fbpx

Nick Beer az élen a világbajnokok előtt, Liszi Attila 35.

Mondhatni meglepetés eredmény született az Európa Kupa második fordulójának időmérőjén. A helyszín továbbra is LeoGangBang, legalábbis Cedric Gracia-tól így hallottuk.

Komolyra fordítva a szót, a szombati selejtezőben Nick Beer gyorsabbnak bizonyult a jelen lévő világbajnokoknál is, Steve Smith a második, Greg Minnaar a harmadik. Csodával határos módon az elmúlt napok vírusfertőzése után (vagy során) sikerült Attilába életet lehelni, és ha nem is százszázalékosan, de éles körre rajtba tudott állni a délutáni időmérőn. A kiváló 35. helyen végzett így, nagyon büszkék vagyunk rá!

Liszi Attila elrajtol az időmérőn

A reggel Európa Kupához híven nagyon korán kezdődött, elindultak a körözések, a kivétel ismét Attila volt. A szombati koplalás után a lehető legtovább hagytuk aludni, majd egy kényelmes összekészülés után, csak fél 11-kor indult fel az első körre. Minden rendben volt, és ekkor döntenünk kellett. Ami pedig az lett, hogy 19-re húzunk lapot és elkezdjük „teletömni” rendes tápláló ételekkel és meglátjuk. A számok is azt mutatják, hogy bejött. Huhh…

Junior bajnokunk, Ettingshausen Máté jött először közülünk és egy 4:05-ös idővel fel is adta a leckét, Attilán kívül más honfitársunk nem is tudta megverni. Az Elite Férfi 152. helyén kvalifikálta magát, 25. Juniorként. Szoros a magyarok között a meccs, 7 mp-n belül vannak, csak Attila lóg ki 25-tel. Az a 25 mp mínusz a fentebb említett 35. helyre volt jó, ám olyannyira sűrű a mezőny, hogy egy másodpercen belül heten vannak azon a környéken, 10 mp már bő 50 helyet jelent. Attila ideje 12,6 mp-re van az időmérő legjobbjától, Nick Beer-től.

Erre pedig egy újabb számadattal szolgálnék, a tavalyi leogang-i világkupán az utolsó bejutó 80. helytől volt 13 mp-re, most pedig 11-re Minnaar-éktól.

A 2008-as világbajnok Gee Atherton esett az időmérőn, de a döntőben már biztosan ott lesz az elsők között. Fotó: Szász Norbert

Időmérő után megnéztük a 26trix döntőjét, most pedig ahogy halljuk készülődik a giga esti buli, de nélkülünk. Holnap nekünk feladatunk van, mondhatni küldetésünk.

Végezetül Lukács Rajmund egyik mai edzőkörében felvett fejkamerás felvétele a pályáról:


 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo