fbpx

Pogacar újra versenyben: Tisztult a kép a Tour de France 8. szakaszán

A Tour de France 8. szakasza ismét remek versenyt hozott, nem csak a szökevények küzdöttek a szakasz győzelemért, hanem az összetettben érdekeltek is mozgolódtak egy kicsit, melynek következtében kezd körvonalazódni, hogy kik lehetnek az élen a végösszesítésben. A szakaszt igazi ki-ki meccsben Nans Peters nyerte, míg az összetett menők közül Pogacar faragott a hátrányán.

Fotó: © PAULINE BALLET

Két első- és egy kiemelt kategóriás heggyel fűszerezett, 141 km-es szakasz várt a Tour de France mezőnyére a verseny 8. napján. Az útvonal nehézsége sejtetni engedte, hogy ezen a napon kiderülhet, hogy valóban kik lehetnek esélyesek az összetett győzelemre.

Ahogy lenni szokott az ilyen hegyi szakaszokon a főmezőny gyakorlatilag egyből a rajt után elengedett egy nagyobb bolyt, melyben senki nem volt veszélyes a sárga trikóért hajtókra. A nap szökését Benoît Cosnefroy, Nans Peters (AG2R-La Mondiale), Ilnur Zakarin (CCC), Kevin Reza, Quentin Pacher (B&B Hotels-Vital Concept), Michael Morkov (Deceuninck-Quick Step), Neilson Powless (EF), Fabien Grellier, Jérôme Cousin (Total Direct Energie), Carlos Verona (Movistar), Toms Skujins (Trek-Segrafredo), Soren Kragh Andersen (Sunweb) és Ben Hermans (Israel Start-Up Nation) alkotta. A 13 fős szökésnek jó esélye volt a hazaérésre, mert hátul nem igazán haladt a mezőny és 45 km után már 14 perc volt az előnyük.

A hegyek nem teltek izgalmak nélkül, elöl Cosnefroy gyűjtött még pár pontot a pöttyös trikójához, később pedig Zakarin és Peters lendültek támadásba. Hiába tűnt Zakarin az erősebbnek felfelé, viszont a szakasz lejtővel fejeződött be, és az orosz olyan gyengén ment lefelé a hegyről, hogy minden esélye elszállt a szakaszgyőzelemre és végül Nans Peters nyert, a második helyet Skujins szerezte meg, harmadiknak Verona ért célba, míg Zakarinnak csak a 4. hely jutott.

Hátul az összetettben érdekeltek versenyét láthattuk, Pinot hamar elbúcsúzott a győzelmi álmoktól, az ellenfeleitől közel 18 percet kapott a hátfájdalmakkal küzdő francia. Így a tavalyi szerencsétlen feladás után idén sem alakul jól számára a Tour de France. A Jumbo-Visma tempója sokak számára nem esett jól, de erőfeszítések árán a nagyobb nevek közül mindenki ott tudott maradni. Az utolsó hegyre fölfelé a fiatal szlovén bringás Tadej Pogacar támadta a többieket keményen, hogy az előző napi veszteségein még tudjon faragni. Végül sikerült elszakadnia, később Quintana és Martin akcióztak, de végül ők együtt kezdték meg a lejtőt a többiekkel. Pogacar erőfeszítéseinek meglett az eredménye, 40 másodpercet tudott visszahozni a hátrányából. A szlovénon kívül még Bardet érkezett külön idővel, ő 2 másodperccel ért be a “főmezőny”  előtt. A nagyobb nevek közül Dumoulin, Carapaz, Mollema került további hátrányba. Az összetettben Adam Yates meg tudta őrizni a vezetést.

 

A 2020-as Tour de France 8. szakaszának eredménye:

1 Nans Peters (Fra) AG2R la Mondiale 04:02:12
2 Toms Skujins (Lat) Trek-Segafredo 00:00:47
3 Carlos Verona Quintanilla (Spa) Movistar Team 00:00:47
4 Ilnur Zakarin (Rus) CCC Team 00:01:09
5 Neilson Powless (USA) EF Pro Cycling 00:01:41
6 Ben Hermans (Bel) Israel Start-Up Nation 00:03:42
7 Quentin Pacher (Fra) B&B Hotels-Vital Concept 00:03:42
8 Søren Kragh Andersen (Den) Team Sunweb 00:04:04
9 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:06:00
10 Romain Bardet (Fra) AG2R la Mondiale 00:06:38
11 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 00:06:40
12 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 00:06:40
13 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Ineos Grenadiers 00:06:40
14 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren 00:06:40
15 Guillaume Martin (Fra) Cofidis 00:06:40
16 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 00:06:40
17 Nairo Quintana (Col) Team Arkea-Samsic 00:06:40
18 Rigoberto Uran (Col) EF Pro Cycling 00:06:40
19 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo 00:06:40
20 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:07:18

Az összetett állása a 8. szakasz után:

1 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 34:44:52
2 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 00:00:03
3 Guillaume Martin (Fra) Cofidis 00:00:09
4 Romain Bardet (Fra) AG2R la Mondiale 00:00:11
5 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Ineos Grenadiers 00:00:13
6 Nairo Quintana (Col) Team Arkea-Samsic 00:00:13
7 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 00:00:13
8 Rigoberto Uran (Col) EF Pro Cycling 00:00:13
9 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:00:48
10 Enric Mas Nicolau (Spa) Movistar Team 00:01:00
11 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe 00:01:25
12 Mikel Landa Meana (Spa) Bahrain McLaren 00:01:34
13 Richie Porte (Aus) Trek-Segafredo 00:01:34
14 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 00:02:12
15 Tom Dumoulin (Ned) Team Jumbo-Visma 00:02:20
16 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 00:02:37
17 Richard Carapaz (Ecu) Ineos Grenadiers 00:02:40
18 Damiano Caruso (Ita) Bahrain McLaren 00:02:40
19 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 00:02:41
20 Sergio Andres Higuita Garcia (Col) EF Pro Cycling 00:02:48

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo