fbpx

ROSE Bikes 2016: Íme az új országúti modellek

Teljesen megújul a ROSE Bikes időfutam/triatlon bringája is. És sokkal szebben néz ki, illetve még aerodinamikusabb üléspozíciót tudsz felvenni rajta a korábbinál. Persze ehhez megfelelő mobilitással kell rendelkeznetek, mivel a kormány elég alacsonyra került. Természetesen spacerrel ez a magasság 16 mm-rel emelhető.

Minden kábel rejtetten fut

Minden kábel rejtetten fut

A kábeleket teljesen eltüntették, még a könyöklőn található Di2 gombok vezetékei is láthatatlanul futnak a stucnin át a vázba! Az első féket integrálták a villába, ezzel tovább csökkentve a légellenállást. A hátsó fék a monoblokkház alá került és aero takaró elemet is kapott.

Mindent a légellenállásért

Mindent a légellenállásért

A megfordítható nyeregcső segítségével 74-80 fok között változtatható az ülőcsőszög, és természetesen a vázszett UCI jóváhagyással rendelkezik! A nyeregvázcsőbe integrált akkumulátor a támvilla becsatlakozásánál vehető ki, és tölthető, mivel a „junction box” azaz a vezérlőegység elrejtésre került a stucniba. Mivel évente maximum 3-4x kell tölteni egy Di2 váltórendszert ezért ez nem okoz problémát.

Kifejezetten triatlonosoknak készül a felsőcsőre kétféle „nutrition box”, amibe zselét, energiaszeletet, belsőt, szerszámot lehet majd rakni. Külön érdekesség hogy már XS-es mérettől kapható lesz az új Aeroflyer.

XEON Team CGF

Ideális választás a rossz utakra

Ideális választás a rossz utakra

Autós nyelven szólva „facelift”-et hajtottak végre a XEON modellen, ami persze álszerénység, hiszen nagyjából minden megváltozott a vázon. Szélesebb tapered fejcsövet alkalmaznak ami 10 %-os merevség növekedést okozott oldalirányban.

Filigrán támvillák

Filigrán támvillák

Az alsócső, és az ülőcső formája, valamint átmérője is megújult, illetve a támvillák hajlítása más ívű lett. Ezeknek a változtatásoknak az eredménye a még kényelmesebb és rezgéselnyelőbb váz lett, mivel a XEON a kényelmes országútik családját erősíti. Ez persze nem jelenti azt, hogy nehéz lenne!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo