fbpx

Pogacar-Yates csata az UAE Tour 3. szakaszán

Az UAE Tour 3. szakaszának hegyibefutóján Tadej Pogacar és Adam Yates vívtak igazi ki-ki meccset a szakaszgyőzelemért és az összetettért, melyet végül a kanyargós utolsó kilométeren egy jól időzített támadással a szlovén nyert meg.

Egy 166 km hosszú szakasz várt a versenyzőkre az UAE Tour 3. napján, ahol az útvonal az utolsó 10 km-t leszámítva nem tartogatott izgalmakat a mezőny számára, ugyanis gyakorlatilag sík volt, viszont a szakasz végén egy komoly emelkedőt kellett teljesíteni a bringásoknak, ahol arra lehetett számítani, hogy az összetett menők támadni fognak.

A hosszú sík részen Thomas de Gendt és Tony Gallopin vállalta magára a nap szökését, a két tempómenő jól haladt, de az előnyük kevésnek tűnt a hazaéréshez. Kb 100 km után kezdődött meg a verseny főmezőnyben, melynek következtében a szökés előnye gyorsan fogyni kezdett, majd a hegy alján teljesen elfogyott. A hegyen Adam Yates csapata, az Ineos ment kemény tempót, aminek meg is lett az eredménye, az élmezőny rendesen megfogyatkozott, és amikor az utolsó segítő is kiállt gyakorlatilag csak hárman maradtak az élen, Yates, Pogacar és Kuss, ráadásul az utóbbi is hamar megadta magát, így már csak a két összetett győzelemért versenyző alkotta az élbolyt. Yates többször megpróbálta leszakítani a szlovént, de nem sikerült neki, Pogacar átvett minden támadást és bőven elég volt neki tartani Yates kerekét hiszen az összetettben ő állt az élen. Az utolsó kilométerre érve megkezdődött a taktikázás, Pogacar kicsit lemaradt, hogy lendületet tudjon venni a kanyargós befutóhoz, majd hirtelen megindult, Yates ment vele, de a célig már nem tudta megelőzni a 2020-as Tour de France győztesét. Ezzel Pogacar tovább növelte az összetettben az előnyét, míg Yates feljött a 2. helyre, várhatóan köztük fog eldőlni az összetett győzelem sorsa.

Az UAE Tour 3. szakaszának eredménye:

1 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 3:58:35
2 Adam Yates (GBr) Ineos Grenadiers
3 Sergio Higuita Garcia (Col) EF Education-Nippo 0:00:48
4 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe
5 Harm Vanhoucke (Bel) Lotto Soudal
6 João Almeida (Por) Deceuninck-QuickStep
7 Florian Stork (Ger) Team DSM 0:00:54
8 Neilson Powless (USA) EF Education-Nippo
9 Chris Harper (Aus) Jumbo-Visma 0:01:00
10 Geoffrey Bouchard (Fra) AG2R Citroën Team 0:01:09

Az összetett állása a 3. szakasz után:

1 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 7:58:30
2 Adam Yates (GBr) Ineos Grenadiers 0:00:43
3 João Almeida (Por) Deceuninck-QuickStep 0:01:03
4 Chris Harper (Aus) Jumbo-Visma 0:01:43
5 Neilson Powless (USA) EF Education-Nippo 0:01:45
6 Mattias Jensen (Den) Trek-Segafredo 0:02:36
7 Damiano Caruso (Ita) Bahrain Victorious 0:02:38
8 Mattia Cattaneo (Ita) Deceuninck-QuickStep 0:02:39
9 Ruben Fernandez Andujar (Spa) Cofidis 0:03:32
10 Fausto Masnada (Ita) Deceuninck-QuickStep 0:04:47

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo