fbpx

Sauser és Stander nyerték a 2012-es Cape Epicet

8 nap után végéhez ért az ABSA Cape Epic mountain bike megamaraton. A prológból és 7 maratoni szakaszból álló összesen 781 kilométeres táv férfi győztese a Sauser – Stander páros lett, akik már szinte a verseny felénél bebiztosították sikerüket. A hölgyeknél a Bigham – Süss páros nyert fölényesen.

A férfi dobogó - fotó: Gary Perkins/Cape Epic/Sportzpics

Burry Stander és Christoph Sauser (36One-Songo-Specialized) a nyolc szakaszból összesen hatot nyertek az idei Cape Epicen. A dobogó második és harmadik foka egészen máig nyitott volt, négy csapat is esélyes volt az ezüst és bronz éremre. Végül a második helyet Kevin Evans és David George (360Life) szerezték meg kevesebb, mint 4 perc előnnyel a meridás Hannes Grenze és Andreas Kugler előtt.

Stander így értékelt a győzelem után:

“Keményen küzdöttünk ma is és az egész verseny alatt is. Az összetettben gyűjtött 27 perces előny sok, de nem csak rajtunk múlt: az egész csapatnak és a felszereléseinknek is köszönhető. Sokat tanultunk a korábbi évekből. A Cape Epic egy történet, aminek minden napja egy fejezet és ettől csodálatos.
Most lesz bőven időm, hogy kipihenjem magam a szezon eleji versenyekre.”

Sauser pedig így vélekedett:

“A Cape Epic minden évben nehezebbé és egyre intenzívebbé válik. A felszerelésünkben nagy különbségek vannak. Ez segít nekünk, hogy magabiztosak lehessünk a kemény szakaszokon is. Az utolsó napi célba érkezés a legjobb érzés az egész héten. Ez a harmadik győzelmem – 2006, 2010 – és ez nagyszerű érzés”

Így örült Sauser és Stander a győzelmének - Sven Martin/Cape Epic/Sportzpics

Tavaly Sally Bigham és Esther Süss is nyertes duóban voltak, igaz akkor nőiben és vegyes párosban indultak.
Bigham csapattársa és a verseny dícséretével összegzett:

“Nagyszerű volt és az időnk is jó lett. Estherrel csodás élmény volt együtt versenyezni, jó csapat vagyunk. Az ötödik szakasznál aggódtam, nem volt könnyű menet”

Bigham és Süss - fotó: Nick Muzik/Cape Epic/Sportzpics

Süss szintén örömmel nyilatkozott:

“Nagyon boldog vagyok, hogy célba értünk, mert ez egy fárasztó hét volt. A cél előtti egy kilométeres síkon már teljes volt az örömöm, innen már biztonságban tudtam magunkat. Sallyvel ez egy csodás élmény volt, egy nagyon erős párost alkottunk.”

És így örült a női győztes duó - fotó: Nick Muzik/Cape Epic/Sportzpics

Férfi végeredmények

1. Christoph Sauser – Burry Stander (36One-Songo-Specialized) 31:46:51
2. Kevin Evans – David George (360Life) 0:27:22
3. Hannes Genze – Andreas Kugler (Multivan Merida Biking) 0:31:07
4. Thomas Dietsch – Tim Boehme (Bulls) 0:31:57
5. Alban Lakata – Robert Mennen (Topeak Ergon Racing) 0:32:32
6. Karl Platt – Stefan Sahm (Bulls) 1:16:09
7. Kevin Van Hoovels -Sébastien Carabin (Versluys – Craft) 1:55:09
8. Nico Bell – Gawie Combrinck (Westvaal-Columbia) 1:56:44
9. Max Knox – Kohei Yamamoto (Songo-Specialized) 1:58:14
10. Brandon Stewart – Jacques Rossouw (Fedgroup-Itec Connect) 2:09:02

 

Női összetett eredmények

1. Sally Bigham – Esther Süss (Wheels4Life) 38:34:12
2. Theresa Ralph – Nina Gässler (Biogen Britehouse) 0:49:27
3. Karien van Jaarsveld – Jane Nuessli (MTN Qhubeka Ladies) 1:35:03
4. Ivonne Kraft – Elisabeth Brandau (Notebooksbilliger.de) 3:23:11
5. Yolandi Du Toit – Catherine Williamson (Bizhub-FCF) 4:40:17

forrás: cyclingnews.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.