fbpx

Niki Terpstra súlyos balesetet szenvedett edzés közben

Helikopterrel szállították kórházba Niki Terpstrát miután stéher edzés közben elesett.

A képen Terpstra egy 2017-es bukása látható

A Total Direct Energie versenyzője Niki Terpstra éppen Enkhuizen és Lelystad között edzett Hollandiában, amikor motoros stéher edzés közben elesett. Egy holland hírújság, a NOS szerint libákat kellett kikerülnie, de nem sikerült a manőver és sziklának ütközött és elesett. Ezután helikopterrel szállították kórházba a súlyos sérüléseket szenvedő versenyzőt.
Terpstra felesége megerősítette, hogy a férje elesett és kórházba került, de azt is elmondta, hogy szerencsére nincs életveszélyes állapotban, de súlyos sérüléseket szenvedett és a felépülése hosszabb időt fog igénybe venni. A NOS információ szerint összeesett a tüdeje, agyrázkódást szenvedett, eltörött a kulcscsontja és néhány bordája.

Niki Terpstra 2014-ben Paris-Roubaix-t nyert, 2018-ban pedig Flandria Kört, mindkét versenyen a QuickStep tagjaként bizonyult a legjobbnak. Tavaly viszont a prokontinentális Total Direct Energie-be szerződött, de az eredmények elmaradtak, ugyanis a 2019-es év számára a bukásokról és a sérülésekről szólt. Úgy látszik 2020 sem tartogatott számára sok szerencsét…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo