkban az olasz helyzethez képest lényegesen elmaradottabb, tehát minden magyarországi kereskedésekben megjelenő tinédzsereknek tervezett termék segíthet a felemelkedésben.Gondoltak az ifjúságra is!

Gondoltak az ifjúságra is!

Az utánpótlás fontosságát felismerve a Selle SMP piacra dobta a hiánypótló „Junior” sorozatot, amely két modellcsaládból áll. A nyergek amellett, hogy minden a nagyok számára készült nyergeknél látható fejlesztést magukon viselnek, rövidebbek és keskenyebbek a felnőttekhez optimalizált daraboknál. A Hell Junior széria szintetikus borítással készül, és hét színvariációban elérhető. A versenysportot komolyabban gondoló feltörekvő titánok azonban választhatnak egészen professzionális darabot is a Lite Junior személyében, amely természetes bőrborításával és 225 grammos tömegével egyaránt a felnőtt nyergek világát idézi.

A legtöbb SMP modell kipróbálható!

A legtöbb SMP modell kipróbálható!

Miben nyújt még többet a Selle SMP a többi nyeregmárkánál? Mivel a gyártó és a hazai forgalmazó egyaránt hisz az Selle SMP termékekben, a kerékpár-szakkereskedésekben a TESZT lehetőséget is biztosítják. Tehát nem árulnak zsákba macskát: kipróbálhatod és megtapasztalhatod, miért is oly közkedveltek az olasz nyeregspecialista forradalmi kerékpáros ülőalkalmatosságai! A legtöbb SMP nyeregből létezik tesztváltozat, melyet 5 napra ingyenesen el lehet vinni kipróbálásra. Természetesen felszerelik a kerékpárra, továbbá ellátnak néhány jó tanáccsal is.

Ez valódi, de vigyázat, mert hamisítják!

Ez valódi, de vigyázat, mert hamisítják!

Végezetül még egy jó tanács: vigyázat a nyergeket hamisítják! Igen, a Selle SMP modelljei olyan népszerűek lettek, hogy Kínában már nem egy „manufaktúra” foglalkozik a forradalmi olasz nyergek hamisításával. Ne dőljünk be a valamelyest kedvezőbb áron kínált „replikáknak”, ezek lényegesen gyengébb minőségi színvonalat kínálnak, nemcsak hamarabb mennek tönkre, nem is tartják formájukat, nem biztosítják a megfelelő rezgéscsillapítást és stabilitást sem. További információ a hamis SMP nyergekről itt található.

Az aktuális Selle SMP kínálatról, modell és színvariációkról bővebb információt a hazai forgalmazó honlapján találunk. A hazai Selle SMP boltok listája itt érhető el.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo