fbpx

Rio 2016: a győzelemért nagy fenékkel is be kell lökni!

olimpia1Hölgy lévén rögtön az elején kérnénk elnézést a címért a német Kristina Vogeltől, de mit tegyünk, ha a női sprint döntőjében úgy alakultak a dolgok, ahogy…

A riói olimpián a pályakerékpáros futamok hatodik napján került sor a női sprint döntőkre, melyek során a kerékpár belökése kulcsfontosságú volt a bronz- majd az aranyéremért zajló párharcokban is.

Már a harmadik helyért is célfotó döntött a második futamban a brit Katy Marchant javára a keirin olimpiai aranyérmesével, a holland Elis Ligtlee-val szemben. A brit ügyesen lökte be a célvonalra a bringát, szemben a hollanddal, aki nem alkalmazta ezt a technikát.

Az aranyéremért zajló csatában még ennél is kisebb különbség döntött, a lehető legkisebb, ami ezredmásodpercben mérhető. A német Kristina Vogel itt olyan erővel lökte be a bringát, hogy a nyereg nem tudott előre csúszni izmos combjai között, ezért letört, de az olimpiai aranyérmet végül ennek a mozdulatnak köszönhetően sikerült megszerezni. Vogel ezzel második, egyben első egyéni olimpiai bajnoki címét szerezte meg.

Jason Kenny triplázott a keirin-győzelemmel (Fotó: Stefano Sirotti)

Jason Kenny triplázott a keirin-győzelemmel (Fotó: Stefano Sirotti)

A briteknek azért nem volt okuk szomorkodni a pályakerékpáros események zárónapján sem, hiszen Jason Kenny megnyerte a keirin versenyszámot, okosan, az utolsó körben élre állva. Kenny ezzel Sir Chris Hoy pekingi teljesítményéhez hasonlóan triplázott, azaz a csapatsprintben, a sprintban és keirinben is aranyérmet szerzett. A női omniumban Laura Trott növelte a brit aranyérmek számát, így a szigetország küldöttsége elképesztő mennyiségű, 6 aranyérmet, összesen 11 érmet gyűjtött pályakerékpározásban, többet, mint ahány pályás versenyszámot rendeztek.

Jason Kenny (Fotó: Stefano Sirotti)

Jason Kenny (Fotó: Stefano Sirotti)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.