fbpx

Nívós mezőny a Visegrád 4 Special Series versenyén

Július 22-én vasárnap rendezik meg a Visegrád 4 Special Series nemzetközi kerékpárversenyt, amely az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) 1.2 kategóriájú viadala. Tizennyolc csapat mintegy 110 versenyzője áll rajthoz a Debrecen és Ibrány közötti 157,6 kilométeres távon, világranglista pontokért küzdve, melyek fontos szerepet játszhatnak a szeptember végi világbajnokságra történő kvalifikációban.

A kerekesek Debrecenből a Negyerdei Stadion elől indulnak és többek között Hajdúsámson-Nyíradony-Nyírbátor-Nagykálló-Nyíregyháza-Kótaj és Paszab érintésével érkeznek meg Ibrányba, ahol még négy kört tesznek meg a teljesen sík szakaszon.

A mezőnyben nyolc kontinentális, azaz a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség harmadik vonalában jegyzett sor, kilenc regionális klubcsapat és egy nemzeti válogatott teszi teljessé a karavánt.

Reményeink szerint olyan kerékpárosokat köszönthetünk a rajtvonalnál, mint a korábbi Párizs-Roubaix és Flandriai Körverseny győztes olasz Andrea Tafi, aki a Zengő KSE vendégkerekeseként tűz rajtszámot, de a szlovén Rok Korosec (My Bike-Stevens), a szintén szlovén Matej Mugerli (My Bike-Stevens), a pályakerékpáros Európa-bajnok lengyel Wojciech Pszczolarski (Pardus Tufo-Prostejov) vagy a korábban a V4 magyarországi futamát már megnyerő szlovák Marek Canecky (Dukla Banska-Bystrica) is ott lesz a mezőnyben.

Ami a magyarokat illeti, népes létszámban képviselik a nemzetet, hisz az előzetesen benevezett közel harminc hazai kerékpáros is egyedülállóvá teszi a 1.2-es besorolású viadalt.

A 2018-as V4 Special Series Kerékpárverseny induló csapatai:

  • Kőbánya Cycling Team (magyar, kontinentális)
  • My Bike-Stevens (osztrák, kontinentális)
  • Ljubljana Gusto-Xaurum (szlovén, kontinentális)
  • WSA Pushbikers (osztrák, kontinentális)
  • Hrinkow Advarics (osztrák, kontinentális)
  • Pannon Cycling Team (magyar, kontinentális)
  • Pardus-Tufo Prostejov (cseh, kontinentális)
  • Dukla Banska-Bystrica (szlovák, kontinentális)
  • DKSI-Kontent (magyar, regionális)
  • Cyclysticky Tim Firefly (szlovák, regionális)
  • Zengő Team (magyar, regionális)
  • Epronex-Bike Hungary (magyar, regionális)
  • Team Forman Cinelli (cseh, regionális)
  • Arbö Headstart On Fahrrad (osztrák, regionális)
  • CYS Akademia Petra Sagana (szlovák, regionális)
  • Topforex-Lapierre (cseh, regionális)
  • Spartak Tlmace (szlovák, regionális)
  • Szerbia válogatottja (nemzeti válogatott)

A profi verseny előtt egy amatőr futam is megrendezésre kerül Ibrányban a városban kialakított 5,6 kilométeres körpályán.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek a Visegrád 4 Kerékpáros-sorozat magyar futamainak hivatalos honlapján (http://www.v4kerekparverseny.hu/) találhatók.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo