fbpx

Neuzer Duster Pro kerékpárteszt: a kétkerekű Dacia?!

A kétmillió forintos csodák után most egy olyan bringát kaptunk tesztelésre a Neuzertől, ami sokkal jobban jellemzi a hazai kerékpár vásárlásokat mint az eddig bemutatott gépek. A Duster egy 650B-s kerekű monti, és valóban kíváncsian vártam mit tud nyújtani egy „belépő szintű” hegyikerékpár a szokásos tesztkörökön!

A szériagyártmány nem ezekkel a kerekekkel érkezik

A szériagyártmány nem ezekkel a kerekekkel érkezik

Azért is tettem idézőjelbe az belépő szintet, mert sajnos a hazai valóság azt mutatja, az átlagos vásárlóknak a 180.000 forintos árcédula közel sem a belépő szintet jelenti, hanem inkább azt a felső határt amit még megengedhetnek maguknak, vagy a gyereknek, ha kerékpár vételről van szó. Mindig tartok tőle kicsit mikor „olcsó” montit kell tesztelni, mert amíg egy trekking bringa esetében nehéz hibázni, azért egy hegyikerékpár más kategória. Szerencsére tizenéve ismerem azt aki a Neuzernél a bringák geometriáját tervezi, így biztos voltam benne, hogy rendben lesz.

neuzer_duster_pro_kerekparteszt 6

A váz alumíniumból készül, a hegesztési varratok szépek, a design is rendben van, bár azért erre a végén még visszatérek. Szerencsére megvannak a színben passzoló kiegészítők is (a széria modellen) ami sokat dob rajta. A kábeleket kívül vezették, a szervizes örülni fog neki amikor a karbantartásra kerül a sor, mert azt remélem senki sem gondolja, hogy sosem kell bovdenezést cserélni egy hegyikerékpáron 🙂 A fejcső is hagyományos 1 1/8”-os méretű, amivel nincsen gond, csak akkor ha villát cserélnél benne később, mert ma már majdnem minden villanyak „tapered”.

neuzer_duster_pro_kerekparteszt 4

9 sebességes a váltórendszer

Az alkatrészek eléggé vegyes képet mutatnak. A váltórendszer még a 9 sebességes Shimano Deore, de hogy honnan került elő az FD-MC21-es özönvíz előtti Alivio első váltó, azt nem tudom. Persze működik rendesen, de kinézetével nagyon kilóg a szettből. Érdekes volt „visszaülni” egy 9-es Deore szettes bringára. Mindig is azt szerettem a Shimano-ban, hogy nagyon könnyedén vált, szinte semmilyen erőkifejtést sem jelent a dolog. Mára sajnos ez egyre jobban kiveszik belőlük, sőt az új XT kifejezetten határozott erőt igényel, majdnem mint a SRAM rendszereknél. És ez a 9-es Deore még a régi iskola, rendesen meglepő volt mennyire jó váltogatni vele!

A négyszögtengelyes hajtómű megfelel a kategóriájának

A négyszögtengelyes hajtómű megfelel a kategóriájának

A hajtómű egy négyszögtengelyes Suntour XCT, simán megfelel a kategória átlagának, itt még ne keressünk integrált tengelyes modelleket. Egyébként furcsa, de pont semmi nem tűnt fel a hajtóművel kapcsolatban. Nem ért bele a lánckerék az első váltó terelőlemezébe kiállva tekerésnél, és bár erős nem vagyok, de nehéz igen, szóval jó cucc! Annyira megszoktam a dupla tányéros rendszereket, hogy egy emelkedőn vettem észre, hogy van még egy lánctányérom elől így nem kell erőlködni 🙂

Hidraulikus tárcsafékkel szerelik, méghozzá Avid DB1-essel, amihez 180-as tárcsákat párosítottak. Alapvetően jó ötlet a nagyobbik „pizza”, sokkal jobban adagolható így a fék, és azoknak sem fog túlmelegedni akik majréznak lefelé, és folyamatosan húzzák a fékkart. Arról nem beszélve, hogy azért csak 15,1 kilót nyom a bringa, szóval díjazom a rendes fékeket rajta!

Végre egy jól működő olcsó villa!

Végre egy jól működő olcsó villa!

Talán a legnagyobb meglepetést a teleszkópos villa okozta. Nyilván nem vártam levegős modellt ebben az árkategóriában, de hogy egy rugós teló működőképes legyen, az azért nem mindennapi. Egy Suntour XCM került bele, ami rugós rugózású (de szép szókapcsolat), az előfeszítése állítható, és lockout-tal is ellátták. Könnyen megindul, szépen mozog, és nagyjábó 70-90 kilós bringás alatt fog jól rugózni. Elképzelhető, hogy cserélhető benne a rugó kisebb keménységűre. Csillapítást nem tartalmaz, de valószínűleg elasztomerrel megoldották, hogy nem koppan fel akkor sem amikor kirugózik, sőt alapvetően csendesen működik. Ebben a kategóriában mindenképpen meglepően jól működik!

