fbpx

Parti a legjobb a McDonald’s BringaMánia Magyar Nagydíjon! – videó

Veszprém idén másodszor adott otthont nemzetközi mountain bike versenynek. Az UCI C2-es kategóriájú cross-country futamon a hazai versenyzőink domináltak. Férfi elitben Parti András, a nők közt pedig Dósa Eszter volt a leggyorsabb a McDonald’s BringaMánia Magyar Nagydíjon.

A tavalyi versenypálya és helyszín is változott, hozzáteszem ez a rendezvény előnyére vált. Az új helyszín a Jutasi úti sporttelep lett, ami rajtközpontként szolgált és a gyerek, hobbi és másodosztály női futamok is innen kerültek indításra. A legkisebbeknek a sporttelep körül került kijelölésre a pálya, a kicsit nagyobbak, a hobbi kategória és a másodosztály nők pedig már a Kiserdő ösvényein is versenyeztek. Sokuk számára kihívásnak számítottak a hajtű kanyarok, a hirtelen emelkedők, lejtők.

A fél kettes rajt már a város szívéből, az Óváros térről indult. A helyi teraszok megteltek szurkolókkal vagy csak úgy vendégekkel, akik egy sör vagy pizza mellett izgulhatták végig a mezőny elrobogását. A várlépcső és a patakátkelés idén is a kedvenc helyek közt volt, talán az Óváros tér mellett ez volt a legnépszerűbb nézői helyszín.

Szintén pozitívum, hogy nem csak az Elit futam, hanem az U19, a Master 1-2-3 és a Másodosztály férfiak is versenyezhettek a városban.

A rajtok fél perces közönként indultak, ami annyiból nem volt tökéletes, hogy a Master 2 és 3-asokat nagyon hamar utolérte a Másodosztály és a szűk részeken nehéz volt előrébb jutni. A nap fő attrakciója délután 3 órakor volt, ahol a legjobbak álltak rajthoz. Először a férfiak, majd a hölgyek indultak neki a 6, illetve 4 közel 6 kilométeres körnek.

A férfiaknál az Olimpiára készülő Parti András már a második körre egyedül érkezett, leszakítva az egész mezőnyt. Igazán meggyőző formában volt a versenyen. Őt négyen üldözték: Juhász Zsolt, Buruczki Szilárd, Zöger Manfred és Blazsó Márton.

Ebből a szövetségből először Juházs Zsolt szakadt el, aki Parti után eredt, majd a negyedik kör végétől már mind a négyen szóló versenyzésbe kezdtek. A célig már nem is változott a sorrend, a dobogót az EuroOne-Waberer’s Team uralta Parti András és Juhász Zsolt személyében, melléjük harmadikként a Merida Kőbányai TC versenyzője, Buruczki Szilárd állhatott.

A nőknél sem született nagy meglepetés, Dósa Eszter (Vitalitás SE) után Módos Gabriella (Merida Maraton Team) érkezett, őket pedig dr. Cseh Veronika (Alpinbike Giant Team) követte.

Videó:

A teljes eredménylista itt érhető el

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.