fbpx

Sea Otter Europe Bike Show – A kiállítás, ahol a legnagyobb márkák is ott lesznek

2020 május 29-31-én rendezik Európa egyik legnagyobb kerékpáros kiállítását Gironában, a Sea Otter Europe Bike Show-t, ahol kiállítókban biztos nem lesz hiány, a legnagyobb márkák már jelezték, hogy ők ott lesznek ezen a kerékpáros rendezvényen. A Sea Otter Europe Bike Show több mint egy kiállítás, valójában egy bringás fesztivál, lesznek versenyek, túrák és a kiállított kerékpárok egy része tesztelhető is bárki számára.

A “Sea Otter” biztosan ismerősen cseng minden bringásnak, Kaliforniában 1991 óra rendeznek ezen a néven kerékpáros fesztivált, mely a világ egyik legnagyobb bringás fesztiválja. 2017-ben első ízben rendezték meg Gironában, Spanyolországban a Sea Otter Europe-ot, mely várhatóan hasonló karriert fog befutni, mint az amerikai verziója. Első évben 350 márka részvételével 30000 látogatója volt a rendezvénynek, mely 2019-re már majdnem megduplázódott. A rendezvény sikerét jól mutatja, hogy a legnagyobb gyártók sem akarnak távol maradni (mint például az Eurobike esetében), hanem mindenki ott akar lenni, így a Sea Otter Europe Bike Show-ra ellátogatók a világ legjobb kerékpárjait is mind megnézhetik, sőt a bringák egy része még ki is próbálható. A Sea Otter Europe nem egy szakmai kiállítás, tehát nem a forgalmazóknak és a sajtónak szól, hanem a kerékpárosok vannak a fókuszban. Ennek megfelelően számos program, például túrák és versenyek is várnak a 2020 május 29-31 között Gironába látogató bringásokra.

Foto: Billy Fotògraf / Ocisport SL

Csak pár név, aki a rendezvény előtt már 7 hónappal jelezte a részvételét a fesztiválon: Berria, Bergamont, BH, Bulls, Cannondale, Canyon, Cube, Focus, Ghost, Haibike, Lapierre, Massi, MMR, Moustache, Orbea, Scott, Riese and Muller, Specialized

A 2019-es kiállítók listáját itt találjátok: https://www.seaottereurope.com/brands/

További információk a Sea Otter Europe oldalán.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.