Így néz ki a szériamodell, amit a boltban megvehetsz

Így néz ki a szériamodell, amit a boltban megvehetsz

A kerekeket Remerx Dragon felnikbe fűzött Asses agyak alkotják. A képeken a tesztbringa látható amibe még V-fék felülettel is rendelkező felnik kerültek, de a boltban kapható modellen az itt látható kerekek kerülnek majd. Ezek kinézetben sokkal jobban passzolnak a Dusterhez. A Kenda Kadre gumik tuti nem a legkönnyebbek, viszont mintázatuk a IRC Mythos XC-t juttatják eszembe (gondolom nem véletlenül). Iszonyatosan jól kapaszkodnak még laza talajon is, nagyon jó az egyenesfutásuk, és kanyarodni is stabil vele, a blokkszerű mintázatának köszönhetően. Elég ballonosak is, így lehet puhábbra engedni őket, viszont szerintem aszfalton nem érdemes használni, mert hamar elkopnak tekintve, hogy elég puha a mintázatuk.

A fékrendszer is rendben van

A fékrendszer is rendben van

Az első tesztkör után azon gondolkodtam, hogy igazából meglepően jó a bringa. Alapvetően nem vártam nagyjából semmit egy kétszáz alatti fogyárú bringától, már azzal kapcsolatban amit montizásnak hívok. Ugyanazokat a tesztköröket nyomtam le amit bármelyik másikkal is. Ok, a nagyobb tempójú köves szakaszok már határesetek vele, főleg a villának, de nem is oda van tervezve. Sőt továbbmegyek, a hasonló bringát vásárlóknak általában eszükbe sem jut a Pilis-tetőről a panorámaúton leszáguldani. Általános terepezésre tökéletesen alkalmas, a teló szépen kimozogja amit kell, a geometria pedig kifejezetten jól sikerült! Nagyon meredek ösvényen is könnyen irányítható, fordulékony. Egyáltalán nem volt az az érzésem, hogy „csak érjek már haza”! Persze a 15 kilós súlya azért érezhető, de sajnos ebben az árkategóriában a „nagynevű” világmárkák sem tudnak igazán jobbat.

neuzer_duster_pro_kerekparteszt 3

És ha már árérzékeny kategóriáról beszélünk, ideje megnézni az ár/érték arányt! Megnéztem a konkurens „világmárkák” kínálatát, és több dolgot is meg lehet figyelni. Alapvetően szerintem design-ban szebbek a bringáik, ez főleg annak köszönhető, hogy nagyobb csapat dolgozik a kinézeten. Persze a kinézet szubjektív, kinek mi tetszik. Az viszont kijelenthető, hogy nem kapsz ilyen felszereltséget ebben az árban. 187.000 Ft körüli bringák általában valami Altus/TY szettesek, maximum Acera-sok. Telóból is ennél alapabbakat tesznek bele. Nem reprezentatív felmérésem alapján valahol 230.000 forint körül kóstálnak a hasonló kiépítésű bringák. Neked kell eldönteni, hogy a matrica ér-e ekkora árkülönbözetet, mert azért aki azt hiszi hogy a belépő kategóriába mérnök munkaóráinak százai vannak beleölve, vagy éppen a márkázott kiegészítők nem hasonló Távol-Keleti gyárban készülnek mint a Dusteren lévő Zoom, az nagyot téved.

Jófajta mintázatú Kenda Kadre gumik

Jófajta mintázatú Kenda Kadre gumik

És igen, valóban találó a címben a Dacia-s összevetés. A Neuzer Duster egy jó mai Dacia-nak felel meg. Minőségi, itt-ott tetten érhető spórolással, de korrekten megtervezve, összerakva. Sőt akár kicsit többet is tud mint amire a kategóriája predesztinálja. Egy hazai maraton középtávot simán be merném vele vállalni, persze ismerve a gép korlátait, tehát a lejtőkön visszaveszel egy kicsit. Akár később tuningolni is érdemes lehet, már csak egy levegős telóval kategóriát lehetne ugrani vele, no meg fél kilót tuti le is dobna magáról 🙂

Forgalmazó: Neuzer Kft.

Elérhetőség: www.neuzer.hu

Ajánlott fogyasztói ár: 187.200 Ft

Váz garancia: 1 év

Alkatrész garancia: 1 év

Váz: alumínium

Villa: Suntour XCM 100 mm

Első váltó: Shimano Alivio

Hátsó váltó: Shimano Deore 9-seb.

Váltókarok: Shimano Deore

Hajtómű: Suntour XCT

Fékrendszer: Avid DB1

Kerekek: Asses agy+Remerx Dragon felni

Gumik: Kenda Kadre 27.5×2.1”

Kiegészítők: Zoom

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo