fbpx

Pelikán pontszerző helyen Luxemburgban

A magyar ifjúsági válogatott tagjaként Pelikán János Luxemburgban versenyzett egy kétnapos világkupa-viadalon. A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő bringás Rózsa Balázs, Móricz Dániel, Karl Dávid és Varró Gergely csapattársaként utazott a viadalra, amelyen az volt a cél, hogy UCI-pontokat szerezzenek a fiúk

Ehhez az összetettben a legjobb húszban kellett végezni, vagy valamelyik szakaszon a legjobb hatban. Pelikán az első nap után így értékelt:

„Az első napon száz kilométert teljesített a mezőny, ezerhétszáz méteren. Eléggé dimbes-dombos volt a pálya, ami sokat kivesz az emberből. Az első tíz kilométeren egy defekt után viszonylag hamar felértem a mezőnyre a kocsisoron. Voltam szökésben is, de megfogott minket a mezőny. Varró Gergő elcsípett egy hegyi hajrát, de aztán visszavett és visszaállt a mezőnybe. Az utolsó húsz kilométert egy körpályán tettük meg, majd az utolsó előtti körben a mezőny elengedett egy szökevénycsoportot, ami haza is ért. A mezőnyhajrá előtt még egy esés fokozta a kedélyeket, de nekem sikerült kikerülni”

pelikan

Másnap egy 100 kilométeres etap várt a versenyzőkre, egy 20 kilométeres körpályán. Itt az utolsó körben a magyar fiúnak sikerült egy kis csoport tagjaként meglépni a mezőnytől, de akkorra már előttük is volt egy szökevénycsoport.

Pelikán így nyilatkozott, akire a hét végén egy háromnapos, UCI 2.1-es besorolású verseny vár Ausztriában:

„Az én csoportomból majdnem mindenkinek volt elöl embere, így gyakorlatilag egy kört végig vezettem, úgyhogy a sprintre eléggé elfáradtam, s végül a tizenhatodik helyre futottam be. Ezzel feljöttem a tizenkettedik helyre az összetettben, ami kilenc UCI-pontot jelentett Magyarországnak. Varró Gergő eközben a harmadik helyen végzett a hegyi összetettben.”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo