fbpx

Richie Porte nyerte a Tour Down Undert

A Tour Down Under utolsó szakaszán a mindent eldöntő Willunga Hillen Richie Porteval az összetettben érdekeltek közül ismét senki nem tudta tartani a lépést, melynek köszönhetően az ausztrál visszavette az első helyet és megnyerte a versenyt.

A Tour Down Under 6. azaz utolsó szakaszán 151,5 km várt a mezőnyre, a mindent eldöntő etapon a 3,7 km hosszú, átlag 6,8 %-os Willunga Hillt kétszer is meg kellett mászni a versenyzőknek, ráadásul közvetlenül a verseny végén, tehát nem volt kérdés, hogy itt fog eldőlni az összetett sorsa. Az eddig látottak alapján egyértelműen Richie Porte volt az esélyes, de az összetettet 2 másodperccel vezető Daryl Impey is képes lehet csodákra.

Ahogy várható volt, a rajt után egy nagyobb, pontosan 26 fős elmenést engedett el a mezőny köztük nagyobb nevekkel, de egyikük sem volt komolyan veszélyes az összetett első helyre, bár a hegyitrikót viselő Joey Rosskopf nagyon sokáig állt virtuálisan az összetettben is az élen, de végül nem volt esélye a győzelemre. A szökés az emelkedőn darabokra hullott, miközben hátul Daryl Impey-nek voltak gondjai, ezt Porte ki is használta és végül 26 másodpercet adott a dél-afrikainak, ezzel megnyerve a Tour Down Under összetett versenyét. A szakaszt a szökésből egyedül elöl maradó Matthew Holmes (Lotto Soudal) nyerte közvetlenül Porte előtt. Az összetettben Impey a dobogót is elvesztette, a második helyet Diego Ulissi (UAE Team Emirates) szerezte meg, míg a harmadik helyen a CCC kerekese Simon Geschke végzett.

A szakasz itt nézhető meg:

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo