fbpx

Olaszországban és Spanyolországban tilos kerékpározni

Az olasz és a spanyol kormány is betiltotta a szabadidő- és a sportcélú kerékpározást, a rendeletet megszegőkre komoly bírság vár.

Már nem csak a versenyeket, a rendezvényeket érinti a koronavírus, hanem magát a hétköznapi kerékpározást is. A két legfertőzöttebb európai országban, Olaszországban és Spanyolországban betiltották a kerékpározást, ráadásul komoly bírságot kap, aki a szabályokat megszegi. Több forrás szerint akár 3000 Eurós bírságra is számíthat az, akit a rendőrök tetten, azaz kerékpározáson érnek. Egyetlenegy kibúvó lehet a bírság alól, ha az adott személy éppen élelmiszerért vagy gyógyszerért megy, de az edzés, a sportolás, a túrázás egyáltalán nem megengedett.

Azért érdekes ez a helyzet, mert mindkét országban óriási népszerűségnek örvend a kerékpársport és biztosan komoly ok kellett arra, hogy ezt meglépjék. Egyébként a válasz nagyon egyszerű arra a kérdésre, hogy miért hozták ezt a szabályt, nem feltétlenül arra kell gondolni, hogy az egyedül kerékpározók bárkit is megfertőznének vagy megfertőződnének, hanem az egészségügyi rendszer kapacitásait védendő az intézkedés, azaz egy véletlen baleset során megsérülhet a kerékpáros és az ellátása a maximum fölé pörgetett egészségügynek csak plusz teher, ami emberéletekbe kerülhet. Tehát csak a felesleges balesetek kockázatát szeretné csökkenteni ez a rendelet.

Az eset pikantériája, hogy rengeteg profi kerékpáros van mindkét országban, sőt sok külföldi profi is ott tölti az év nagy részét a jó időjárás miatt, és ők most mind nem edzhetnek kint. A rendeletre válaszként nagyon sok kerékpáros elhagyta az országot (köztük magyarok is), hogy folytatni tudja az edzéseit. Spanyolországban március 14-től tilos kerékpározni és egyelőre 15 napra vonatkozik a rendelet.

Vajon melyik lesz a következő ország, aki így dönt?

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.