fbpx

Olimpiai kvóta ajándékba a „Sötét Kelet-Európának”

Vannak “primitív, elmaradott, sötét, (stb…)” kis országok, ahol úgy gondolják, egy sportszövetség feladatai közé tartozik az arra érdemes versenyzőik érdekének képviselete nemzetközi és nemzeti szinten. OK, hogy ez egy elmaradott felfogás és szögezzük le, az is ciki, hogy nincs 100 küldöttjük egy közgyűlésen, akik feltétlenül szükségesek nemzetük három-négy „versenyzőnek nevezhető” kerékpárosának menedzselésére. Például ilyenek ezek a moldávok a Sötét Keletről.

Alexander Pljuscsin, a moldáv bajnok, junior világbajnoki ezüstérmes időfutamban

Persze, hogy nem kvalifikálnak olimpiára, nehéz is lenne az egyszem Alexander Pljuscsin plusz a két-három tusnados versenyzőjük eredményei alapján (Pljuscsin jelenleg a Leopard Trek kontinentális csapatában versenyez, de tavaly még a Katyusában, előtte az Ag2R-ben tekert a profi első osztályban, juniorként vb-ezüstöt nyert hazájának). Szinte érthetetlen, hogy még ezek a moldávok is elkezdtek szabadkártyáért kiabálni, amikor az Europe Tour rangsorban az éppen nem Londonba kvalifikáló helyen végeztek (ok, ehhez az is kellett, hogy időben értelmezzék – cinikusabban fogalmazva legalább saját nyelvükön megértsék – az UCI paragrafusait).

Még érthetetlenebb, hogy a csudába történhetett, hogy ez a sötét kis keleti állam mégis kapott „ajándékba” a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) döntése alapján egy szabadkártyát, így Pljuscsin indulhat Londonban a július 28-ai mezőnyversenyen. Na persze, biztos valami susmus, korrupció, a keleti titkosszolgálatok… És persze a furakodás… Volt képük hangosan kiabálni, hogy van egy versenyzőjük, akinek ott lenne a helye egy Olimpián…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.