fbpx

Pelikán János a világbajnokságon: Felkészülni, vigyázz, kész…!

Firenzében már zajlik az országúti kerékpáros világbajnokság (a Sport Tv közvetíti), amelyen Pelikán János kedden mutatkozik be, a junior (U19-es) férfi időfutamban (Firenze Cascine-Firenze, 25.3 km).

Pelikán János_fotoA Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő magyar bringás bizakodva várta a világbajnokságot, s volt is rá oka, hiszen eddig kimondottan jól alakult számára a szezon: szerzett pontot világkupa-versenyen és kiharcolt két országos bajnoki címet (egyenkénti időfutam, mezőnyverseny), no és sok-sok tapasztalattal is gazdagodott – ennyit még egyik évben sem versenyzett, mint az idén.

„Megtisztelő, hogy tagja lehetek a világbajnoki mezőnynek, egy kicsit izgulok is, de majd megpróbálok elvonatkoztatni attól, hogy kamerák kereszttüzében kell versenyezni. Az időfutam pályája sajnos nem a legkedvezőbb számomra, mivel eléggé kanyargós – így azután itt az a fő célom, hogy gond nélkül célba érjek – lehetőleg a középmezőnyben. A mezőnyversenyen azonban bármi megtörténhet…” – mondta Pelikán a Pedálkirály blogoldalnak, utalva arra, hogy a keddi után szombaton is vár még rá egy megméretés.

A 139.7 kilométer hosszú pályán a Móricz Dániel, Pelikán János, Rózsa Balázs, Varró Gergely összeállítású magyar csapat méreti majd meg magát.

(Felixpromotion.hu)

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo