fbpx

Puky Crusader Light 20”-os gyerek kerékpár 6-9 éves korig

A Puky bringák igényes kialakítását már dicsőítettük a Trendelőnk első és második felvonásában is, azaz a 12-es és 16-os bringák bemutatásakor. Nem törjük meg a folyamatot mos sem, mivel a német gyártó itt is kitett magáért. Vagyis inkább a gyerekekért és a gondtalan kerékpározásért.

crusader_20_3_kiwi_schwarz_light_bild0_bg5

A Crusader nem egy olcsó gép, sőt kifejezetten a prémium kategóriába tartozik, viszont olyan dolgokat nyújt, ami itthon egyelőre mondjuk úgy ismeretlen a konkurenseknek. Ilyen többek között az alumínium vázhoz párosított szintén alumínium villa, ami természetesen könnyebb mint az acél kivitel. És van két dolog, ami elsőre lehet nem is tűnik fel! Az egyik a 3 sebességes Shimano Nexus agyváltó, ami megkönnyíti a bringázást, főleg ha nem sík helyen lakik az ember. Szerencsére nem kontrafékes, hanem szabadonfutós kivitelt építettek bele, így megmaradt a két egymástól független V-fék. Létezik 6 sebességes láncváltós kivitele is, ha nem szimpatizálsz az agyváltóval.

A másik az első agydinamó, ami ellátja árammal a LED-es első és hátsó világítást. Innen is látszik, hogy a germán piacon mennyire fontos a biztonság, nem bohóckodnak lámpa nélkül, vagy elemes megoldásokkal, hanem a fullos városi bringákon és trekkingeken bevált megoldást kérik a gyerekeik gépére is.

Crusader_20_3_schwarz_light_bild0_bg1_dyn_bm10

De itt még nem álltak meg, a minőségi eloxált alumínium felnire Schwalbe Big Apple gumikat húztak, amik egyfajta etalonnak számítanak a kiválóan gördülő, ballonos városi gumik között. Egy ilyen gumi rengeteget tud csillapítani az út egyenetlenségeiből! További extra a váz részét képező alumínium csomagtartó is. A biztonság szintén elsőrangú szempont a Puky-nál, ezért a sárvédők végére is védő került, illetve a hajtáslánc felső része burkolt. Az alacsony átlépési magasság mellett figyelemreméltó a nyereg letolhatósága, így a hosszú nyeregcsővel kombinálva hosszú ideig ki tudja szolgálni a gyereket.

Sok családnak probléma lehet, hogy bár szeretne minőségi bringát a gyerekének, de a komolyabb összegek 1-2 évente való kifizetése azért gondot okoz. Szerencsére a Puky forgalmazója a Kid’s Bike beszámítja a nála vásárolt Puky kerékpárt a következőbe, így sokkal kisebb megterhelést jelent anyagilag a csere!

Forgalmazó: Kid’s Bike

Elérhetőség: https://kidsbike.hu/termek/kerekparok/bicikli-120cm/crusader-20-3-alu-light/#prettyPhoto

Fogyasztói ár: 110.900 Ft (6 sebességes láncváltós), 125.900 Ft (3 sebességes agyváltós)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo