fbpx

Nem várt zivatar és óriási mezőny a DH OB első napján!

Megkezdődött a GravityHall Downhill és Fourcross Országos Bajnokság Eplényben, ahol a hétvége során kiderül kik lesznek a lejtős hegyikerékpározás ez évi országos bajnokai!

Pénteken a pálya megismerése volt a program, így a nevezés után egy gyalogos pályabejárás, majd a szabadedzés következett. Egész napra szikrázó napsütést jósoltak, ami be is jött az ország szinte egész területén… na igen, szinte. Ugyanis Eplényben és környékén egy kialakuló zápor lepte meg az ittenieket, így volt ezzel a downhilles mezőny is. Egészen pontosan a szabadedzés kezdetekor érkezett, majd miután elállt, kisütött a nap és rohamtempóban elkezdett száradni a pálya.

Zámbó Dávid éppen a fejkamerás pályabemutatás felvétele közben.

Zámbó Dávid éppen a fejkamerás pályabemutatás felvétele közben.

Mit sem szegte kedvét az eső a mezőnynek, késő délután már komoly élet alakult ki a pályán. Nem is csoda, hiszen rengetegen jöttek el az első napra is, már most több nevező van, mint a tavalyi OB-n összesen, pedig az sem volt kutya. Így a hétvégén a két szakágban körülbelül 170 nevezőre lehet számítani!

Folytatás szombaton downhill edzésekkel és késő délután fourcross döntőkkel!

Fejkamerás videó az esőt követően, Keresztes Péter „onboard” kommentálásával!

[youtube height=”350″ width=”600″](https://www.youtube.com/watch?v=OBmNCWeg_-g[/youtube]

 

Fotóalbum a pénteki napról!

További hírek és információk az esemény facebook lapján, illetve a www.dhracing.hu –n!

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo