fbpx

Polony István MKSZ elnöki interjú: siker 2015 végén, veszély 2016 elején

Kettős aktualitása van a Magyar Kerékpársportok Szövetsége (MKSZ) elnökével, Polony Istvánnal készített interjúnknak. Egyrészt úgy tűnik mérföldkőhöz érkezett az MKSZ-t érintő pénzügyi elszámolási folyamat, végre komoly állami támogatás áll a házhoz. Másrészt januárban – bár csupán formaságokról kénytelen dönteni a bíróság által megítélt hiánypótlás következtében a közgyűlés – mégis fenyeget a veszélye, hogy visszazuhanjon az MKSZ két évvel korábbi állapotába…

Polony István (Fotó: Vanik Zoltán, bringasport.hu)

Polony István (Fotó: Vanik Zoltán)

Bikemag: Első kérdésünk az MKSZ-t egész évben bénító Kiemelt Sportági Finanszírozás Programok (KSF 1, 2, 3, 4) elszámolására irányul: hol tartunk most?

Polony István: 2013-tól kiemelt státuszú a kerékpársport, az első KSF program a 2013-as, amit úgy hívunk, hogy KSF1, ennek az elszámolása, az elszámolásnak az elfogadása és az elfogadás kapcsán felmerülő visszafizetési kötelezettség teljesítése megtörtént a minisztérium felé. Tehát azt mondhatjuk, hogy az első KSF program teljes mértékben lezárásra került.

A második KSF program (KSF2), amely a 2014. évi első félév – mint ismeretes – a legproblematikusabb. Ez az a program, amelynél már egy részelszámolás kapcsán közel 13 millió forintos visszafizetési kötelezettséget állapított meg a minisztérium, illetve van még egy jelentősebb olyan tétel, aminek az elszámolása függőben van. A szövetség megtette azokat az elszámolási lépéseket, amiket meg tudott tenni, de gyakorlatilag az összes tételnél hiányzik legalább egyszer a korábbi elnök aláírása. Enélkül a minisztérium azt nem tudja befogadni.

Mint ismeretes, ezzel kapcsolatosan az elnökség azt a döntést hozta, hogy polgári peres úton kártérítési kereseteket indít az ebben érintett elnök, gazdasági vezető, illetve számviteli szolgáltatást nyújtó cég felé. Az ő feladatuk lett volna, hogy egy olyan pénzügyi és elszámolási rendszert működtessenek, amelyben az elszámolási hiányosságok nem fordulhatnak elő.

A KSF3 a 2014. évi második féléves szerződés, ennek az aláírása már az én nevemhez kötődik, tavaly decemberben történt meg, ezt a pénzt abszolút szabályszerűen felhasználtuk, elköltöttük és leadtuk az elszámolást az EMMI felé. Immár két elszámolási hiánypótlás körön vagyunk túl, továbbiak nem várhatóak. Jelenleg az elszámolás lezárása, illetve a dokumentumoknak a véglegesítése zajlik a minisztériumban, azt várom, hogy valamikor január-február tájékán megkapjuk a KSF3-nak a lezárásával kapcsolatos értesítést.

Bikemag: A legtöbb érintettet nyilván az érdekli, hogy ha végre megtörtént az elszámolás, mikor jön meg a pénz?

Polony István: A 2015-ös pénz, a KSF4 keretében várható támogatás borzasztóan hiányzott az évben. A helyzet a következő: mindaddig amíg egy szövetség bizonyos korábbi támogatásokkal kapcsolatosan az úgynevezett „elszámolás alatt” státuszban van, az nem blokkolja azt, hogy újabb szerződéseket kössön. Vagyis az egyedüli, ami minket blokkolhatott a KSF1 volt (a 2013-as), mert ott már egy lezárt, de még vissza nem fizetett támogatási szerződés volt, ezért volt kulcsfontosságú, hogy annak a visszafizetése is megtörténjen.

Azzal, hogy a KSF1-et lezártuk, az összes többivel pedig elszámolás alatt vagy elszámolás közbeni státuszban vagyunk, megnyílt az út arra, hogy a KSF4-et, tehát a 2015-ös támogatást megkössük. Örömmel jelenthetem be, hogy az ünnepek előtti utolsó pillanatban, december 23-án sikerült a KSF4 szerződést aláírnom, és ha minden a szokásos államháztartási folyamatok szerint zajlik, közvetlenül az év vége előtt a támogatás kiutalása is meg fog történni.

Ez mindenképpen jó hír kell hogy legyen mindazoknak, akik kölcsönt adtak vagy finanszírozták a szövetséget ebben az évben, legyenek azok versenyzők, klubok, edzők, magánemberek, cégek, mert vissza fogják kapni a pénzüket, illetve ugyancsak jó hír mindazoknak, akik ebben az évben számítottak olyan forrásokra, támogatásokra, amelyeket eddig a szövetség nem fizetett ki. Vannak nyitott versenyszervezői szerződéseink, vannak tervezett, de még le nem bonyolított műhelytámogatási tételeink – ezeknek a kiegyenlítésére a 150 millió Forintnak az erejéig sor fog kerülni.

Fontos még azt is elmondani, hogy a másik nagy forrástámogatáshoz, ami a Magyar Olimpiai Bizottságtól érkezik – egy közel 20 millió forintos összeghez – várhatóan az év végéig hozzá fogunk jutni. Ez egy teljesen menetrend szerinti, ütemezett lehívás, egy olyan szerződés, aminek az összértéke 44 millió Forint, ebből 18-at már lehívtunk, most le fogunk még 19-et és a maradékot harmadik ütemben majd valamikor 2016. februárban.

Végre azt látom, hogy egy nagyon szűkös 8-12 hónap után eljön a lehetőség, hogy rendbe szedjük magunkat pénzügyileg.

Még egy nagyon fontos információ ezzel kapcsolatban az, hogy miközben a KSF4-et, tehát a 2015-ös év támogatásának a szerződését véglegesítettük, eközben zajlott már a 2016-os szerződésnek a tervezési munkálata is. Itt az előzetes terveket december 3. hetében kellett leadnunk, a részletes terveket pedig január közepén várja majd tőlünk a MOB és az EMMI. Ebből az következik, hogy remélhetőleg a következő támogatási évnek a szerződését valamikor a jövő év első negyedévében tető alá tudjuk hozni, tehát nem generálódik újból az a probléma, mint amivel idén szembe kellett nézni, hogy gyakorlatilag magunknak kellett finanszírozni az egész évadot és csak a legvégén jön be a pénz. Azon dolgozunk tehát, hogy a szezon indításának környékére rendelkezésre álljanak azok a források, melyekből a 2016-os szezont finanszírozni lehet.

Bikemag: Mondhatnánk hurrá, de ősszel a bíróság hiánypótlásokra kötelezte az MKSZ-t a májusi alapszabály-módosításokkal kapcsolatban. Ezeknek az elfogadásáról január 9-én dönt a közgyűlés, mi a tét?

Polony István: A május 29-ei közgyűlés határozatait a nyilvántartásba vételt végző bírósághoz július legelején beadtuk. Ez alapján a bíróság hiánypótlást írt elő. Két kis jelentőségű és a 29-ei közgyűlés határozatait alapjaiban semmiképpen nem érintő témáról van szó. A 29-én elfogadott alapszabály szövege azt mondja, hogy egy elnökségi ülés esetén amennyiben szavazategyenlőség alakul ki, az elnök szava dönthet. Ez más civil szervezeteknél és szövetségeknél is egy gyakran bevett és alkalmazott technika volt, hogy a szövetség működését ne bénítsa egy ilyen helyzet. Az összes jogi szakértőnk azt az álláspontot képviselte, hogy ezt az alapszabályunkban így szerepeltessük, ugyanakkor a bíró az utóbbi időszakban kialakult bírói gyakorlatra hivatkozva azt az előírást tette, hogy ezt ki kell venni. Gyakorlatilag ez egy egymondatos módosítást igényel.

A másik, amit a hiánypótlás előír – és megint csak azt gondolom, hogy egy technikai részlet és semmiképpen nem az ott meghozott alapvető reformdöntésekkel kapcsolatos – az, hogy a jövőben – tehát azt követően, hogy a május 29-i alapszabály életbe lép és hatályossá válik – a következő alapszabály módosításokhoz milyen szavazati arány szükséges. Ez azt jelenti, hogy most azt mondja ki az alapszabályunk, hogy továbbra is kétharmadot szeretnénk és továbbra is elég a kétharmad alapszabály módosításhoz. Azért tértünk el ebben a PTK-tól, hogy a szövetség működőképes legyen, hiszen ha alapszabály módosításra van szükség, nagyobb a realitása egy kétharmados többségnek mint egy 75%-osnak. Ennek ellenére megint csak kialakult bírói gyakorlatra hivatkozva a bírónő azt az álláspontot követi, hogy egy hiánypótlás keretében ezt a mondatot az alapszabályban meg kell változtatni és a jövőbeni alapszabály módosításokhoz 3/4-re lesz szükség. Mindkét hiánypótlásnak az elfogadásához kétharmad kell.

Bikemag: Az alapszabály-módosítással kapcsolatos híresztelések, miszerint májusban 3/4-es többséggel kellett volna elfogadni, nem állják meg a helyüket?

Polony István: Ezek a híresztelések teljességgel alaptalanok. A bíróság hiánypótlási végzéséből – ami az MKSZ oldalán elérhető – egyértelműen kiolvasható, hogy a május 29-ei alapszabály módosítás, melyet 2/3-dal fogadott el a tagság, szabályos és törvényszerű volt. Így a hiánypótlás is kétharmados, tehát most a januári közgyűlésen 2/3-dal kell azt elfogadnunk, hogy majd a jövőben 3/4 lesz szükséges. Ezt azért nagyon fontos tudatosítani, mert ez a két hiánypótlás elenyésző ahhoz képest, hogy milyen fundamentális változásokat vezettünk végig a működésünket meghatározó alapszabályon. Mind a bíróságon, mind egyéb szakértőktől azt a visszajelzést kaptuk, hogy ez példa nélkülien kevés, sokkal több alap értékeket is megváltoztató hiánypótlásokra szokott sor kerülni a gyakorlatban.

Csak hogy mindenkinek tiszta legyen a transzparencia jegyében, hogy miről is van szó, a január 9-ei közgyűlésnek az anyagai között közzétettük a bringasport.hu-n azt a bírósági hiánypótlást is, ami előírja azt, hogy mit kell tenni a közgyűlésen. Mindenki láthatja, miről is van szó, az összes olyan rémhírterjesztés, hogy a május 29-ei változtatások érvénytelenek lennének csak rosszindulatú támadás. Minden megy aszerint, ahogy azt május 29-én megterveztük, ezt a két pontot kell kétharmaddal elfogadni, és abban a pillanatban ez az alapszabály bejegyzésre kerül és életbe kép.

Egy kis magyarázat még a közhasznúságunkra vonatkozó bírósági végzést illetően. A bíróság a hiánypótlási felszólításban azt is előírta, hogy vegyük ki az alapszabályunkból, hogy közhasznú szervezet vagyunk, mert a május 29-ei közgyűlésen nem fogadtuk el a 2014-es beszámolót, amely előfeltétele a közhasznúsági státusz elérésének. Ezt most január 9-én pótolni tudjuk, és így a bíróság nem fog kifogást emelni a vonatkozó alapszabályi passzus ellen. Ezt időközben személyes bírósági egyeztetések során ellenőriztük, és pozitív visszaigazolást kaptunk.

Bikemag: Mi a következménye annak, ha ez a két módosítás január 9-én nem kerül elfogadásra kétharmados többséggel?

Polony István: Ha ennek a két kis jelentőségű technikai dolognak a hiánypótlását nem teljesíti a közgyűlés, nem lép érvénybe az alapszabály, illetve visszamegyünk egy olyan alapszabályhoz, amelyről tudjuk, hogy teljes mértékben törvényellenes, mert még a régi PTK-nak felel meg. Ennek az lesz a következménye, hogy 2016. március 31-étől kezdve törvényellenes és jogellenes lesz a szövetség működése, mert azt mondja ki ma a törvény, hogy minden társadalmi szervezetnek az alapszabályát úgy kell megváltoztatnia, hogy az új Polgári Törvénykönyvnek megfelelő legyen.

Tehát ha ezt most nem fogadjuk el, akkor visszamegyünk egy 2013-as állapotba, amely törvényellenes és ez azt is jelenti, hogy az egész struktúránk visszamegy oda, hogy ernyőszervezet és származtatott szakági szövetségek… Vagyis minden, amit május 29-én akartunk semmissé válik és megyünk vissza az őskáoszba. Valószínűleg elmondható az is, hogy a minket támogató és finanszírozó Emberi Erőforrások Minisztériuma és Magyar Olimpiai Bizottság egy ilyen esetben az összes további támogatást a kerékpársportra újra fogja gondolni és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Az a struktúra, ami korábban működött, számukra nem elfogadható.

Azt, hogy valaki vissza akar menni a korábbi állapotba, csak olyan megfontolásból teheti, hogy szándékosan rosszat akar a sportnak. Aki jót akar, az teljesen egyértelmű, hogy belátja, mire kell szavazni, mi a cél. Ha mégsem megy át január 9-én a hiánypótlás, akkor minden, ami eddig történt a struktúraváltás kapcsán, az elveszik.

Bikemag: Foglaljuk össze a végén, mi veszhet el, melyek voltak az MKSZ legjelentősebb intézkedései 2015-ben?

Polony István: Az egyszövetségi struktúra kialakítása illetve annak a pénzügyi káosznak a felszámolása, amiben akkor voltunk, amikor átvettük. Az, aki kívülről és távolról nézi ezt a dolgot, el sem tudja képzelni milyen viszonyok uralkodtak a szövetség működésében pénzügyi, számviteli, törvényességi szempontból. Ezt rendbetettük – s bár ez egy versenyző vagy edző vagy egy klub számára nem annyira látványos, mint mondjuk egy világversenyen elért eredmény – ez képezheti azt az alapot, amelyre már építeni lehet. Enélkül nem tud működni a szövetség, ha majd visszatekintünk pár év múlva, belátható lesz, hogy ez teremtette meg azt a lehetőséget, hogy egyáltalán el lehet kezdeni építkezni.

Bikemag: Köszönjük az interjút, egy következő részben sportszakmai kérdésekre szeretnénk visszatérni az idei évet és a jövőt illetően, de csak az ünnepek után, kellemes Karácsonyt és boldog Újévet kívánunk!

a szövetség működésével kapcsolatos további cikkek: https://bikemag.hu/rovat/kerekpar-blog/ujszovetseg

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo